Megszorítás lesz!
Totalbike24: OEM-PaRTS.hu
Idén harmadszor veszünk részt a versenyen. A robogó a tavaly bevált SP2-es Piaggio Zip, mert nem vagyunk hajlandóak digó gépen kívül mással menni. A motor nem szép, de jó. A mezőny második felét célozzuk meg idén is. Egy erős péntek este után ki a franc akar sietni?

Az egyik legsúlyosabb csapat. Megvan a csapat, akik Vespával nyomták végig? Ők voltak. Megvan, hogy voltak, akik levittek gáztűzhelyt, és töltött káposztát főztek? Ők voltak. Megvan a srác, aki a combjára varratta a Le Visonta logót, aztán a névváltás után áthúzta? Ebben a csapat versenyzik. És folytathatnám, tényleg nagyon súlyosak, ráadásul idén a verseny főszponzorai is.
Új tetoválás nem várható (na jó a harmadik strigula be lesz húzva a logó mellé), móka annál több. Lassan rászolgálunk a Borsodot körbelengő sztereotípiákra, mert tavaly nőtolvajként voltunk aposztrofálva, idén versenyzőt csentük a Magamurától. (Szabi! Szerintem a sört dugjátok el, ha idén is egymás mellett táborozunk!)

A csapatunk pedig a következő.
Repka Ádám: újfiú, csendesbolond. Az óvodában is leért lábtartó volt a jele. Egyszer elment túrázni olaszba egy 125-ös nyergében. A párjával. Egy tanktáskával és egy dobozzal.
Kovács Dani: harmadik versenyes veterán, a fröccsöt jobban fogyasztja, mint a gumit. Még mindig nehéz.
Stomp Atikém: mivel én írom a bemutatkozót, igyekszek objektív maradni. Szép és ügyes vagyok. Remélem új logó nem lesz.
Nagy Boxi Norbi: az első két versenyen a Magamura Team kiváló tagja volt, de a húga után őt is elloptuk. Az egyik legsúlyosabb arc lesz a mezőnyben péntektől vasárnapig, azt garantálom.
Sajtó: Bokros Márton és Medgyessy Tamás. Igen. Bokros és Medgyessy. A megszorítás garantált.

Csapatfőnök és koordinátor: Kovács Szebi, illetve Szabó Gábor, szakértők.
Az oldalról ajánljuk
- Tesztek
Nyerj vasárnap, adj el hétfőnTeszt: Yamaha YZF-R9
Yamaha R9: nem feltétlenül szükséges kétszáz lőerő ahhoz, hogy jól érezd magad.
- Közélet
Guminyomás is lefújhat a dobogórólMotoGP Katar – 2025.
Vinales megszívta Katarban, Jorge Martín visszatért, de ismét zakózott, Marc Márquez törött motorral is óriásit ment. MotoGP összefoglaló.
- Hírek
Meghallgattam a motoros propagandát, és igazuk van
Szombaton indul a kampány, aminek célja a motorozás népszerűsítése.
- Hírek
Mi ez a pusztító CGI videó az R 1300 R-hez?
Az R 1300 R természetesen erősebb és mindenebb elődjénél. Könnyebbnek mondjuk nem könnyebb.