Testvérharc, dráma és őrület az NDK-ban
MotoGP – Sachsenring – 2024.
Valamivel több, mint negyedmillió ember, gigantikus csaták a pályán, a Márquez-tesók a dobogón, Pecco az élen, szegény Jorge Martín és váratlan Keanu Reeves. Megtekintettem a MotoGP Német Nagydíját a Sachsenringen, mesélek róla.
Ahogy a beharangozó anyagban már említettem, autós arcként közelítettem a MotoGP-t, ráadásul úgy, hogy nincs kimondottan szoros a kapcsolatom a motorsportokkal. Élőben minden formája lenyűgöz, imádom, otthonról mégse fogyasztom. Abban viszont biztos voltam, hogy a MotoGP élőben olyan élmény lesz, ami semmi máshoz nem hasonlítható. Nem tévedtem.
Július 6-án, szombat délelőtt érkeztünk az Oberlungwitz közelében, az egykori NDK területén lévő Sachsenringre. A Motul (több csapatot is támogatnak a MotoGP-ben) külön kialakított a meghívottaknak egy tábort, ahol le tudtuk dobni a cuccainkat és még egy hatalmas sátor is jutott a fejünk fölé. Utóbbit óriási előny volt, hiszen szombaton brutális volt a napsütés, a pálya körül pedig alig akad árnyék. Sőt, amikor a sprintfutam után elkezdett szakadni az eső, sokan akkor se tudtak hova menekülni.
Elindultam szétnézni, a célegyenes felé vettem az irányt. A föld is beleremegett, ahogy dörögve romboltak el előttem a versenymotorok, a tempó valahol 200 és 300 km/h között lehetett. Nem voltam rá felkészülve, hogy a MotoGP csúcsgépei közelről mennyire észbontóan gyorsak, és milyen irgalmatlanul hangosak. Az arcomra azonnal széles mosolyt rajzolt ez a pár másodperc. Újra csillogó szemű kisgyerek voltam, ezt sosem növöm ki és nem is akarom.
Van, amikor 3 ezred is elég
Szombat délelőtt a szabadedzés és az időmérő pörgött. Ekkor még úgy tűnt, hogy Jorge Martín nagyon érzi a pályát, megállíthatatlannak tűnt, simán behúzta a pole-t a Prima Pramac Ducatival, méghozzá 1:19,423-as idővel, ami abszolút rekord. Miguel Oliveira is nagyot ment a Trackhouse Apriliájával: mindössze 48 ezreddel maradt le Martín mögött.
A Sachsenring királya, Marc Márquez csúnyát zakózott a pénteki szabadedzésen, de aránylag olcsón megúszta: a highside eredménye egy törött ujj és pár zúzódás lett. A tempóját mégse találta az esés után, az időmérőn végül a tizenharmadik helyet tudta megcsípni. Igaz, ebben Stefan Brandl se segített neki, aki a Hondával olyan ügyetlenül húzódott ki előle, hogy Marc bukott egy gyors kört. Maverick Viñales se kímélte magát: ő az időmérőn esett nagyot, de Márquezhez hasonlóan komoly sérülés nélkül megúszta.
A tizenöt körös sprintet Martinator magabiztosan vitte, második helyen Oliveira futott be a Trackhouse Apriliájával, őt követte Bagnaia és Bastianini a két gyári Ducatival. A sprint legizgalmasabb csatája a hatodik helyért zajlott: a Márquez végül mindössze három ezredmásodperccel – vagyis körülbelül 15-20 centivel – verte meg Viñalest.
Óriási terület
Vasárnap délután 2-kor indult a főfutam: 30 kör a technikás Sachsenringen. Pont a pálya távoli, belső részén barangoltam amikor rájöttem, hogy lassan indul a futam. Annyira beszívott a hatalmas versenypálya hangulata, hogy szinte fel se fogtam, hogy majdnem megkerültem a pályát, a táborunk pedig kilométerekre került tőlem. Bármennyit tudtam volna még bámészkodni, hiszen látnivaló volt bőven, de menni kellett.
Összesen több, mint 252 ezer ember jött el, hogy élőben nézze a Német Nagydíjat, vasárnap voltak a legtöbben. Elképesztő, hogy ilyen méretű versenypálya körül kis túlzással lépni is alig lehetett, annyian voltak. Ez onnan nézve kimondottan meglepő, hogy a legolcsóbb jegyekért 200 eurót, azaz közel 80 ezer forintot kellett fizetni. Még éppen időben visszaértem, a lelátó roskadozott a nézőktől, mindenki feszült figyelemmel várta a rajtot.
Bagnaia helyett Rossi lett
A korábbi cikkben is említettem, hogy édesanyám a MotoGP óriási rajongója, ezért amikor megtudta, hogy megyek a Sachsenringre, azonnal megbízást adott: be kell szereznem egy Bagnaia-szignót. Bár technikailag pár négyzetkilométeren belül tartózkodtunk, esélyem se volt Pecco közelébe kerülni, így sajnos nem tudtam prezentálni a vágyott autogramot. Gondoltam, hogy így lesz, erre előre felkészítettem őt is.
Nem jöhettem el MotoGP-ről származó relikviák nélkül, így végül szereztem egy-egy aláírást a Motul sátrában dedikáló Pedro Acostától, Franco Morbidellitól és Augusto Fernandeztől. Utóbbi kettőt kapta édesanya, előbbit egy barátom. Ha már ott voltam, a kedvenc, de már nem praktizáló versenyzője, vagyis Valentino Rossi se maradhatott ki: egy 1:5 méretarányú, pici bukósisak és egy telefontok landolt a táskámban. Nagyon szívesen megnézném az emberek arcát, amikor kiszúrják a 64 éves édesanyám telefonján a rikító sárga tokot a színes, The Doctor felirattal.
Peccónak minden összejött, de Márquez ellopta a show-t
A kvalifikáció és a sprintfutam után úgy tűnt, hogy Jorge Martín megállíthatatlan, és bár Marc Márquezt nem véletlenül hívják a Sachsenring királyának, a tizenharmadik hely távolinak tűnt ahhoz, hogy az élre küzdje magát. Elrajtolt a mezőny. Martín a start után is megtartotta az első helyet, mögötte kőkemény küzdelem kezdődött.
Sejtettem, hogy tévében sokkal könnyebben követhető egy ilyen futam. A lelátóhoz képest távoli kivetítőn maga a verseny nagyjából látható, de az eredményjelző egyáltalán nem, és a kommentátorra se tudtam hagyatkozni, hiszen nem túl meglepő módon németül közvetítette az eseményeket.
Kárpótolt viszont a látvány: lenyűgöző volt, ahogy a dombtetőről érkező, üvöltő versenymotorok ráesnek a kanyarra, majd hihetetlen tempóban, szinte vízszintesen beveszik. Úgy tűnt, mintha a fizika egyáltalán nem vonatkozna ezekre a motorokra: a 60 fok alá döntött gépek úgy fogták a kanyart, mintha sínen húzták volna őket. Azt azért érdemes megemlíteni, hogy ezek a versenymotorok valamennyire hasonlítanak az utcai motorokhoz, valójában teljesen egyediek, és nagyjából úgy viszonyulnak utcai társaikhoz, mint egy Forma-1-es autó a sima személyautóhoz.
A futam kétharmadánál úgy tűnt, hogy Jorge Martín legyőzhetetlen, Bagnaia a második helyen nem tudta igazán megszorongatni. A verseny vége előtt mindössze pár körrel Martín óriásit hibázott, kicsúszott a pályáról, és ezzel oda is adta a dobogó legfelső fokát Bagnaiának ajándékba. Mivel Martín kiesett, pontott se szerzett, így Pecco nemcsak az Német Nagydíjat nyerte meg, hanem átvette a vezetést a világbajnokságban is.
A verseny igazi sztárja azonban egyértelműen Marc Márquez volt, aki emberfelettit motorozott a Sachsenringen. A tizenharmadik helyről indulva a második helyre hozta be a Gresini Ducatit. Mögötte öccse, egyben csapattársa, Alex ért a célba.
Boldog – és a sportágban igen ritka – pillanat volt ez, látszott, hogy a Márquez-tesók mennyire örülnek a közös dobogónak és egymás sikerének. Örültem volna, ha tudok teleportálni, hogy megörökítsem az összes fontos eseményt, de sajnos erre egyelőre nem vagyok képes. A futamot egyébként az esemény sztárvendége, Keanu Reeves intette le, aki civilben is a motorok és a motorozás szerelmese.
Jövőre nagyon más lesz
A MotoGP 2025-ös szezonja izgalmasnak ígérkezik, rengeteg változás várható. A Ducati szatelitcsapata, a Prima Pramac Racing Ducatiról Yamahára vált, ráadásul távozik tőlük Jorge Martín, aki az Aprilia gyári csapatánál folytatja Marco Bezzecchivel, aki a VR46 Racingtől igazol át. A gyári Ducatinál Bagnaia marad, de Bastianini helyére érkezik mellé Marc Márquez, így már nem ugyanabban csapatban versenyez majd a két Márquez-tesó, Alex marad a Gresininél.
A KTM Tech3 is erősnek ígérkezik: ide érkezik az eddig gyári Ducatival versenyző Enea Bastianini és a Maverick Viñales, aki a gyári Aprilinál megy idén. A Red Bull Gasgas Tech3-tól a Red Bull KTM-hez igazol Pedro Acosta, Brad Binder csapattársa lesz. Acostát 2025-ben is érdemes lesz figyelni, hiszen a mezőny talán legnagyobb, fiatal tehetsége a 20 éves spanyol srác. Sok még az üres hely és a kérdés, de a MotoGP 2025-ös szezonja már az eddigiek alapján is baromi érdekesnek és elég kiszámíthatatlannak tűnik.
Először, de nem utoljára
Kiderült, hogy a MotoGP hangulata utánozhatatlan. A motorok kegyetlen tempója, a vártnál sokkal durvább hangereje és precíz mozgása egészen elképesztő, aminek csak töredéke jött át akkor, amikor egy kijelzőn követtem a futamot. Elképesztő volt látni, ahogy a profi pilóták gladiátorként küzdöttek egymással, és kanyarról kanyarra dobálták a gépeket a technikás Sachsenringen. Grandiózus élmény volt, ami máshoz nem hasonlítható. Ez volt az első MotoGP-hétvége, amire kinéztem, de biztos, hogy nem az utolsó.