Az egy héttel ezelőtti, szepangi hétvége után most Indonéziában tartott tesztet a MotoGP mezőnye. A Mandalika International Street Circuit nevű pálya még mindenki számára ismeretlen volt, hiszen csak tavaly ősszel adták át, és a Superbike-vébé versenyzői avatták fel. A gyorsasági-vébé versenynaptárába 2022-re került be először a helyszín, márciusban látogat el oda a sorozat, a katari idénynyitó után.

De vissza a teszthez. A három nap összességében hondás dominanciát hozott. Az elsőn Pol Espargaró volt a leggyorsabb, közel fél másodperccel előzte meg bátyját, az apriliás Aleixet. Jól ment Brad Binder is a KTM-mel, a Szepangban pedig kissé vergődő Yamahát Fabio Quartararo az ötödik helyre hozta be, Alex Rins mögé. Az eddig sziporkázó Viñales hetedik, a gyári Yamahával Morbidelli tizenkettedik, míg Pecco Bagnaia csak huszonkettedik volt. A versenyzők, amellett hogy ismerkedtek az új pályával, panaszkodtak is a körülményekre, ugyanis félkész helyszín benyomását keltette az egész, olykor menet közben belepte a pilótákat a sár.
A második napra már legalább az ideális íven tisztult valamennyit az aszfalt. Némi meglepetésre ekkor már Luca Marini állt az élre a privát Ducatival – Valentino Rossi féltestvére ugyebár a Doktor csapatában húzza a gázt. Mögé bejött alig két tizednyi különbséggel Marc Márquez, majd Viñales, Quartararo volt a sorrend. Érdekes módon a gyári Ducati nem ment túl jól: Bagnaia úgy lett tizedik, hogy előtte négy privát Ducati végzett.
A zárónapon Pol Espargaró visszavette az első helyet, de mindössze 0,014 másodperccel előzte meg Quartararót, a jelek szerint tehát a Yamaha is elkezdett magára találni. Sőt, nemcsak a regnáló bajnok, hanem csapattársa is jól tudott menni a motorral, Morbidelli a negyedik helyen négy tizeden belül volt az elsőhöz képest. A pálya állapotával kapcsolatban beszédes a kép, amit Pecco Bagnaiáról osztottak meg a Twitteren. Az előtte haladó vert fel egy kavicsot, ami ronda nyomot hagyott a karján.
Still some stones on the track… like bulllets for the riders 😱#MandalikaTest pic.twitter.com/ZKvII3jVY5
— Michel Turco (@M_Turco) February 13, 2022
Az előszezonbéli teszteknek ezzel vége is szakadt, már csak a Moto2-esek és Moto3-asok kapnak ilyen lehetőséget. A királykategóriát legközelebb már a márciusi idénynyitón, Katarban láthatjuk.