MotoGP: Assen - 2021.

A hétvégi Holland Nagydíj remekül érzékeltette, miként válik egy félszeg, kissé szerény motorversenyző vérengző fenevaddá, mindenkit levadászó ragadozóvá. Fabio Quartararo magabiztosan fordított vasárnapra, noha egész hétvégén lépéshátrányban volt csapattársához képest – igen, jól olvasták, de róla később –, és ismét úgy nyerte a futamot, ahogy arra csak a legnagyobbak képesek.

A nyári szünetet így 34 pontos előnnyel kezdheti, miután kilenc versenyen hat dobogót, ebből négy győzelmet szerzett. A verseny végi interjúk során elmondta, a szezon előtt nagy volt a külső nyomás, sokan úgy érezték, elvette a mindenkori király helyét, ahogy ő fogalmazott – itt Rossira gondolt –, ezért még azelőtt kritizálni kezdték, hogy egyetlen versenyt teljesített volna a gyári csapatban. Ez viszont mentálisan megerősítette, és éhesebbé vált, mint valaha. Ennek köszönhetően pedig kaptunk egy olyan ellentmondást nem tűrő, kritikákat már messziről lesöprő, magabiztos és vérszomjas versenyzőt, ami a pályán kívüli személyiségétől teljesen eltérő. Megérkezni egy gyári csapatba soha nem könnyű, kivívni a tiszteletet és a jobb pozíciót a sokkal régebb óta ott motorozó csapattárssal szemben pedig csak keveseknek sikerül. Bár ebből a szempontból a Yamaha mindig befogadóbb volt, emlékezzünk csak Rossi és Lorenzo esetére a kétezres évek végéről.

Nem igazán érdekli semmi és senki, ha az igazságérzete sérül, azonnal jelzi, ezek a lépések pedig egytől egyig szükségesek voltak ahhoz, hogy most azzá váljon, aki. Talán nem véletlenül jelezte többször már a szezon során eddig is, ne a motorban keressék a változásokat, hanem sokkal inkább benne és a hozzáállásában. Egyszerűen mert mentálisan letisztult, felkészült, és sokkal jobban érzi magát.

A versenyzők ugyanis nem robotok, az ezredmásodpercek néha nem a gumiból és a karbon lengővillából jönnek, erre a legnagyobb megerősítés pedig talán Maverick Viñales példája. Míg a másik gyári Yamahán ülő spanyol a múlt héten utolsó lett, és kis híján visszavonult a versenyzéstől, Assenbe úgy érkezett, hogy bizonyítani akar. Mint utólag elmondta, óriási mentális zavarokkal küzdött, mert egyáltalán nem tisztelte önmagát versenyzőként. Életében soha ilyen helyzetben nem volt korábban, és nem igazán értette azt sem, mi történik körülötte. Annyit azért megjegyzett a múlt vasárnap, úgy érzi, a csapata sem tiszteli őt eléggé, és Quartararo térnyerésével rá már nem hallgat senki.

Végül úgy kezdte a holland hétvégét, hogy mindenben másolni fogja a franciát, hátha így majd jönnek az eredmények. Végül mégis úgy gurult az első szabadedzésen a pályára, hogy a motorját az egy héttel korábbi, sachsenringi beállításokon hagyták a szerelők, és csodák csodájára első lett. A történések közepette épp videóbeszélgetést folytattam az írek ex-GP-menőjével, Jeremy McWilliamsszel, aki nem hitt a szemének, és rögtön Viñalesről kezdtünk beszélni. McWilliams szerint elképesztően jó és gyors versenyző, így mindenképp mentális gondok állhatnak a háttérben, a motor ekkora változásra egyszerűen nem képes egyik versenyről a másikra úgy, hogy közben a csapattársa kiegyensúlyozott. Hozzátette, Viñales nagyon érzékeny, a külső tényezők mindig is könnyen befolyásolták, és valójában akkor tud igazán piszok gyors lenni, ha nincs körülötte senki. Akkor viszont könnyen előfordulhat, hogy nincs versenyző, aki utolérheti.

Így miközben mindenki a spanyol feltámadásán tátogott, és próbálták megérteni – a versenytársak McWilliamsszel ellentétben szinte egyöntetűen azt nyilatkozták (védve riválisukat): elképzelhető, hogy inkább a Yamaha talált valamit számára, mert versenyző egyik hétről a másikra ekkorát nem változhat – szombat este bombaként robbant a hír, hogy Viñales szerződésbontást kezdeményezne a Yamahánál, annak ellenére, hogy az csak 2022 végén járna le, és tárgyalásban áll az Apriliával.

Vasárnapra szinte mindenkit kizárólag ez érdekelt, miközben a yamahás spanyol a pole pozícióból várta a rajtot. A verseny előtt természetesen megkeresték a Yamaha-vezér Lin Jarvist is, aki visszautasította a választ, miközben az Apriliát vezető Massimo Rivola szimpla hazugságnak nevezte az egészet. A futam közben végül megváltoztatta a véleményét, mert amikor Simon Crafar ismét nekiszegezte a kérdést, azt válaszolta, ha Viñales esetleg szabad lenne jövőre, természetesen érdekelné őket. Erről a spanyol persze mit sem tudhatott, mert épp versenyzett, a fejleményekről pedig nem tájékoztatta senki, mert miután beérkezett másodiknak, a futam utáni interjúk során Rivola első álláspontjához hasonlóan hazugságnak és pletykának nevezte az egészet. Arra a kérdésre, amely viszont azt feszegette, hogy jövőre a Yamaha tagja lesz-e, nem adott egyértelmű választ, és inkább kitért előle. Egy valami biztos, az eset is jól mutatja: a kommunikáció könnyedén félrecsúszik, főleg akkor, ha dacolva állunk szóba a saját csapatunkkal. A dobogón Massimo Meregalli, a Yamaha MotoGP-csapat igazgatója szeretett volna egy közös fotót, de Viñales nem állt mellé, és nem vállalta a képet.

A célba érkezést követően pedig szinte nem kommunikált senkivel, csapattársának sem gratulált, ha jól sejtem. Ezt később azzal magyarázta, csalódott volt, mert nem sikerült a taktikája, amely szerint meglép a futam elején, és a saját tempóját motorozva megnyeri a versenyt. Pedig mindent feltett egy lapra, az utolsó pillanatban a közepes első abroncsokat lágyra cseréltette, hogy a tapadás mielőbb megérkezzen. A rajtnál viszont gondjai adódtak, állítása szerint olyan érzése volt, mintha csúszna a kuplung, majd hozzátette, nem akarja ismét kritizálni a motort, mert semmi értelme. Végül elmondta azt is, nem arra gondolt múlt héten, hogy a csapat nem tiszteli, hanem a fejlesztési igényeknél nem veszik figyelembe a kéréseit. Sajnálatra méltó volt, ahogy ez a csodálatos és elképesztően szimpatikus versenyző többszörösen belekeveredik a kommunikációba, miközben próbálja menteni a menthetőt, és enyhíteni a hirtelenségből fakadó károkat.

Ezen a ponton pedig külön kiemelném a sajtó felelősségét, és azokét az újságírókét, akik Ószaka Naomi teniszezőnő esete mellett kiálltak, miszerint a sportoló nem vállalt egyetlen interjút sem a Roland Garros előtt, erre pedig a szervezők úgy berágtak, hogy ő inkább visszalépett az indulástól. Az interjút egyébként személyes okokra hivatkozva tagadta meg, miután úgy gondolta, a sok bugyuta kérdés megzavarja a nyugalmát. Ehhez képest akadnak mégis olyan újságírók a MotoGP-ben, akik teljes mértékben elfogadva a fenti esetet, most mégsem érezték a felelősségüket abban, hogy a futam után Viñalest békén hagyják, és ne feszegessék a megválaszolhatatlan kérdéseket, továbbá passzív agresszióval ne pakoljanak felesleges nyomást a spanyolra, amivel számonkérik korábbi kijelentéseit. Mi ez, ha nem kettős mérce?

Amennyiben a Viñalesről szóló pletykák valósak, hasonló helyzet állhat elő, mint Johann Zarco esetében, amikor idő előtt szakított a KTM-mel a 2019-es szezonban. Igaz, a francia még a szezon közben kiszállt. A spanyollal hasonló feltételezhetően nem eshet meg, igazi sportpolitikai zűrzavar viszont keletkezhet a szakítással. És ezen a ponton válnak érdekessé a hét folyamán a közösségi médiában megjelenő posztok és egyes elejtett mondatok, hiszen a bennfentesek és a versenyzők minden bizonnyal már azelőtt ismerték a fejleményeket, hogy mindez szombaton kirobbant volna.

Egyrészt biztosnak tűnik, hogy bár Andrea Dovizioso szívesen körözget az Aprilia MotoGP-motorjával, állandó versenyzőként mégsem térne vissza a csapattal. Ezt valószínűleg a dopping miatt eltiltott Andrea Iannone is megneszelhette, ezért posztolt hét közben egy olyan, póznának támaszkodó bicepszes fotót, amelynek a címe az volt: „Itt várok rád.”

Rossi pedig, amikor megkérdezték tőle a csütörtöki sajtótájékoztatón: láthatjuk-e esetleg saját csapatában egy Ducatin jövőre? – azt felelte: előbb beszélnie kell a Yamahával. Ami azért is volt meglepő, mert a Yamaha állítólag már a múlt héten jelezte, nem tartanak rá igényt 2022-ben. Ennek két oka lehet. Az egyik, miszerint Viñales távozásával van némi remény a folytatásra, a másik, hogy védencének, Franco Morbidellinek próbál intézni esetleg egy gyári ülést, aki krónikus térdsérülése miatt kihagyta az asseni nagydíjat, és némi kritikába csomagolva jelezte a gyárnak a pocsék német hétvége után: a lehető legjobb időpontban döntött a műtét mellett, amelyet nyolchetes rehabilitáció követ. Morbidellit a Superbike-világbajnokságról beugró Garrett Gerloff helyettesítette.

Mint ismeretes, az olasz kétéves technikával próbál lépést tartani, és nem úgy tűnik, hogy ez a Yamahát cseppet is érdekelné, így a szépeket villantó versenyző kizárólag magának és főmérnöke kreativitásának köszönheti, amikor jó eredménnyel zár. Rossi egyébként azt is hozzátette, Ducatira váltani túl nehéz lenne, ezzel burkoltan azt is jelezte: erre nem lát sok esélyt. Visszavonulásának előszelét érezhettük abban is, hogy az asseni polgármester átadta neki a város díszpolgára oklevelet, emlékezve az olasz Assenben elért sikereire. A pályára beengedett tizenegyezer fős nézősereg között megbújó rajongók pedig az őt méltató, mindent megköszönő molinókkal vártak rá, és a királykategória futamára sárga füstfelhőt eregettek, felidézve a szép emlékeket.

Így minden jel egyfajta búcsút vetített előre, kivéve egyetlen információt, miszerint Abdulaziz bin Abdullah Al-Szaud szaúdi herceg - a király fia, Rossi jövő évi főszponzorának, az Aramco nemzeti olajtársaságnak egyik delegáltja - időről időre jelzi az olasznak, szeretné, ha jövőre ő is motorozna a másik Ducatin, és a mezőnyben maradna. Hogy lehet-e ellentmondani egy ilyen kérésnek, még a jövő titka, bár már nem sokáig. Egy valami mindenesetre biztos: csapattulajdonosként Rossi olyan dolgokat tapasztal meg, amit eddig talán soha, hiszen bármelyik szponzornak simán mondott nemet. Most viszont egy üzleti vállalkozásról és beindított gépezetről van szó, amelyből nem illik kiszállni, és sajnos smúzolni kell arra, ahonnan erre a fedezet érkezik. Egy biztos, vezetőként több száz ember munkájáért felelni sokkal összetettebb, mint versenyezni. Talán ezek a körülmények sem segítik az olaszt a koncentrációban és az eredmények javulásában. Miután simán bejutott a Q2-be, ahol végül utolsó lett, mégis bizakodva várhatta a rajtot. Az indulást viszont nagyon elrontotta, az utolsó előtti helyig csúszott vissza, végül akkorát esett, hogy Lin Jarvis arcát a kezébe temette. Ilyenkor pedig úgy tűnik, széthullott minden, és mind a rajongók, mind talán Rossi azt kívánják, érjen véget az ámokfutás azonnal.

Nyilvánvaló, hogy a rajongók iránta érzett empátiája megkérdőjelezhetetlen, mégis, ha az élet úgy hozza, hogy üresedés lenne, van még választási lehetősége bőven a Yamahának. Ha tapasztalt versenyzőt keresnek, remek alkalom lenne Dovizoso becserkészése, de azt sem tartom kizártnak, hogy Kenan Sofuoglu mesterkedésével akár még Toprak Razgatlioglu is odaérhet, annak ellenére, hogy jelezték, elsődleges céljuk a WSBK bajnoki címének megszerzése.

Egy héttel a sachsenringi mennybemenetele után Marc Márquez most ugyan nem fért fel a dobogóra, hetedik helye mégis bizakodásra adhat okot. A köridők alapján könnyedén tartotta az iramot az élbollyal, és bőven meglehetett volna a harmadik hely. Másrészt ez volt az idény első olyan versenye, amely normál irányban, nem az óramutató járásával ellentétesen zajlott, mégsem voltak különösebb fizikai gondjai, némi arm pumpot leszámítva. Ha hozzáadjuk azt is, hogy Márquez élete legrosszabb kvalifikációját futotta, és csak a huszadik helyről rajtolhatott, majd jött fel hetediknek, még jobban érthető, miért volt számára akkora menet az asseni hétvége. Pedig a péntek pocsékul kezdődött, miután jókorát esett a szabadedzésen. Olyan korabeli giga-high side-ot mutatott, amilyenre kizárólag a Hondák képesek. Márquez ezt követően nyíltan kritizálta a traction controlt, és jelezte, ha a gyár azt szeretné, hogy nyerje vissza az önbizalmát, nem engedhet meg magának a jövőben hasonlókat.

Állítólag olyannyira beleszállt a HRC-be, hogy azok rögtön dolgozni kezdtek, és módosították nagyjából a teljes traction control térképet, hogy vasárnapra elfogadható legyen. Talán ez volt az első olyan eset, amikor a spanyol nyíltan vállalta a véleményét, és becsmérelte a technikát. Kíváncsian várjuk, lesz-e folytatása a történetnek, hiszen közismert, a Honda nem veszi jó néven az effajta kritikákat. Bár az sem kizárt, hogy múltbéli büszkeségüket maguk mögött hagyták, miután többszörösen megfizették a tanulópénzt. Miután néhány hete Mat Oxley arról írt, a Hondának esetleg új vázzal kéne előrukkolnia a kanyarodás javításához, csodák csodájára azt láthattuk, hogy pénteken a Honda új vázzal állt elő, minden bizonnyal a változó rugalmasságot szem előtt tartva. A következtetéseket mindenki vonja le maga.

A dobogó harmadik fokára a regnáló világbajnok, Joan Mir állhatott, aki a tizedik helyről rajtolt, és ismét félelmetes felzárkózást mutatott. A suzukis versenyző szerint továbbra is a rajtelektronika területén vannak lemaradásaik, ha ezeket sikerül stabilizálni, a szezon második felében további előrelépésre számítanak.

A Ducati hétvégéje ezzel szemben ismét nem úgy alakult, ahogy tervezték. Pecco Bagnaia nagy reményekkel várta a rajtot az első sorból, és egy darabig ugyan még az első helyért is harcolt, de Quartararo megállíthatatlan volt. A közelharcban többször figyelmeztették pályaelhagyásért, aminek záróakkordként egy hosszúkörös büntetés lett az ára, így a dobogóért folytatott csatából végleg kiírta magát.

Jack Miller bukott, és ezzel kapcsolatban sokat nem is magyarázkodott, így ismét Johann Zarco mentette a Ducati becsületét, aki negyedik lett. A portugál Miguel Oliveira célja most csak a tisztes helytállás lehetett, ennek megfelelően okos versenyzéssel ötödikként ért célba. Az apriliás Aleix Espargaro nyolcadik helyével pedig Frankie Carchedi, Joan Mir főmérnöke arra hívta fel a figyelmet, hogy mind a hat gyártó képviseltette magát az első nyolc helyen. Mi ez, ha nem kiegyensúlyozott verseny? Ausztria hat hét múlva, jegyek már kaphatók.

A cikk megírásakor, a megjelenés előtt a felek hivatalosan is bejelentették, hogy elválnak, így 2022-ben Maverick Viñales már nem lesz tagja a gyári Yamaha csapatnak. Az Aprilia bejelentése ebben a pillanatban még várat magára.

MotoGP Assen 2021
Végeredmény
1.	Fabio Quartararo	FRA	Monster Energy Yamaha MotoGP
2.	Maverick Viñales	SPA	Monster Energy Yamaha MotoGP
3.	Joan Mir	SPA	Team Suzuki Ecstar
4.	Johann Zarco	FRA	Pramac Racing
5.	Miguel Oliveira	POR	Red Bull KTM Factory Racing
6.	Francesco Bagnaia	ITA	Ducati Lenovo Team
7.	Marc Márquez	SPA	Repsol Honda Team
8.	Aleix Espargaro	SPA	Aprilia Racing Team Gresini