Egy henger mind fölött, egy henger kegyetlen

A motorozás esszenciájára keresi a választ a Ducati. Nem mintha egyébként nem lenne gyakorlatuk szeretett hobbink/életformánk (tessék választani, amelyik tetszik) emocionális megközelítésében, és most is bolognai tűzzel válaszolták meg a kérdést. Hölgyek és urak, megérkezett az új egyhengeres olasz adrenalinjunkie, a Hypermotard 698 Mono, ami jól érzékelhetően egy dologra való: minden olyan elképzelhető módon menni vele, ahogy elvileg nem kéne.

A 698-as Mono a nevét a hengerszám után kapta. Ami egy. A Ducati kommüniké szerint az eddig ismeretlen motorblokk erős rokonságban van a korábbi Panigale, az 1299-es, a végső kiadásában 209 lőerőt teljesítő kéthengeressel. Ezt nem kell túldimenzionálni, leginkább úgy érdemes elképzelni, hogy a furat ugyanúgy 116 milliméter, megörökölte a titán szelepeket, meg az égéstér kialakítását és a Desmo vezérlést, azaz a szelepeket nem hagyományos módon rugók, hanem a vezérműtengely bütykei kényszerítik vissza a helyükre.

Ennek az eredménye 77,5 lóerő (racsing Termignonival 85), amit 9.750-es fordulaton ad le a Superquadro Mono, a limiter pedig 10.250-nél húzza be a vészféket, ami elég jól mutatja, hogy az olaszok hogyan tolták ki az egyhengeresség jellegzetes határait. Csak úgy a kontextus kedvéért: a Yamaha CP2-es blokkja (MT-07), 9 köbcentiből kevesebből és egy hengerrel többől hoz hasonló maximális teljesítményt.

És akkor itt jön hozzá a lényeg, merthogy ugye a jó motor az könnyű: ez 151 kiló. Igen, a betöltött üzemanyagok nélkül ennyi, de ez akkor is vitathatatlanul alacsony tömeg. Persze a Ducati bele is rakta a jóságot: az acélcső váz mindössze 7,2 kg. Ezt szerintem újra le kell írni: 7,2! Az mi? Aztán ott vannak a könnyű felnik, az alumínium karimás féktárcsák, a könnyített Marzocchi villák. Ehhez már illik szikárnak lenni, mert oda a mérnöki meló, ha megszalad a téli malacjelmez.

Végül pedig beszélnünk kell egy kicsit az elektronikai csomagról. Tudom, hogy ezt nem szeretitek, úgyhogy rövidre fogom: benne van minden szokásos földi jó a kanyarérzékeny kipörgésgátlótól a rajtelektronikáig. Amit mégis kiemelnék, az az egykerék kontrol és a kanyar-ABS. Előbbi érdekessége, hogy 4 fokozatban állítható, a teljes szabályzástól (ne nevess, pályára jól jöhet!) egészen addig a fokozatig, amit a Ducati már Wheelie Assistnak, azaz egykerekezés segítőnek becéz. Teccikérteni? A kanyar-ABS pedig tartalmaz két olyan "Slide by Brake" beállítási lehetőséget, ami bizonyos mértékben engedi a hátsó kerék megcsúszását, ha a hátsó fékkel játszana a motor vezetője.