Alaposan átgyúrták a Piaggio MP3-at

2022.06.09. 09:52

Alaposan átdolgozta háromkerekű robogóját a Piaggio. Az MP3 már külsőségeiben is jelentősen eltér az elődtől. Kapott egy teljesen új frontot, ami nagyobb a korábbinál, és jó eséllyel a szélvédelme is hatékonyabb. A fényszóró ellenben kisebb, csinosabb lett, az első irányjelzőket pedig a kerékívekbe integrálták. Szemből kicsit E. T.-t vagy egy imádkozó sáskát idéz az arca.

Az új MP3 három változatban készül majd, a csúcsmodellbe az eddigi 493 köbcentis helyett 530 köbcentis blokk kerül. Ez pár tizeddel 44 lóerő fölött teljesít, vagyis azt a szintet hozza, mint a kifutó modell, azonban a gyáriak állítása szerint jóval nyomatékosabb, ezáltal rugalmasabb is lesz. Az 530 HPE Exclusive alatt a 400 HPE és 400 HPE Sport kiviteleket találjuk, egyformán 35 lovas, 399 köbcentis blokkal. Ezek az eddiginél takarékosabbak lettek.

A háromkerekű robogó megkapta az Advanced Rider Assistance System elnevezésű rendszert. Ez 4D-radar technológián alapuló vezetéssegédeket tartalmaz, és a Piaggio Fast Forward, a cégcsoport robotikai szárnya fejlesztette. Jár még hozzá 7 colos TFT kijelző, kulcs nélküli indítás, okostelefonos csatlakoztathatóság és navigációs rendszer is.

A rendesen felfrissített Piaggio MP3 az európai piacokon fokozatosan már június közepétől rendelhetővé válik.