Kilesték a Kawasaki új 600-as sportgépét

2002.08.06. 11:17

 
   
   

A Kawasaki 2003-ra teljesen újjávarázsolja 600-as középkategóriás sportmotorját, azt a ZX6-R-t, amelynek jelenlegi típusa igen sikeres még ebben az évben is. Azonban a folyamatos típusfejlesztéssel karbantartott modell már nem maradhat sokáig hadrendben, mivel a Honda és a Yamaha idén ősszel új középkategóriás gépeket mutatnak be, a Suzuki pedig már idén a versenypályák urának számít új fejlesztésű GSX-R 600-asával.

A motort akkor sikerült lekapni, amikor a cég az új promóciós videóját forgatta róla. Ez a szeptemberi müncheni bemutatón lesz látható, amikor az új Kawasaki ZX6-R-t hivatalosan is megpillanthatja a közönség. A képek szerint a ZX6-R sokkal karcsúbb és agresszívabb, mint elődje, köszönhetően az átdolgozott idomzat élesebb vonalainak. A jelenlegi, inkább a kényelmes haladást pártoló formák után az új ZX6-R a kemény versenygépet akarja szimbolizálni, és erre az érzetre jól rásegítenek olyan dolgok, mint a felfordított teleszkópvillák, amelyek elsőként kerülnek alkalmazásra ebben a géposztályban, vagy a radiális fékek, amelyeket szintén először találhatunk nagyszériás motorkerékpároknál.

Ráadásul az egész gépet a jelenleg tesztelés alatt álló Kawasaki ZX-RR versenygéphez tették hasonlóvá, amellyel már idén szándékában áll a gyártónak visszatérnie a MotoGP világába. Mindez az új 600-as Kawa sportgép sikerét vetíti előre, persze majd meglátjuk, hogy a versenytársak mivel rukkolnak elő.