égy versenyre volt szükség, hogy ismét meggyőződjünk arról, a 2016-os MotoGP világbajnokság legalább annyira háromesélyes, mint a tavalyi évben, Valentino Rossi pedig akkora győzelmet aratott, mint eddig soha.
Előbb tőle szokatlan módon egy varázslatos körrel megnyerte a pole pozíciót, majd úgy aratott rajt-cél győzelmet, hogy mindössze egyetlen kanyarban veszítette el a vezető helyét, de minden körben elsőként haladt át a célvonalon. Pályafutása során erre eddig nem volt példa.
Fénylelő
Vasárnap hajnalban akkora köd köszöntötte a MotoGP versenyzőket, hogy a csapatok azonnali szükségállapotot hirdettek, melyek közé tartozott például, hogy Cal Crutchlow motorjának szárnyaira apró fényeket szereltek. A köd szerencsére elillant, viszont minden bizonnyal remek fotók készülhettek volna a sejtelmes fényekkel érkező motorokról, melyek leginkább leszállásra készülő repülőgépekre emlékeztették volna a közönséget. Cal Crutchlow egyébként annyira boldog volt, hogy idén először pontszerző helyen fejezte be a futamot, hogy twitteren mindenkit meginvitált egy esti tivornyázásra.
A harminchét éves olasz tökéletesen rajtolt, majd teljesítette szerelője, Brent Stephens kérését, és senkit nem engedett maga elé az első körben, kontrollálva így a verseny ritmusát.
Köztudott, hogy Rossit főként két ügyben kritizálták a tavalyi évben: egyrészt, hogy edzésen rendre gyengélkedett, alig tudott az első sorból rajtolni, melynek következtében a futamot felzárkózással kellett kezdenie. Másrészt amiatt, hogy az első körökben képtelen volt felvenni a ritmust vetélytársaival, hideg gumikon. Míg Márquez és Lorenzo tavaly már a verseny elején eszméletlen tempót produkált, addig Rossinak mindig szüksége volt néhány körre, amíg felépítette gumikba vetett hitét, és magabiztosan meglelte tempóját.
Mivel a két dolog összefügg, megoldásuk létfontosságú volt. Valószínűsíthető, hogy az olasz taktikát váltott, így már a futamok elején készen áll a rizikóvállalásra, részben talán emiatt történt a texasi nullázás is, noha ő a kuplungproblémái miatt kialakult koncentrációvesztést említette. A legérdekesebb és egyben legbravúrosabb talán mindenki számára inkább az, hogy Rossi pont akkor hozta meg döntését, és változtatott versenyzési stílusán, amikor a szupertapadást biztosító Bridgestone-okról a sokak szerint csúszós első abroncsot kínáló Michelinekre váltottak.
Persze a konspirációs elméletek kedvelői az érem másik oldalát sem hagyhatják figyelmen kívül. Rossi eszméletlen feltámadása és Lorenzo hazai elmaradása miatt talán lesznek néhányan, akik a Yamaha mesterkedését sejtik a háttérben, hiszen pont akkor állt a feje tetejére minden, miután a spanyol még a hét elején bejelentette, jövőre a Ducatinál kíván versenyezni. A kérdés jogos: ugyan ki szeretné még egy évig olyasvalakivel megosztani legféltettebb titkait, aki a tervek szerint jövőre már az ellenfélnek növelné a presztízsét?
Persze senki nem gondolhatja komolyan, hogy a gyár ilyen kockázatos módon sújtaná szankciókkal a tavalyi világbajnokot, ennek ellenére Lorenzo mégis kikelt magából, miután visszaért a parc fermébe. Szerelőinek hevesen legyezett, és értetlenül bosszankodott a történteken, amiért csak második lett. Megjegyzem, ha egy rövid pillantást vet az eredménylistára, lehet, hogy értékelni fogja helyezését, mert a legjobb ducatis, Andrea Iannone tőle huszonnégy másodperccel elmaradva, csak hetedikként ért célba.
Jerez sosem kedvezett az olasz motoroknak, az elmúlt néhány évben hátrányuk rendre huszonhét másodperc volt a győzteshez képest. Lorenzo egyébként a hátsó kerekek kipörgésére panaszkodott, mely probléma leginkább az egyenesekben sújtotta, de a futam utáni sajtótájékoztatón kiderült, Rossinak is hasonló problémái adódtak. Érdekes megjegyezni, hogy részben emiatt fél perccel lassabb versenyt futottak, mint tavaly.
A jelenségnek feltételezhetően két fő okozója lehet: egyrészt tovább kell finomítani az egységesen használt elektronikát, továbbá akad némi munka a Michelinnél is. A szakértők jelentős hányada ugyan elutasítja, de akadnak néhányan, akik a szárnyakkal is összefüggést sejtenek. Mivel az egyre nagyobb kitüremkedések fejlődő stabilitást biztosítanak a motoroknak elöl, javítva így a kigyorsítást és csökkentve az első kerék levegőben eltöltött idejét, a hátsó gumik egyre nagyobb igénybevételnek vannak kitéve, főként a kigyorsítási szekcióban.
A nagy átigazolási mizéria másik érintettje, Maverick Viñales sorsa továbbra sem dőlt el. Csend honol mindenütt, sőt, olyannyira, hogy a jerezi futamon Viñales kikapott csapattársától, az idősebb Espargarótól. Azt persze nem tudjuk, hogy ez esetleg figyelmeztető jelzés egy szakítás előtti csapattól, vagy pont a döntés súlya miatti kényszerhelyzetben veszített az ifjú spanyol koncentrációjából, mégis úgy gondolom, ezen a fronton még sok minden változhat. Feltételezem, hogy a Suzuki gyár vezetése hihetetlen nyomás alatt tartja Davide Briviót annak érdekében, hogy a Viñalest a csapatnál tartsa, mert a világbajnoki program sikeressége a japánok szerint jelentős részben rajta múlik.
A Yamaha sincs könnyű helyzetben. Nem tartom kizártnak, ha esetleg a kívánt versenyző hezitálásba kezdene, a Yamaha könnyen visszalépne, hiszen a gyári csapat eddig kizárólag kiemelkedően sikeres ifjú versenyzőket volt hajlandó leigazolni, gondoljunk csak Jorge Lorenzo esetére. A Ben Spies-féle kétéves kényszerpálya természetesen nem sorolható ide, főként az amerikai piacnak, és Rossi váratlan döntésének volt köszönhető.
Viszont nehéz elképzelni, hogy ki léphetne Viñales helyébe. Persze voltak feltételezések, melyek akár Andrea Iannonét is esélyesnek tartották, de úgy gondolom, hogy a Yamaha nem szívesen veszítené el főszponzorát, a spanyol Movistar telekommunikációs céget. Persze még annak a lehetősége is megvan, hogy Pol Espargaro végre megkapja a hőn áhított gyári motort.
Jovanotti
Valentino Rossi futamgyőzelmének popsztár barátja, Jovanotti a televízió előtt örült. Az énekes Rossi minden versenyét élőben nézi, általában saját rajongói szettjében. Külön fricska, hogy Jovanotti anyakönyvezett neve pont megegyezik Rossi jelenleg nemigen kedvelt csapattársáéval, Lorenzóéval – Lorenzo Cherubini - így amikor az bármely közösségi oldalon Rossit köszönti, általában úgy szignózza üzenetét: „Lorenzo, az igazi”.
Marc Marquez csendes versenyt futott, és tanulva tavalyi forrófejűségéből, ezúttal a biztos pontokra hajtott, így inkább bemotorozott harmadikként. Andrea Dovizioso esetében pedig kijelenthetjük, idén nincs szerencséje. Ezúttal motorhiba miatt kényszerült kiállni.
MotoGP Jerez 2016 | |||
Végeredmény | |||
1. | Valentino Rossi | ITA | Movistar Yamaha MotoGP |
2. | Jorge Lorenzo | SPA | Movistar Yamaha MotoGP |
3. | Marc Marquez | SPA | Repsol Honda Team |
4. | Dani Pedrosa | SPA | Repsol Honda Team |
5. | Aleix Espargaro | SPA | Team Suzuki Ecstar |
6. | Maverick Vinales | SPA | Team Suzuki Ecstar |
7. | Andrea Iannone | ITA | Ducati Team |
8. | Pol Espargaro | SPA | Monster Yamaha Tech3 |