Rajt előtt búcsúzz el a szeretteidtől
Ha van igazán rideg verseny, az a Man TT. Őrült tempóval mennek közúton, bukótér nélkül, aki nyer, örökre legenda lesz. De ha nagyot esik, akkor is.
A Peel-i öbölben halászhajók sora várakozik az eljövendő hajnalra, amikor gazdáikkal ismét kihajóznak az Ír-tengerre, friss fogás reményében. A légijáratokkal ellentétben a vízi közlekedést nem korlátozzák a TT rendezők. Az itt látható halászhajók közül az egyik talán különös szerepet kapott a tavalyi rendezvény ideje alatt. Bár ennek igazságtartalma megkérdőjelezhető, mégis sokan úgy gondolják, hogy amikor Michael Dunlop menetközben BMW-re cserélte a Yamahát, komp helyett – nagybátyjához, a néhai Joey Dunlophoz hasonlóan – halászhajót bérelt, ami átszállította számára a többszázezer fontot érő versenymotort.
Az előbb említett Dunlop szúrós szemmel pillantott rám a rajt előtt. Kicsit aggódtam, mert viselkedése néha nyomokban agressziót tartalmaz, akár egy kiadós ütés is kijárhatott volna. 2015 nem az ő éve volt, miután 2014-ben szinte minden futamot megnyert, tavaly csak szenvedett, mely főként köszönhető volt annak is, hogy rossz csapathoz szerződött, és egy kísérleti Yamahával küldték versenyezni. A TT előtt alig tudott tesztelni, és rossz nyelvek szerint ezen annyira felbosszantotta magát, hogy a csapatfőnökét kétszer is felpofozta. Ezután otthagyta őket, és annak ellenére, hogy a BMW gyárral is összerúgta a port, 2014-es angol csapatával megegyezett abban, hogy Kijonari Rjuicsi egyik, brit Superbike bajnokságban szereplő motorját valahogy átadják számára.
Egy óriási sárga cochin kakas, akivel a hegyen találkoztunk, igencsak megkergetett bennünket. Egy ideig a juhokkal sétált, úgy tűnt, kutya hiányában ő a terelő, és szinte abban a pillanatban ránk támadt, ahogy kiszálltunk az autóból. Öntudatosan károgott és rohant, majd megakadályozta, hogy öt méternél közelebb kerüljünk az állatokhoz. Ezek után merje valaki azt állítani, hogy a kakasok agykapacitása matematikailag elhanyagolható!
Az új-zélandi Bruce Anstey Superbike kategóriában megszerzett győzelmét ovációval fogadta a közönség és szaksajtó egyaránt. Az időközben irgalmatlan szakállat növesztett, egykor daganatot is leküzdő, negyvenhat éves versenyzőről mindenki tudta, hogy a mezőny egyik legjobbja, de az elmúlt pár évben a győzelemről valahogy mindig lecsúszott. Azon a napon viszont minden döntése bejött, minden centiméter kiadta, így 2012 után ismét a dobogó felső fokára állhatott, megszerezve tizedik győzelmét.
Az ausztrál Cameron Donald érkezik az erdő mélyén fekvő Greeba Castle kanyarkombinációból. Régebben, amíg kisebb, de nagyon versenyképes csapatoknál motorozott, Anstey-hez hasonlóan ő is titkos favoritként állt rajthoz minden egyes TT-n, de lényegesen többet keres, amióta elvállalta a Norton gyár ajánlatát, elveszítve ezzel győzelmi esélyeit. Bár állítólag nem bánja, hogy különösebb nyomás nélkül versenyezhet a szigeten, 2015-ben mégis nagyon rossz emlékekkel tért haza, miután a Seniorok versenyén Jamie Hamilton közvetlen előtte bukott, és szenvedett életveszélyes sérüléseket.
Az angol Jamie Hamilton, a ballaughi The Raven kocsma ablakában, a Supersport kategória versenyén, amikor még minden rendben volt. Az ifjú tehetség azonban akkorát bukott, és szenvedett olyan fejsérülést két nappal később, a rendezvény zárófutamán, hogy hetekig élet és halál között lebegett. Végül csodával határos módon túlélte az esetet. Miután orvosai felébresztették a kómából, tapasztalták, hogy részleges amnéziában szenved, és elfelejtette, hogy valaha motorversenyző volt. Állítólag az emlékek szakaszosan térnek vissza életébe - ebben édesanyja segít számára a legtöbbet - mely alapján Hamilton tudatában ismét kialakult, ki volt ő valójában. Orvosai szerint ez egy természetes védekezési formája az agynak egy olyan baleset után, melyet ő szenvedett, így próbálja kizárni, hogy a cselekmény megismétlődjön. Állítólag Jamie időközben szépen gyógyul, és saját csapattal, csapatvezetőként kíván visszatérni a TT-re.
A Greeba Castle jobbosa hátulról, melyen jól látszik, hogy az enyhe huppanó után milyen nyomokat hagynak a kétszáz lóerős Superbike motorok hátsó abroncsai tapadás után kiáltva. Az első tíz versenyző szinte kivétel nélkül erőcsúsztatással igyekszik befordítani a motort, hogy a kigyorsítási szekcióban minél hamarabb teljes gázon haladhassanak tovább.
Mentőhelikopter érkezik a sérült Andy Lawsonért szintén a Greeba Castle kanyarkombinációban. Talán emlékeznek a beszámolóra, melyben a balesetről írtunk. Lawson néhány héttel a bukás után felépült, ismét motorra ült, és folytatta a versenyzést. Az augusztusi Ulster GP-n viszont sajnálatos körülmények között halálos balesetet szenvedett.
A vikingek által épített peeli kastély körül sziklák húzódnak, melyek megnehezítették az ellenséges hajók kikötését. A felverődő hullámokból ott maradó víznek köszönhetően, a sziklák között apró tavak alakultak ki, melyek szélén magányos, törött kagylóhéjakra lelhetünk.
A Barregarrow kanyarkombináció hírhedt alsó része, melyhez a versenyzők minimális gázelvétellel érkeznek, majd megpróbálnak minél hamarabb túljutni a gödörben található enyhe baloson. A motorok alja általában leér, főleg azt követően, hogy a mélybe érkezés előtt kiesik alóluk az út, és a motor mindkét kereke a levegőben van, mint a képen látható Dean Harrison esetében is. Gary Johnson említette egyszer: „ha jó a futóműbeállításod, minden körben alig várod, hogy ideérj, mert vonyítasz a gyönyörtől, viszont ha rossz, akkor amiatt, hogy túléld ezt az egészet.”
És körülbelül így, eszméletlen tempóval haladnak tovább, miután megropogtatták intim testrészeiket a fehér ház falától mindössze néhány centire. A ház faláról lelógó virágot a tulajdonosnak visszavágni nem szabad, sok versenyző ahhoz igazítja a kanyarodási pontot.
A finnek tavaly sem maradtak induló nélkül. Ezúttal ha nem is Juha Kallio, Tuukka Korhonen mentette a mundér becsületét, és reptette meg alaposan Hondáját a Ballaugh Bridge-en.
John McGuinness számára, egy sérülés miatt nem úgy alakult a 2014-es TT, mint ahogy elképzelte. Mindenki egy óriási visszatérésre számított a negyvenhárom esztendős legendától, de ez jó darabig elmaradt. A Superbike versenyen nem hozta a várt formát, a Supersport soha nem volt az ő kategóriája, Superstock motorja pedig húsz lóerővel elmaradt a BMW és Kawasaki izompacsirtáitól. A Superstock futam előtt gondterhelten készül a rajtra, miközben felesége Becky is kezdte pokolra kívánni a versenyekre járó cirkuszi életmódot. A háttérben az egykori versenyzőlegenda, azóta szakkommentátorrá lett Jamie Whitham figyeli feszülten barátja mozdulatait.
Miközben McGuinness szenvedett, az egykor poklot is megjárt, lába amputációja ellen évekig küzdő Ian Hutchinson ismét mennybe ment, és a TT egyik legnagyobb visszatérését láthatta a közönség. Hutchy úgy robbant a köztudatba, hogy 2010-ben, a történelem során először ő volt az a versenyző, aki az összes futamot megnyerte, szám szerint ötöt. Súlyos balesete, és számtalan próbálkozása után viszont mind a közönség, mind a szaksajtó kezdte feladni a reményt, hogy a Yorkshire-i versenyző valaha visszatér a dobogó tetejére. A Superbike futamon szerzett második helyével azonban jelezte, hódításra készen várja a folytatást. Tavaly Paul Bird és csapata szavazott neki bizalmat, és az utolsó pillanatban még Keith Flint is megdobta néhány R6-os Yamahával, hogy a Supersportban se maradjon motor nélkül. Hutchy meghálálta, hiszen három győzelmet szerzett, Supersctockban egyszer, Supersportban pedig kétszer diadalmaskodott, a mindig zordnak hitt Prodigy frontember pedig könnyeivel küszködve mondott köszönetet versenyzőjének.
Guy Martin pillantása mindent elárul, azt is, amit akkor még csak sejteni lehetett. A Loncolnshire-i kamionszerelő ugyan többször jelezte már, hogy elege van a TT-ből, a verseny körüli felhajtásból, és valószínűleg abból a nyeretlenségi sorozatból is, mely részben szerencséjén múlott. Martin végül vett egy nagy levegőt, és néhány napja hivatalosan is bejelentette, nem indul a 2016-os TT-n, sőt, az sem biztos, hogy valaha visszatér. A szervezők ugyan sokszor törtek borsot az orra alá, mégis fájdalmasan jelentették be a közönségnek, akinek csaknem harmada a szókimondó pajeszos miatt utazott a szigetre.
Bruce Anstey Hondája a Senior futam rajtjánál. Az idom alján és a kipufogón kiválóan látható sérülések, melyekből könnyen kikövetkeztethető, hogy a motor számtalanszor a hasát súrolja bizonyos helyeken, de mégsem fordulhat elő az, hogy egyetlen alkatrész is lerepüljön róla. Ha ez mégis megtörténne, a pályabírók azonnal kiintik a motorost, és a futam feladására kényszerítik.
John McGuinness-nek maradt még lélekjelenléte némi viccelődésre a Senior futam előtt. Rajta kívül mindenki extázisban állt a motor mellett. Soha nem fogom elfelejteni a pillanatot, amikor észrevettem, hogy felesége pityereg, miután John felhúzta bukósisakját. A csapat sajtósa szintén könnyeit nyelte. John egykori versenyzőtársai, újságírók, és vetélytársak léptek hozzá jó szerencsét kívánni. Még leírni is hátborzongató, de mintha búcsúztak volna. Bár igaz, McGuinness is különösen viselkedett a nagy verseny előestéjén. Előbb fiát vitte el autózni egy órára a paddockból, majd lányát, mindkettőjükkel kettesben láttam. John McGuinness lakóautója négy autónyira volt lakókocsinktól, így az események előttünk zajlottak. Feltételezem, John úgy állt rajthoz azon a versenyen, hogy nyerni akar, és ezért hajlandó lett volna meghozni minden áldozatot.
Néhány éve megszokott rituálé, hogy a Seniorok versenyén a St. Ninian középiskola kereszteződésében leülök a padkára, és próbálom fényképezni a mellettem elszáguldó motorokat. A rajt előtt a helyszínre futottam, és igyekeztem megörökíteni McGuinness-t, miközben elrepül mellettem, de hasonló még soha nem történt. A motor visított, a közönség hangja minden egyebet elnyomott, a velem szemben ülő francia fotóssal sejtettük, irtózatos lesz. Ilyenkor nézelődni nem szabad, kizárólag exponálni. Végül olyan brutális sebességgel haladt el mellettünk, hogy a menetszél lerepítette sapkámat a fejemről, a fotós pedig akkorát ugrott, hogy egy objektív kirepült az öléből, és a pályára hullott. Utánakapott, és felkapta úgy öt másodperccel azelőtt, hogy megérkezett James Hillier.
A televíziós szakkommentátorok a végén úgy foglalták össze McGuinness teljesítményét: „életünkben ilyet nem láttunk, ez a menet volt a legkeményebb, amit versenyző valaha a szigeten teljesített, John emberfeletti sebességgel motorozott, reméljük, jövőre senki nem akarja utánozni.”
Bitter Sándor, aki tavaly szeptemberben tragikus körülmények között hagyott itt bennünket. Hiánya egyre fájóbb, és a maga után hagyott űr végtelen. Elképzelhető, hogy soha többé nem lesz olyan vállalkozó szellemű, és egyben kellő versenyzői kvalitással rendelkező honfitársunk, aki megpróbál rajthoz állni a TT-n.