A világ legelszántabb motoros tanulója

2021.12.29. 12:28

Hiába több mint egymilliárd fő India népessége, úgy tűnik, igazán képzett vezetéstechnikai instruktorból nincs valami sok az országban. Ezt tapasztalta legalábbis a 36 éves Asad Mirza, aki szeretett volna egy haladó szintű képzésen részt venni, de odahaza nem talált ilyesmit.

Learner

Nem adta fel azonban, és addig kutakodott, amíg ki nem derítette, hogy Nagy-Britanniában viszont elég sok lehetőség van ezen a területen. Ki is keresett magának egy olyan céget, ahol a legrészletesebb ismertetőt találta a tréningekről, és meggyőzőnek ítélte meg az oktatók szakmai tapasztalatát is.

Amikor felhívta a sulit, hogy időpontot foglaljon, megkérdezték, egészen pontosan melyik képzést szeretné teljesíteni. Erre Mirza lényegében gondolkodás nélkül rávágta, hogy mindegyiket. Ha már úgyis rászánja az időt az utazásra, ami Indiából az Egyesült Királyságba nem kevés, akkor használja ki rendesen a kínálkozó lehetőségeket.

Végül hat napot töltött gyakorlással egy Ducati Multistrada 1260S nyergében, Anglia és Wales útjait járták be instruktorával. Az eredménnyel elégedett, úgy érzi, sokkal jobb motorost faragtak belőle. Elmondása szerint hazájában nagyon sokan mindenféle képzettség nélkül motoroznak, ő viszont többre vágyott, szeretné elérni azt a szintet, amit a BMW és a Ducati reklámjaiban lát.

Szerinte jól szolgálta a fejlődését az angliai kaland, és cimboráit is biztosan sokkolni fogja a látvány, amikor legközelebb együtt gurulnak.



Hirdetésblokkolóval néznéd éppen a Totalbike, és ettől mi éhen halunk.

A TB olvasása ingyen van, de a működtetése nem: szerzőink és családjaik táplálkoznak, és ami fontosabb: rendszeresen tankolnak, pénzért.

Kérjük, engedélyezd a TB-n a hirdetések megjelenítését, vagy ellehetetleníted a működését annak, amit épp olvasni szeretnél.