MotoGP Brünn

Nem azért jöttem, hogy üldögéljek, így éjfekete kerékpárommal nyakamba vettem a pályát, és a szervizúton próbáltam leküzdeni a brünni pálya valószerűtlenül halálosztó szintkülönbségeit. A királykategória edzését választottam, jól tettem. Szokatlanul sokan buktak ezen a hétvégén is, mindegyikről lemaradtam, rosszkor voltam rossz helyen, ez is benne van a pakliban.

A nézők, aki addigra alaposan felhergelték magukat, zászlót bontottak és dudákkal szurkoltak kedvenceiknek. Nem meglepő, hogy Rossi után Stefan Bradl kapta a legnagyobb éljenzést körről körre, a rengeteg német motorsportbarátnak köszönhetően.

A pálya szélén lelkesedő néző egy valamit nem tud: az edzést követni. Tény, hogy unatkozni nem kell, üresjárat nincs, állandóan érkezik valaki, de a helyezések a pálya szélén nem mérvadóak. Szabad szemmel mindenki eszméletlenül gyors, mintha csak az életéért küzdene.

Más tészta, hogy körönként úgyis megkapja a három másodpercét, de ezt észre sem vesszük. Egytől egyig hősök. Tudományuk ott kezdődik, ahol az utcai motorosoknak véget ér: faragjunk le egy ezredet valahol.

Ha szerencsés helyre szól a jegyünk, nem messze van egy óriáskivetítő és egy hangosbemondó, ahonnan megtudhatunk ezt-azt, például, hogy ki hányadik. Feltétel a cseh, vagy a német nyelvtudás, Böröczky Pepi halála óta nem hallhatunk magyar szót Grand Prix versenyen.

Egyetlen visszajelzésünk a karóra, így nagyjából sejtjük, mikor ér véget az edzés. Gyakran előforduló pech, hogy kedvencünket nagyon várjuk, de nem érkezik. Ilyenkor aztán hiába állítjuk a lehető fényképezőgépünket, ő vagy a motorját hangolja, vagy bukott és igyekszik a garázsba. Ekkor alaposan feldühödünk, elmegyünk sörért és ismét lemaradunk a hőn áhított pillanatról.

Versenyen persze minden egyszerűbb, ha tisztában vagyunk a versenytávval, kellő odafigyeléssel nem csúszunk le semmiről. A motorolaj pikáns illata, a térdkoptató súrlódásának hangja és pilóták akrobatikus mozdulatainak látványa azonban sok pénzt megér annak, ki rajong e sportért. Szerencsére sokan vagyunk.