A sártúrók idén is csapást mérnek

Totalbike24: Kimle Scooter Team

2016.07.20. 14:44

A csapat tavaly alakult hirtelen felindulásból, de akartból azóta sincs hiány. Bevalljuk őszintén: a tavalyi Le Visonta nem várt sikert hozott számunkra, a 2. helyen értünk célba nem kis előnnyel. Ezt mi sem gondoltuk volna!

Kilme Scooter Team bordó Liberty-je tavaly fontos szerepet játszott a Totalbike csapat életében, ők mutatták meg, milyen íveken motorozva lehet a leggyorsabban körbetalálni a pályán. 1044 körrel lettek a másodikok, legjobb körük pedig 1:14:3 volt, ami elég jónak számít – eredményük pedig alátámasztotta azt a teóriámat, hogy tök mindegy, mivel versenyzel – gyorsasági motor, offroad-oldalkocsi, kamion, rali, F1, bármi – a legjobb alapokat a motokrossz adja. 

A tavalyi sikeren felbuzdulva ültettük le Tamást idén is a gép elé, és vakartuk elő a porból a tavalyi robogót.

A csapat tagjai: Sáling testvérek: Gábor és Tamás, Grundtner Máté, Schmuk László és Csendes Attila a sajtós.

Sáling Gábor („Gaben”): 2009 – óta aktív versenyző az endurókrosszban és a motokrosszban. Ebben a két sportágban már bizonyított, leginkább azt, hogy bármilyen sérülésből képes felépülni!

Sáling Tamás („Tom”): Testvérével ellentétben ő az utakat rója. Képes akár kormánycsutkáig dönteni a motort egy hajtűkanyarban, aztán amikor a válla is a földet ér, felállítja a gépet, leporolja magát és csapat is tovább.

Grundtner Máté („Matyesz”): Mivel sokan motoroznak körülötte így pár éve ő is elkezdte. Motokrossz felé indult el, majd tavaly alig tudtuk levakarni a robogóról.

Schmuk László („Apó”): Ő a mi mentorunk. A robogó tulajdonosa, a csapat szerelője, az egyik szponzorunk, és még sorolhatnánk! Kora ellenére űzi a gyorsaságit és az endurót is, úgyhogy jó lesz rá odafigyelni! Tavaly is elcsábult az egyik hátsó kanyarban és betért egy kis enduró nyomra a bokrok közé.

Csendes Attila („Ati”): Róla nem írunk semmit. Egy kép többet és száz szónál is.

Láttuk, hogy idén is sok profi lesz. Ezúton üzenjük nekik, hogy nem szarunk be tőlük! Mi is profik vagyunk! A motorról meg annyit, hogy még nincs kész. Hiányzik róla a „READY TO RACE” matrica!

Kövesd őket Facebookon!