Nagymenők egykeréken

2001.08.17. 11:22

 
   
   

A Marlboro Masters rendezvényt minden évben megrendezik a holland Zandvoort versenypályán, ahová a cigaretta márka által támogatott technikai sportok legnevesebb képviselői kapnak meghívást. Az idei évben a Marlboro Yamaha Team két versenyzője, Max Biaggi és Carlos Checa is részt vett a holland versenypályán rendezett bemutatón.

Az eseményen a Ferrari tesztpilótája, Luca Badoer, valamint a négyszeres Rally világbajnok finn Tommi Makinen és csapattársa a belga Freddy Loix is megjelentek. Hihetetlen, de az eseményre 65000 ember volt kíváncsi, bár főleg a Formula 3-as versenyre, amit a japán Takuma Sato nyert meg Dallara Honda Mugen F301-es kocsijával. A bemutató Biaggi és Checa produkciójával kezdődött, akik mindenféle egykerekezést, hátsó gumi füstöltetést, és Max-kört hajtottak végre, majd őket követték az F1 és rally autók egy-egy tiszteletkörrel.

Természetesen Randy Mamola sem maradhatott ki a show-ból, a két személyes Yamaha YZR-500-as GP motoron vitte a korábbi Indy bajnok Arie Luyendyk-et a holland pályán. Biaggi és Checa, akik a fényes sachsenringi sikerükig (1. és 2. hely) idén végig szolgálatban voltak, ezután szintén pihenőt kaptak a brünni futamig, a Cseh Köztársaság Nagydíjáig, ami augusztus végén kerül megrendezésre.