Vagy mi, vagy a gép
Totalbike24: Totalbike Monkeys
A Totalbike Monkeys összeszokott társaság, hiszen eleve egy íróasztalon osztozunk a hétköznapokban, közösen hordjuk el a hegyeket egy-egy rendezvény előtt, és ami a legfontosabb: nagyon hasonló elveket vallunk a robogóverseny kapcsán.
Tavalyi szereplésünk több, mint kielégítő volt, hiszen tudjuk, hogy az erős mezőnyben elért tizedik helyezés lehetett volna sokkal jobb is (a verseny bizonyos fázisaiban a biztos hatodik helyet birtokoltuk), ha nem követünk el alapvető hibákat, amik aztán visszavetnek minket. Igen, az esésekkel számoltunk akkor és számolunk most is, ez benne van a pakliban, de paradox módon nem kizárólag az aszfalton karistolás és taknyoncsúszás miatt veszítettünk végül sok időt, hanem saját hülyeségünk miatt.
Ilyen volt az, hogy a súlycsökkentés miatt kiszedtük az akksit, ezért amikor Göbölyös doki meghemperedett és kificamította a vállát, akkor a görbe berúgókarral nem tudta beindítani a motort és tolnia kellett hosszú perceken át, plusz egyengettük is, na meg voltunk olyan amatőrök, hogy nem állítottuk be a fényszórót, így kétszer is ki kellett állnunk emiatt. Persze, joggal mondják, hogy akkor nem kell elesni, de olyan nincs. Bár Bandi célkitűzései között idén szerepel ez is, de az biztos, hogy én nem kergetek ilyen irreális célokat, főleg ezen a pályán, ahol a kulcsmomentum akkor jön el, amikor az ember úgy érzi, hogy ismeri, és elkezdi keresni a tizedmásodperceket. Olyan ez, mint téli autózáskor a na még egy utolsót meg a hazamenőset. Szóval a perecet én borítékolom, magamnak biztosan.
Mondjuk csapatunk feltett szándéka, hogy a Honda Dio ZX-et széthajtjuk és ütjük-vágjuk, ahogy lehet, hiszen kevés jobb érzés van, mint a fotelben hátradőlve szisszenteni egy sört, miközben körülöttünk az általunk szervezett rendezvény zajlik éppen, és mindenki hepi. De a gép nem akar meghalni, pedig már tavaly is mindent elkövettünk. Sőt, jobb, mint valaha volt. Mert lehet, hogy a váz nem túl modern, a futómű pocsék (mondjuk elég szépen gatyába lett rázva), de nagyon fordulékony és remekül gyorsul, valamint a végsebessége is elég jó, szóval bízom benne, hogy ügyes pálya-taktikával sikerül majd helyet lopnunk az ideálisnak mondható SR-ekkel szemben. Ja, még valami: a kis Honda bírja, csípat, mint a hétszentség és meglepően megbízható, ahhoz képest pláne, hogy a tengervizes konténerből húztuk ki tavaly.
Idén komolyabb háttércsapattal készülünk, éreztük mi, hogy ott van min javítani, így a háttérbázis menedzselését biztos kezekbe helyeztük. Grafikusunk és DTP-sünk, Tom, a csendes és megbízható gránittömb lett a backup staff manager, ő koordinálja majd a boxutcai munkát és Pere Lacival (aki a csapat rendelkezésére bocsájtotta lakóbuszát) ők képezik a hátteret. Kiegészülve Böbével és Katával, akik gondoskodnak a kalóriaellátásról és a kávéról. Ezen kívül Sipos úr is jelen van, ő rutinos timing-menedzser és sokat bír ébren lenni (mivel enyhén nagyothall, ezért inkább a szemére számíthatunk), valamint profi fotósunk Tanja és Göbölyös doki, aki idén a vezetőmérnöki pozíciót tölti be, mivel nem kockáztat egy újabb sérülést (visszatérő dolog nála a vállficam).
Sajtósunk Dávid, a csendes, ám annál jobb megfigyelő, aki olyan, mint egy ideális jófiú: gyurmázik, nem eszik húst, ad a külsejére, csendes és megfontolt, fiatal és szerény. Tehát mint mi, tökéletesen beillik közénk. És látott már versenyt közelről is.
Amúgy kőkemények vagyunk, de ez csak természetes, hiszen idén például lett már egy profink is, a Totalbike külső munkatársa, Bistei Peti személyében. Peti több versenyen is túl van már, és feltett szándékunk, hogy a 24-ből legalább 20 órát ő megy majd, miközben mi aktívan biztatjuk a pálya széléről egy jéghideg rozéfröccsel a kezünkben. Na jó, nyilván majd azt mondjuk neki, hogy ezt nem gondoltuk komolyan, szóval letagadjuk az egészet, de majd figyeljék csak meg!
Bandi és Iván szintén rutinos motorosok amúgy. Előbbi annak idején még Tiszacsegén kergette a másodperceket egészen addig, amíg Csikós ki nem vásárolta alóla a CB-t, Iván inkább a susnyásban szeret járni, de mindkettejükkel végigcsináltuk tavaly ezt a versenyt, úgyhogy pontosan tudjuk, mire számíthatunk a másiktól, és megbízunk egymásban. Valamint soha nem teszünk szemrehányást, ha éppen eltaknyol valamelyikünk, már csak azért sem, mert mindannyian estünk tavaly. Nem tartom magam egy pillanatig sem motorosnak, annak ellenére sem, hogy 15 évesen zúgtam bele az első vízelvezető árokba a 21-es Jawa Sportommal és már majdnem 18 voltam, amikor egy hirtelen elém ugró rózsabokor leszedte rólam a farmergatyát a Touareg Rallye-n ülve. Motorozni nem tudok annyira, mint a srácok, ellenben jártam már sok versenypályán tülekedős futamokon, és rutintalanságomat bátorsággal pótolom.
Olyanok vagyunk, mint egy jó kapa: mi vagyunk a nyél, amely nélkül a munka elvégezhetetlen, Bistei Peti viszont az acél, amelyik belemar a földbe. Természetesen most be fog parázni, hogy ekkora súlyt rakunk rá, de Petikém: teher alatt nő a pálma!
A tavalyi futam nagyjából megmutatta, mire számíthatunk idén és fikarcnyi aggodalom sincs bennünk. A technika a csúcson van, formánk remek és mivel eleve versenyen kívül indulunk (ahogy tavaly is), ezért inkább egy hatalmas mókának fogjuk fel mindezt, mintsem véres küzdelemnek.
És erre kérnénk mindenkit, főleg, akik újonnan érkezők (hiszen a tavalyiak már tudják): ne feszüljetek rá, ez nem AZ a verseny. Itt mindenki nyer, aki egyáltalán végig bírja csinálni. Tudjátok, mi a lényeg: