Hat hónap után Walker a Kawasaki ZXR7 nyergében

2002.01.03. 14:37

 
   
   

Az angol Chris Walker frissen tért vissza a Superbike VB mezőnyébe, és már az első 8 napos teszten is túl van. A Kawasaki ZX7-RR nyergében 3 napot töltött az általa még nem ismert Kyalami versenypályáján Dél-Afrikában. Az angol lassan 6 hónapja nem motorozott verseny körülmények közt, miután eltanácsolták a Shell Advance Honda 500 GP csapatától.

Walker a következőket nyilatkozta: "Sok kört tettem meg, anélkül hogy elvesztettem volna az első kerék tapadását, ami nagy előrelépés a múlt évhez képest. Rengeteg munka van még hátra az idény kezdetéig, de a legfontosabb, hogy visszaszerezzem önbizalmamat, ami a tavalyi év folyamatos bukásai miatt kissé megcsappant. A 3 nap alatt jól megismertem a motort, és a pályát, ahol előtte még sohasem jártam. Sokan azt hiszik ez a Kawa hasonlít arra, amivel én az 1998-as és 1999-es Brit bajnokságban mentem, de elmondhatom mindössze annyiban azonos, hogy ez is zöld és Dunlop gumikon gurul. Ismét élvezem a motorozást, és ez a legfontosabb tényező ahhoz, hogy jó lehessek idén. 2001-ben nem igazán volt minek örülnöm az 500 GP mezőnyében."

Walker mellett csapattársa Hitoyasu Izutsu, és a 2001-es Szupersport világbajnok Andrew Pitt is tesztelték motorjaikat a dél-afrikai pályán. Független megfigyelők szerint Izutsu legjobb körideje majd 1 másodperccel jobb volt Walker köridejénél.