Daijiro Kato megkapja a négyütemű Honda-t Brno-tól

2002.08.06. 08:25

 
   
   

A tavalyi 250 köbcentis géposztály világbajnoka, Daijiro Kato, megkapja a Honda RCV211 négyütemű versenygépét a Cseh Nagydíjtól kezdve, amelyet Brno-ban rendeznek meg augusztus 25-én. A döntés, amelyet a HRC (Honda Racing Company) hozott meg, hogy egy harmadik RCV is színre lépjen az idén a MotoGP kategóriában, azért született, hogy megerősítsék azt az ellátási struktúrát, amely a 2003-as szezonban a nem gyári RCV211-eseket versenyeztető csapatok kiszolgálására hivatott.

Kato egy HRC szerződéssel rendelkező versenyző, aki jelenleg a Fortuna Honda Gresini csapatánál van kölcsönbe, azonban részt fog venni abban a csapatban, amely az RCV211-es továbbfejlesztésén dolgozik, Valentino Rossi és Tohru Ukawa mellett. A HRC felkészül, és teszteli háttérszolgáltatásokat nyújtó egységeit, hogy további RCV211-esek versenyezhessenek a 2003-as MotoGP Világbajnokságban. Annyi 4 ütemű motort szeretnének indítani, amennyit csak képesek jelen pillanatban felkészíteni és ellátni.

A tavalyi bajnok, aki idén egy NSR500-assal versenyez, a következőket mondta új feladatával kapcsolatosan: "Váltani fogok a kétütemű motorról egy négyüteműre, és már alig várom hogy ezzel az új géppel versenyezhessek. Nagy kihívás lesz számomra, hogy azzal a motorral versenyezhetek, amely idén egyeduralkodó a MotoGP világbajnokságban. Mindenféle előkészület nélkül kell mennem az RCV-vel Brno-ban, mivel a szabályok nem engedik meg, hogy előtte kipróbálhassam az RCV211-est, de megpróbálom a legjobbamat nyújtani. Az egyetlen dolog, amit igazán sajnálok, hogy nem értem el jó eredményeket az NSR500-ason. Nagyon elszánt voltam, hogy kielégítő eredményt érek el a sachsenring-i futamon. Ez volt az utolsó versenyem az NSR500-assal. Szeretném megragadni az alkalmat, hogy köszönetet mondjak a Fortuna-nak, a Honda-nak és Fausto Gresini-nek a remek támogatásért a MotoGP versenyzésben. 100 százalékot fogok nyújtani az elkövetkező időszakban, hogy megfeleljek az elvárásaiknak."

Mindezek mellet a West Honda Pons csapat megerősítette, hogy ők is indítanak egy további RCV211-est, amely a rendelkezésük áll a Csendes Óceáni Nagydíjtól kezdve, egészen az év végéig.