Vétek lenne kihagyni!

2001.09.05. 15:24

 
   
   

A Honda minden eddiginél nagyobb változtatásokat tervez a 2002-es modellévre legnagyobb példányszámban eladott sporttúra motorján, a VFR800-ason. A formaterv teljesen új lesz, valamint az erőforrásként egy minden eddiginél tisztább üzemű motort kap, amit sok új technológia felhasználásával igyekeznek majd elérni.

Az első olyan motor lesz a japán belföldi piacon kívül, amelyik a Honda híres VTEC motorvezérlési rendszerét használja fel kétkerekű járművön. A VTEC-nek két nagy előnye - a gazdaságosság és a nagyobb teljesítmény - mellett képes úgy szabályozni a szelepemelés mélységét és időzítését, mintha az erőforrás hol egy takarékos, hol egy tuningolt karakterisztika szerint működne.

A hengerűrtartalom várhatóan elenyésző mértékben növekszik majd, de az igazi fejlesztés a fogyasztás és a nyomaték témakörét célozta meg. 10 százalékkal fogyaszt majd kevesebbet a bicaj, mint a jelenlegi modell, és a nyomatéka jelentősen megemelkedik (84 nm) az állandóan változó vezérműtengely-profilnak köszönhetően. Az üzemanyagtank kapacitása 1 literrel, azaz 22 literre nő.

Akik már látták élőben, úgy nyilatkoztak róla, hogy igencsak át lett tervezve a gép külseje és rendkívül radikálisnak, futurisztikusnak hat. Az RVF továbbra is a sportosság és a túrázás kettősét egyesíti majd magában, a Honda által legmegfelelőbbnek vélt mértékben.