Viñales már megbánta, hogy elhagyta a Suzukit

2022.01.10. 08:09

A tavalyi MotoGP-szezonból sok mindenre fogunk még nagyon hosszú ideig emlékezni, elég csak Fabio Quartararo világbajnoki címére, vagy Valentino Rossi visszavonulására gondolni. De ott volt még a Maverick Viñales-féle teleregény is. A vihar már elült, de utózöngék még vannak.

A spanyol klasszis ugyebár egyre hangosabban elégedetlenkedett a Yamahánál betöltött szerepét illetően, majd a felek szerződésbontásig jutottak. Maverick Viñales végül az Apriliánál kötött ki, és bár eredetileg csak 2022-re szerződtették volna, végül mégis sikerült olyan egyezséget kötni, amelynek értelmében már tavaly éles versenyeken próbálhatta ki új versenygépét.

Ha bárki is azt hitte volna, hogy ezzel végleg lecsillapodtak a kedélyek, akkor téved. Viñales ugyanis most egy interjúban mondta el, valójában megbánta, hogy annak idején elhagyta a Suzukit a Yamaha kedvéért. Mint ismert, Moto3-as bajnoki címe, majd Moto2-es bronzérme után a királykategóriába a Suzukival lépett be, és már második évében negyedik lett.

Két év után viszont elhagyta őket az ütőképesebbnek gondolt Yamaha hívására. Itt sem voltak rosszak az eredményei, rögtön első évében, 2017-ben harmadik lett az összetettben, megelőzve Rossit. 2019-ben ezt a helyezést megismételte. Közben a Suzuki is nagyot fejlődött, 2020-ban Joan Mirrel világbajnokok lettek.

Mindenesetre az interjúban Viñales nem pocskondiázta a Yamahát, helyette úgy fogalmazott, hogy a Suzukiról semmi rosszat nem tud mondani. A motor nagyszerű volt, de olykor mégsem tudták belőle kihozni a benne rejlő lehetőségeket. Egyszer legyőzhetetlennek érezte magát, máskor meg a mezőny végére kényszerült. 2022-ben mindenesetre már az Apriliánál fut teljes szezont, kíváncsian várjuk, mire lesz képes.



Hirdetésblokkolóval néznéd éppen a Totalbike, és ettől mi éhen halunk.

A TB olvasása ingyen van, de a működtetése nem: szerzőink és családjaik táplálkoznak, és ami fontosabb: rendszeresen tankolnak, pénzért.

Kérjük, engedélyezd a TB-n a hirdetések megjelenítését, vagy ellehetetleníted a működését annak, amit épp olvasni szeretnél.