Könnyű tudathasadás

Szorgalmas vagyok, már hetedik éve látogatom a Budapest Motor Kiállítást. Mikor távozva a jövőre gondolok, újra és újra megfogadom, hogy legközelebb tömegközlekedem, vagy motorral jövök ki a showra. Valami vagy valaki mindig keresztbetesz, ezért idén is négy keréken érkeztem az Albertirsai útra. A kiállítás feletti szakmai lelkesedést már a lovinál lehűti a parkolási krízis réme. Talán még sosem láttam olyan korán a döglődő kocsisor féklámpáit, mint idén: biztos voltam a rendezvény sikerében.

Jövőre újra számolni fogom, idén a bejárattól 1014 lépés távolságra sikerült a kocsimat egy padkára feltornázni. Vasárnap, flangáló családok, sokan időzítették látogatásukat a rendezvény zárónapjára. A szervezésre nincs panasz, a bejutás gördülékeny. A pavilon mellett valamelyik hős streetfighterünk égeti a gumit, kokszként szívják részecskéit a kerítésre tapadók. Mintha egy új, üvöltő állat érkezett volna az állatkertbe. Az embermagasságban körbekerített tenyérnyi aszfaltdarabra rápillantani is lehetetlen: a tolakodva bámulás a magyar családmodellhez tartozó extra.

A csarnokba lépve azonnal nagylátószögre állítom szemem, kész vagyok befogadni a sok motor látványát. Pulzusom emelkedik, fényképezőgépem keresőjét már ott érzem szemöldökömnél. Aztán jobbra tőlem belerondít a képbe az új magyar kényszerképzet. Nincs mit tenni, pókernemzet ez, vagy mi a fene, hát persze, hogy a motorkiállításon bágyadtan mosolygó krupiénak kell fogadni az embert. Legyintés, hisz a jó kávénak is lehet zacc az alján, pislog tovább az ember. Nem gond, ha kihozzuk nagymamát a szakvásárra. Lefogja Pistikét, amikor apuka a három éves fizetésével egyenértékű „sópperre“ felül, és anyuka a fél megapixeles mobillal fotóz. Családi rendezvény, ennek ez a szépsége. Nagymama odaadó felügyelete sem marad jutalom nélkül: a gondosan kirakott masszázsfotelek ellazítják a reumás hátat. Nem is nagyon sietnek a nyugdíjasok, a kilátás nem rossz, igaz, a hostesslányok erre már nem járnak.
Kicsit próbálom magam összeszedni és a motorokra koncentrálni. Egy pillanatra megállok valami dísz árnyékában, hogy legalább a fényt lemérve a fotózásnak nekikezdjek. Aztán felnézek, mi is az a bődületes valami, amit támasztok. Ja, ez egy csónakmotor. Nocsak, az apróság vagy harminc centivel magasabb nálam. Ez legalább belső égésű, értem én, a magyar privát anyahajó-tulajdonosok nagy százaléka motorozik, muszáj nekik is kedveskedni.

Az apró gáncsoknak vége, már a pavilon főutcáján vagyok, semmi sem választhat el a motoroktól, robogóktól és quadoktól. Látom a sok lelkes bikert, elkapom történeteik foszlányait. Figyelem csalódott arcukat, ahogy céltudatosan átvágva mindenen meglátják álmaik motorján a feliratot, hogy ráülni tilos. Riasztó közlés, nincs benne a kérés finomsága, óvatoson járják körbe a fiatalok. Mondhatnám nekik, hogy Bécsben már ráültem, kényelmes ám, talán a lábtartó van nagyon hátul. Felesleges, inkább továbbmennek ők is, én is, van még itt gép, vannak mosolygó kereskedők.

Mind a négy japán itt van, szinte teljes modellpalettával a fényes, jól kivilágított térben. Van olasz, van angol, itt van India, Kína és Németország sem maradt távol. Az oroszok a spájzban vannak a Vásárközpont helyett, igaz a Guzzit is hiába kerestem, mintha távol maradt volna, vagy teljesen beárnyékolta valamelyik sisaknagyker standja. Kiegészítők, modellek, nadrágok – minden ott volt, az érdeklődésből ítélve vevőbarát akciókkal a rendezvény idejére. Legnagyobb sikere Talmácsinak van, aláírásáért hosszú sor kígyózik.

A belépőjegy egyben sorsjegy is, nagyméretű urna nyeli el a cetliket a Harley standján. A fődíj is egy ilyen USA „vékettes“, gyűlik is a sok név a plexiládában. Elhomályosult tekintetek mindenhol, a HD sokakban megmozgat valamit. A hozzáértők oltárként nézik a szerelőállványra rögzített dirt-track Sportsert, kétségtelenül a Budapest Motor Kiállítás egyik legszebb darabja.

A betörő napfényben fürdőzik néhány veterán, valamelyik teljes pompában, mások eredeti állapotban. Sajnos egy kordonnal körbevett területen vannak, mohó tekintetemmel nem tudom körbejárni őket. Itt sokan megpihennek, a több évtizedes technika mindenkit jótékonyan megfékez pár percre.

Állítólag van valami Action Dayz is. Többen átpillantanak a szomszéd csarnokba, ahol néhány kiállító veszi körül a hatalmas BMX-pályát. Bőgatyás kamaszok betyáros trükköket nyomnak. Másokkal együtt én is visszafordulok, ezt a kétkerekűt tekerni kell. A szpíker affektáló hangja még a szabad levegőn is hallatszik, igaz, neki sem lehet könnyű egész nap idegen nyelvű trükk-kombinációk neveit hajtogatni.

Zárónap ez. Azok arcán, akik dolgozni jöttek ki, már látszik a fáradtság. Öt napja megy a nyüzsgés, inkább csomagolnának. Mindent láttam, a fotelba inkább nem ültem, ideje otthon folytatni a vasárnap estét. A kapuknál mindenki elborzad egy pillanatra, a kaotikus parkolás után itt az ideje megtalálni a kocsit. Persze, jövőre is jön mindenki, ahogy idén is több, mint negyvenezren. Addigra talán az új Pannónia sem városi legenda lesz csupán, és az évek óta tervezett parkoló is levág az 1014 lépésemből.