Új helyre költözött a MAMI Szakközépiskola
A MAMI Szakközépiskola ismét egy nagy lépésre szánta el magát: elköltözött a Suzuki Hollósnál lévő tanműhelyéből. A kezdetben 30-40 fős tanfolyamok mára 130-150 főssé váltak, valamint az iskola eszközállománya is jelentősen fejlődött. Így már csak "sok jó motoros kis helyen is elfér" alapon toporogtak a műhelyben.
A másik gond az elméleti és gyakorlati foglalkozások közötti nagy távolság volt, mert az előbbire Csepelen, az utóbbira Budafokon került sor, így nagyon sok idő telt el az utazással. 2004. szeptemberétől minden egy helyen lesz, a XIV. kerületi Angol u. 36. szám alatt.
A költözés nem kis dolog. Pláne, hogy nem a kis ruhásszekrényüket kellett csak átvinniük, hanem egy komplett tanműhelyt. Mivel az új helyen az elméleti tantermek és a műhely egymástól 1 percre vannak, ezért az elméleti órák végére ezentúl egy gyakorlati szemléltető előadást is beiktathatnak az oktatók.
A műhely központi részében kapott helyet mindaz, ami a napi munkához szükséges. Innen nyílik az oldtimer szakasz, a képen a Danuvia mögött bújik meg a Szakközépiskola könyvtára tengernyi szakirodalommal. A következő helyiség a diagnosztikai labor, ahol a járató-állásokon történik a motorok elektromos és motordiagnosztikája.
A MAMI Szakközépiskola legkönnyebben a Bosnyák tér felől közelíthető meg, kb. 5 perc gyalog. BKV-val a Bosnyákra el lehet jutni a 7-es, piros 7-es, 173-as buszokkal, pár év múlva a 4-es metróval. Autóval, vagy motorkerékpárral az Egressy út felől, mivel az Angol u. egyirányú.
A motorkerékpár-szerelő és -tuningképzésekre jelentkezni a MAMI Szakközépiskola honlapján, vagy a 06/1/4630121-es telefonszámon lehet.