Élet-halál motorozás Marokkóban

Mászkálunk az éjszakai tombolástól zajos Marrákes utcáin, s egyszer csak arra lettem figyelmes, hogy a sötét parkból vészes tempóban kihajt egy rommá görbült Motobécane. Persze, a sétányról, ahol szerelmes párok andalognak, titokban kezet fogva a sötétben. A lámpája nem ég, hátul mondjuk, nincs is neki, tehát semmi különleges, olyan a verda, mint a marokkói motorok java része. A keresztben futó négysávos úton robog a forgalom, hiszen zöldet mutat nekik a lámpa. Mopedesünk azzal a lendülettel, minden körülnézés nélkül ráhajt a zebrára, két centivel vétve el egy 123-as Merci-taxi fenekét, s átlóban a szemközti úttorkolat felé veszi útját, ráragadva a nyélgázra, figyelemre sem méltatva a sokszor másfél tonnás autófolyamot. Csakhogy jobbról is jön egy 123-as taxi, mégpedig szabályosan, tehát fokozott tempóban, ahogy arrafelé szokás. Ha a sofőr el nem kapja a kormányt, a mopedes barma ma már a túlvilágon szereli a Solex-karbit. Ez a félkegyelmű is az utolsó életösztönével még elkapta a kormányt, majd vészes gyorsasággal magához térve egy darabon még a halálra ijedt taxis mellett motorozott, üvöltözött neki egy sort a nyitott ablakon át, majd kissé lemaradva tőle, az autó mögött mégis befordult a kiszemelt utcatorkolatba. Ez persze már csak hatalmas vargabetűvel, már csak a szembejövő sávba sikerült neki, ezért majd' felöklelte az addigra zöldre váltó lámpánál elinduló másik autótömeg. Azokkal is ordibált, csak úgy toroköblögetésképpen, majd kacsázott egy kicsit, s továbbra is nyélen elhajtott a vaksötétbe. Nem, berúgva nem lehetett, ez egy muszlim ország, itt nem isznak. Meg amúgy is, Piszkos Fredbe illő jelenetből láttunk vagy tucatnyit egy nap alatt, úgy látszik, itt mindenki Allah erős kezében van. Ha már így alakul az élet, a helyiek ki is használják a nagyúr jóindulatát. Fenékig.