Megkezdődött a leégett Triumph gyár helyreállítása

2002.04.24. 07:56

 
   
   

Mint az ismeretes, a Triumph gyár legnagyobb része a lángok martalékává vált 3 hónappal ezelőtt. A Triumph most egy közlemény formájában jelentette be, hogy április 16-án megkezdődtek a helyreállítási munkálatok, amelynek következtében már 2002 szeptemberében legördülhetnek az első motorkerékpárok az újjáépített gyártósorokról.

A tervek szerint a világ egyik legmodernebb gyártósora és üzemcsarnoka épül fel Hinckley-ben. A gyártót támogatásáról biztosította a Zürich Biztosító által vezetett viszontbiztosító csoport. Addig is az angol gyártó a fejlesztésre és az alkatrészek gyártására koncentrál erőteljesen a megmaradt három gyártelepén. Az alkatrész, felszerelés, és ruházat gyártásával és elosztásával foglalkozó részlegeket nem érintette a tűz, így ezen termékekből az ellátás folyamatos a cég kereskedelmi partnerei felé.

A Triumph olyan modellek tervezési folyamatát gyorsítja fel, mint a TT600R, és a Daytona 1300 sportgépek, vagy a Twenty-Two megacruiser. Ugyanis a tervezési és fejlesztőközpont szerencsére sértetlen maradt, így a dolgozók most minden erejükkel a cég új modelljeinek fejlesztésére koncentrálhatnak. Az újjáépítés alatt a cég átstrukturálja a gyártás szervezeti felépítését, sok olyan üzemegységet az új gyárba integrálnak majd, amelyet eredetileg nem érintett a tűzvész. Például az erőforrások ezentúl szintén a központi üzemben készülnek, mint ahogy a Bonneville kéthengerese már eddig is a leégett régi csarnokban készült.

A cég ezenkívül egy másik épületet is kibérelt, ahol a károktól megmenekült alkatrészeket tárolják, amíg az építkezés folyik. Így biztosítják a megfelelő mennyiségű készletet a külső beszállítóktól, mire a termelés újraindul, valamint a megfelelő alkatrész utánpótlást kereskedőik felé Angliában, és 25 másik országba szerte e világon.