Plázaangyal a MotoGP-ben

2014.04.15. 10:57

Marquez Austinban tönkreverte a mezőnyt. Számára a futam egyetlen izgalmas pillanata az volt, amikor az utolsó kanyarban kis híján elesett. Persze ez cseppet sem érdekelte, első keréken gurult át a célvonalon, és magyarázata szerint az elkövetett hibát is a szerelők felizgatása miatt vétette. Nagyjából ez volt a hétvégi MotoGP futam.

Csattanós pofont kaptam pénteken, Marc Marquez menthetetlenül befutott. Gondolom nem csak ezért, de a Honda állítólag már megkínálta egy jövő évi szerződéssel, ő meg jelezte, hogy adott esetben szívesen maradna.

Arról is meggyőződhettünk, hogy az angol újságíróknak és sajtósoknak micsoda remek humorérzéke van, s néhány pillanat alatt bárkit a földbe döngölnek, ha a helyzet úgy kívánja. Jorge Lorenzo a szezon második versenyén ismét jókorát bakizott. Kegyetlenül lerajtolta a mezőnyt, a gond csak annyi volt, hogy még a piros lámpa világított, amikor a kilencvenkilences Yamaha nekilódult a távnak. Nem volt mese, az első kör végén teljesítette a bokszáthajtásos büntetést és a mezőny végéről kezdhette a felzárkózást, ami viszonylag jól sikerült, tizedikként intették le. A futam után elkövetett még egy apró hibát, nyilatkozott: felzaklatta magát a szúnyogokon, koszos volt a plexije, letépett egy fóliát, ettől teljesen összezavarodott és nem jól látta a színeket, ezért berajtolt. Úgy gondolom, ez teljesen felesleges volt. Ilyen magyarázatokat csak ittasan autózó hivatalos személyektől és kukorékoló kakasokon idegeskedő popsztároktól várunk el, egy többszörös világbajnoktól nem. A labdát természetesen mindenki lecsapta, volt, aki úgy reagált, kész szerencse, hogy a pálya első szakaszán úszkáló halakat még időben kikerülte, volt, aki azzal viccelődött, hogy már az Argentin időszámítás szerint vette a rajtot.

A csapattárs, Valentino Rossi sem járt valami jól. Az indulásnál némi gondja akadhatott a kipörgésgátlóval, de irtó gyorsan motorozott, felzárkózott, s éppen Iannonét támadta a harmadik helyért, amikor hirtelen lassulni kezdett, és hanyatlása meg sem állt egészen a nyolcadik helyig. Annyi szerencséje azért volt, hogy ezen a helyen sikerült befejeznie a futamot. A verseny végén kiderült, első gumijának jobb oldala teljesen elhasználódott és képtelen volt tartani a tempót. Úgy tűnik, ha Rossi véletlenül formában van, azért mindig akad valaki, aki helyrebillenti az egóját, mondván nem biztos, hogy szüksége lenne egy újabb világbajnoki címre. A látottakat összegezve ismét csak azt tudom megállapítani, hogy míg Lorenzo észlelve a sikertelenséget, bevallottan felzaklatta magát, Valentino Rossi hasonló helyzeteket átélve is csak mosolygott, s olyan nyugalmat árasztott, melyre születni kell, tanítani nem lehet.

Érdekes, hogy míg a Bridgestone óriási csinnadrattával még az elmúlt hét közepén bejelentette, micsoda új fejlesztésű gumikkal készülnek az amerikai versenyre, addigra a végén csak annyit közöltek, hogy az abroncsok sajnos mégsem érkeznek meg, így a tavalyi fejlesztésű gumikkal kell motorozni mindenkinek.

A harmadik helyért azért láthattunk egy kis küzdelmet. Iannone a szatellit-Ducatival sokáig őrizgette azt, ha úgy tetszik felvezette Doviziosónak, aki a verseny végéhez közeledve megérkezett és előzött, utána meg loholt Bradl. Iannone sajnos visszaesett a futam végére, s még a két Tech3-as Yamaha is megelőzte, állítólag az ő gumija is leamortizálódott. Nagy meglepetésre Bradley Smith viszonylag jól, és megbízhatóan motorozott, így még Bradl-t is megtámadta a negyedik helyért, amely inkább csak pöckölésnek tűnt, mert a német azonnal visszavágott. Kettejük harcát Dovizioso ügyesen kihasználta, és megszerezte a harmadik helyet. A közönségkedvenc csapattárs, Crutchlow nem volt ennyire szerencsés, nagyot bukott, s még a jobb kisujja is kiugrott.

Kérem, senkit ne zavarjon meg, hogy Dovi dobogója ellenére mégsem a Ducati lett a legjobb Open kategóriás motor. A katari futamot követően a gyárakat eltávolították innen, viszont ha az elmúlt évben nem szereztek futamgyőzelmet, akkor az Open kategória minden előnyét továbbra is élvezhetik. Ugyanezen módosítás a jövőre ismét ringbe szálló Suzukira is vonatkozik. Apró megjegyzés, hogy a Ducati így már nem az Open kategória elektronikáját, hanem saját fejlesztésű Factory elektronikáját használja. Ha a Yamahák gyenge teljesítményétől nagyvonalúan eltekintünk, akkor némi hanyagsággal fogalmazhatunk talán úgy is, addig változtatgattak, míg a Ducati végre versenyképes lehet.

Ismét felreppent a pletyka, hogy Lorenzo az év végén esetleg a Repsol Hondához távozna. Az ötlet nem rossz, a kérdés csupán csak annyi, hogy miért? Véleményem szerint, amíg egy erős, jó hátvéd szerepét betöltő Dani Pedrosa magabiztosan hozza a dobogós eredményeket, addig a Hondának egyetlen Euró cent is felesleges pénzkidobás lenne a mallorcai versenyzőért, elvégre az év végén csak egy világbajnokot avathatnak.

A hétvége fontos történései közé sorolom, hogy Colin Edwards bejelentette, az év végén visszavonul. Míg tavaly tiltólistán szerepelt a texasi hős, Kevin Schwantz, és még a pálya közelébe sem mehetett, addig az idén egyfajta nagykövet szereppel ruházták fel a közönség nagy örömére. Ennek kimondottan örülök, hisz még az amerikaiak sem lehetnek annyira hülyék, hogy egy élő legendát kiiktassanak a hazai futamról.

Marquez végül hozta a plázahangulatot, szelfiket készített a pódiumon, mint valami plázaanygal. Így viszont már joggal kérdem: hova tovább?

A 2014-es MotoGP katari nagydíjának végeredménye:

1. Marc Marquez SPA Repsol Honda Team
2. Dani Pedrosa SPA Repsol Honda Team
3. Andrea Dovizioso ITA Ducati Team
4. Stefan Bradl GER LCR Honda MotoGP
5. Bradley Smith GBR Monster Yamaha Tech3
6. Pol Espargaro SPA Monster Yamaha Tech3
7. Andrea Iannone ITA Pramac Racing
8. Valentino Rossi ITA Movistar Yamaha MotoGP

Hirdetésblokkolóval néznéd éppen a Totalbike, és ettől mi éhen halunk.

A TB olvasása ingyen van, de a működtetése nem: szerzőink és családjaik táplálkoznak, és ami fontosabb: rendszeresen tankolnak, pénzért.

Kérjük, engedélyezd a TB-n a hirdetések megjelenítését, vagy ellehetetleníted a működését annak, amit épp olvasni szeretnél.