Hydra: ez a hidrogénes furcsaság lenne a jövő?

2022.09.28. 12:49

Egészen futurisztikus motorkerékpár képei láttak napvilágot: a gépet Hydrának hívják, és nemcsak a külseje szokatlan. A Hydra ugyanis hidrogénhajtású – legalábbis annak álmodták meg. A koncepció három szakember közös munkája, Anton Brousseau, Andre Taylforth, valamint Anton Guzhov a Kiska Designnál dolgozott együtt, szomszédos asztaloknál melóztak, és összebarátkoztak.

A Kiskától elkerülve aztán mindhárman külön utakon jártak, de újra összehozta őket a sors, és szabadúszóként elkezdték saját szerelemprojektjeiket is megvalósítani. Ilyen a Hydra is, amely egy meglehetősen furcsa szerzet a hosszan kitolt hátsó kerekével, különös első lámpájával, meg azzal a nagy púppal ott, a tank helyén – hogy csak pár részletet emeljünk ki.

A púp amúgy egyáltalán nem véletlenül van ott. Az nem más, mint a hidrogéntartály. A Hydra abszolút csak gondolatkísérletként született, de azt szeretnék rajta keresztül megvizsgálni, milyen lehetőségeket rejt ez a hajtásmód, és mire van szükség pontosan ahhoz, hogy egy ilyen gép megfelelően működjön. Elképzeléseiket próbálták úgy szelídíteni, hogy az eredmény egy akár utcára is jóváhagyható motorkerékpár legyen.

Eredetileg ugyanakkor egyáltalán nem tervezték, hogy a Hydra gyártásba kerüljön. Meg is lepődtek, amikor több, a hidrogénhajtással kacérkodó vállalat megkereste őket. Azt mondják, nyitottak arra, hogy megvalósítsák a Hydra szériaváltozatát, egy álom válna valóra, ha ez összejönne. Ehhez viszont alaposabb tervezésre, valamint kifinomultabb ergonómiára is szükség lenne.

Az oldalról ajánljuk

Érkeznek az új KTM-ek: 1390 Super Duke R
  • Hírek

Érkeznek az új KTM-ek: 1390 Super Duke R

173 lóerő, 145 newtonméter, Camshift technológia, szelephézag-ellenőrzés 60 ezer kilométerenkén és állami segítő kézre váró vállalat.

december 15., 11:53