Rossi nem pihent

2005.09.02. 15:04

Rossinak nem megy rosszul idén, az eddigi 11 futamból 9 győzelmet gyűjtött be a Yamahának. Mindez feljogosítaná pár nap pihenőre, de ennek ellenére mégsem pihent, hanem új alkatrészeket próbált ki győztes motorján. Rossi elmondta, hogy egy verseny megnyerése után nem sok a motiváció benne a tesztelésre. De a dolgok gyorsan változnak ebben a sportban is, és senki sem ülhet a babérjain. Amikor azt gondolná az ember végzett a munkával, addig a többiek könnyen megelőzhetik épp akkor, amikor pihen. Ezért Rossi a győztes verseny után sem láblógatással töltötte a hetet. Mivel a motor maga rendben van, ezért Rossiék nem nyúltak a blokkhoz, nem vállalták a változtatás kockázatát. Inkább az új első villákat, a vezérlő számítógép újfajta programjait és számos új Michelin gumit próbáltak ki.

Hirdetésblokkolóval néznéd éppen a Totalbike, és ettől mi éhen halunk.

A TB olvasása ingyen van, de a működtetése nem: szerzőink és családjaik táplálkoznak, és ami fontosabb: rendszeresen tankolnak, pénzért.

Kérjük, engedélyezd a TB-n a hirdetések megjelenítését, vagy ellehetetleníted a működését annak, amit épp olvasni szeretnél.