A legális terepmotorozásról még egyszer

2019.12.02. 13:00

Meglepően sok és érdekes olvasói levelet kaptam a legális terepmotorozással kapcsolatban.

Külön jól esett, hogy valódi szakértő is írt, mégpedig a Duna-Ipoly Nemzeti Park Igazgatóságától, és hasznos kiegészítést küldött:

Feladó Antal

Címzett Zombi

Dátum 2019.12.02.

Tárgy Terepmotorozás

Írásához legfeljebb annyi plusz tehetek hozzá, hogy a közutakon kívül vannak magánutak is, amelyek bejáratánál KRESZ és más információs táblák kell hogy tájékoztassák a közútról érkezőt a tulajdonos által megszabott szabályokról. Így az lehet tiltás (lezárás) is, de lehet a közforgalom számára megnyitott (erdészeti utak kis része, hajdani TSz utak, stb.) is. No ez utóbbi még igénybe vehető a KRESZ szabályai szerinti motorozásra.

A természetvédelmi őrszolgálatokat a terepmotorosok egyébként szeretik a másik oldalnak tekinteni, de igazából ugyanaz a céljuk, mint minden normális embernek, vagyis a meglévő természeti értékek megőrzése.

A másik nagyon hasznos információkat tartalmazó levél Ferenctől érkezett, aki egyrészt erdőmérnök, másrészt motoros, vagyis duplán érintett a kérdésben:

Feladó Ferenc

Címzett Zombi

Dátum 2019.12.01.

Tárgy Terepen motorozás

 

Az "Olvasói levél" rovatban a terepen való motorozással kapcsolatosan Zomborácz Iván nov. 29-ei tájékoztatását szeretném kiegészíteni. A tájékoztatás nem tér ki az erdőben való motorozásra. Idézem az Erdőtörvényt (2009. évi XXXVII. törvény az erdőről, az erdő védelméről és az erdőgazdálkodásról) "92/A. §330 Erdőben, illetve az erdészeti feltáróhálózat részét képező erdei úton quaddal, terep-motorkerékpárral, segédmotoros kerékpárral, valamint motorkerékpárral – erdőgazdálkodási célú járműforgalom kivételével – közlekedni tilos." Magyarán: erdőben nem szabad quadozni, motorozni. És ez nemcsak a természetvédelmi területekre érvényes. Azért, hogy motoros sporttársaink ne kerüljenek kellemetlen helyzetbe, javasolnám a tájékoztatást pontosítani.

A vonatkozó törvény egyébként itt olvasható, ha valakinek ilyesmihez van kedve. A törvényben az is benne van, hogy mi számít erdőnek, illetve létezik Erdészeti Webtérkép is, igaz, ez semmilyen érdemi segítséget nem jelent a terepmotorozni vágyóknak.

Érdemes megvizsgálni a természetvedelem.hu térképét a védett területekről, illetve elméletileg a http://web.okir.hu/ oldalon is vannak térképek, de nekem csak vízgazdálkodásit sikerült találnom. Nem gondolom, hogy ezt az anyagot meg a linkelt dolgokat elolvasva garantált lenne, hogy az ember nem téved tiltott területre. Ezért csak azt tudom tanácsolni, hogy ha terepmotoroznál, akkor légy körültekintő és mindenek előtt kulturált, és akkor jó eséllyel elnézőbb lesz a környezeted is hobbiddal kapcsolatban.

Egy harmadik olvasónk, Gábor is hasonlót javasol, illetve összeszedte, hogy ő mire szokott külön figyelni:

Feladó Gábor

Címzett Zombi

Dátum 2019.12.01.

Tárgy Terepen motorozás: hol szabad?

 

Amire én figyelek: TV terület tábla, ill. a mindkét irányból behajtani tilos tábla. Értelemszerűen a sorompóval lezárt útra sem hajtok be. A TV terület táblánál se egyértelmű mi a helyzet, mert az sokszor nem a bevezető út mellett van, hanem valahol máshol az erdőszélen - simán elképzelhető, hogy az úton haladhatok, az erdei ösvényeken viszont nem. Ami nem ilyen, ráadásul akár valamelyik navi simán rátervez a dűlőutakra, oda szabad a behajtás. Közforgalmú az, ami nincs lezárva fizikailag vagy táblával.



Hirdetésblokkolóval néznéd éppen a Totalbike, és ettől mi éhen halunk.

A TB olvasása ingyen van, de a működtetése nem: szerzőink és családjaik táplálkoznak, és ami fontosabb: rendszeresen tankolnak, pénzért.

Kérjük, engedélyezd a TB-n a hirdetések megjelenítését, vagy ellehetetleníted a működését annak, amit épp olvasni szeretnél.