Nem is fest rosszul a közúti V-Strom 800
Már korábban is szó volt róla, hogy a soros kéthengeres V-Strom 800 DE megkapja közúti fókuszú változatát, a sima V-Strom 800-at (tehát DE jelző nélkül). Persze ez nem a világ meglepetése, hiszen egyrészt a változtatás kézenfekvő, másfelől már az előd modellt, a 650-es Stromit is hasonló felállásban kínálta a Suzuki.
És ahogy maga a változat megjelenése sem az a kifejezetten megdöbbentő újítás, úgy maga a változtatás is olyan, hogy azelőtt sem volt nehéz elképzelni, hogy milyen lesz, mielőtt kiszivárgott volna néhány fotó az ausztráliai engedélyezési eljárásból. A képek rossz minőségére egyébként ez a magyarázat – a fotók rendkívül kicsik voltak, úgy kellett őket felnagyítani.
Bár a változás nem látványos, ez nem azt jelenti, hogy nem jelentős. A terepre is szánt DE változattal szemben az alapmodell nemcsak a klasszikus küllőket hagyja el a felniről, hanem méretében is változik. 90/90-21-es első kerékméret helyett 110/80-19-es méretű abroncsokon fut majd.
Emellett a rugóutak rövidebbnek tűnnek, de egy fotó alapján ezt nehéz igazán magabiztosan kijelenteni. Azt viszont már nyugodtan el lehet könyvelni, hogy a DE változat kézvédői és hasidoma hiányoznak az alapváltozatról. Akárcsak néhány kiló. Egészen pontosan 6,8 kg-mal lesz könnyebb a sima V-Strom 800 a DE kivitelnél.