Teljes gáz, hanyatt esés nélkül

2001.09.03. 11:16

 
   
   

A Suzuki Hayabusája bizony elég félelmetes szerszámnak tűnik, mivel üléspozíciója igencsak magas, és ugye nem igazán erőtlen a motorja. Talán éppen ezért Phil Ball már a megjelenése óta egy oldalkocsis verzióról álmodik.
Felvette a kapcsolatot Ken Mimms mérnökkel, és megalkották a Hayabusa oldalkocsis változatát, természetesen korlátozott példányszámban. A motor a Superbike Sidecars cégen keresztül rendelhető meg, ára kb. 6 millió forintnak megfelelő angol font.

Az oldalkocsi hat különböző helyen van a Hayabusára felfogatva, egy acél segédvázon keresztül. Ez közvetlenül a Suzuki vázához van csavarozva, a kormánynyaktól kezdve az erőforrás mindkét oldalán át. Az eredeti GSX-R 1300 vázát nem kellett elvágni, vagy más egyéb eljárással módosítani. Az oldalkocsi egy fém karosszériára épül, és egy aerodinamikus, edzett üvegszálas borítást kapott.

Bár a Hayabusa legtöbb alkatrésze változatlan maradt az első teleszkópvillákat ki kellett cserélni speciális, 43 mm átmérőjű fordított telókra, amelyek helyet adnak a mindössze 14 colos, osztott peremű könnyűfém első keréknek. A hátsó lengővilla ugyan széria, de a hátsó kerék nem. Ez hasonlít az első kerékhez, a különbség a rászerelt 185 mm széles autógumi. A főnök elmondása szerint a kezelhetőség és a tapadás szuper. Megjegyezte: "Végre teljes gázt húzhatunk a gépnek, anélkül hogy hanyatt vágódnánk vele.