Képes lennék meghalni egy világbajnoki címért

Interjú: Sebestyén Péter

2019.01.31. 10:30

Sebestyén Péterre sokan csodagyerekként tekintettek 2008-ban. A srácra, aki majd Talmácsi után újabb világbajnoki címet szállít Magyarországnak. Majd jött a gazdasági válság, és kilenc sikertelen év. Sokan rég feladták volna, ő megragadta az első szembejövő lehetőséget, és visszakapaszkodott a világ élvonalába.

Talán 2010-ben, vagy '11-ben találkoztunk először a brünni világbajnokságon, amikor szüntelen a Barbara Streisand remixet hallgattad. Azóta is ez a kedvenc zenét?

Nem igazán, nagyon sokat változtam azóta. Bár ha a versenyzést nézzük mindig is tudatos voltam, de most talán még inkább. Meg hát akkor még egy gyerek voltam, akit csak a motorozás érdekelt, de most, huszonnégy évesen azért másra is kell koncentrálni.

2007-ben és 2008-ban te voltál a csodagyerek, aki Talmácsi után újabb világbajnoki címet szerezhet. Emlékszem a Red Bull Rookies Cup-ra még Paulovits Imre (magyar motoros újságíró-legenda) vitt el, és Gibraltáron együtt fényképezkedtetek a majmokkal. Minden jó ütemben haladt, majd beütött a krach. Mi történt?

Utólag mondhatjuk, hogy 2009 végén hoztunk egy rossz döntést. Abban az évben elég jól mentem a spanyol bajnokságban, olyan nevekkel csatáztam a 125-ös kategóriában mint Zarco, vagy Folger, összetettben talán hetedik lettem év végén, és elhittük, hogy pár éven belül még akár a világbajnoki cím is meglehet. Végül a spanyol bajnokit fedezendő költségekből találtunk egy vb-s csapatot, és úgy döntöttünk, megpróbáljuk. Ez így utólag rosszul sült el. Mondhatjuk, ezt követte a tíz évig tartó hullámvölgy, és nagyon remélem, hogy ennek a végére értem.

Akkor már Stefanóval voltál? (Stefano Favaro, Talmácsi Gábor egykori menedzsere)

Igen.

Ebből kifolyólag nem volt körülötted bármi zűrzavar, hogy mindenki a fantáziát látta benned, és a te utadat akarta egyengetni?

Nem hiszem, legalábbis nem tudok róla. Azt gondolom, hogy mindenki, aki mellém került, jóhiszeműleg akart segíteni, és nem a pénzért tette. Szerencsére önzetlenül állt mellém mindenki.

Hogy kerültél Stefanóhoz?

2008-ban második lettem az Alpok-Adria bajnokságon, és kijutottam az EB-re, ahol Apriliával szerettünk volna menni. Akkoriban meg ugye Talma volt a legnagyobb apriliás, ezért apukám felvette a kapcsolatot Stefanóval, hogy esetleg tudnak-e valamiben segíteni.

Van egy városi legenda, hogy szinte minden család kishíján tönkrement anyagilag, akinek a gyermeke akkor profi motorversenyzői karrierrel próbálkozott.

Ez részben biztos így van, de apukám szerencsére nagyon észnél volt már a kezdetekkor. Ugyan rengeteg áldozatot hoztak a szüleim, hogy versenyezhessek, és volt egy tök jó gyermekkorom, mert élvezte az egész család a versenyekre járást, de amikor kezdtek komolyabbra fordulni a dolgok, édesapám igyekezett mindig szponzorokat találni, akik segítették a versenyzésem. Így a családom szerencsére megúszta.

A másik legendás történet pedig a KTM Red Bull Rookies Cup vezetőjéhez köthető, akitől egyszer megkérdezték, mit tenne, ha a fia elé állna, és közölné, gyorsasági versenyző akar lenni. Ő pedig azt felelte: adna neki két nagy pofont, hivatkozva arra, hogy a kis kategóriában is közel 1 millió Euró bekerülni egy top csapatba.

Ez valós összeg, most is nagyjából ennyibe kerül. Ha nem is kizárólag a csapat és a motor, a többi úgyis elmegy felkészülésre meg edzőmotorokra.

Nem gondoltad még soha, hogy esetleg rossz időben voltál rossz helyen? Talmácsi Gábor világbajnoki címét mindenki nagyon akarta, a szponzorok is láttak benne lehetőséget, de miután ez megvolt, mindenkiben megkopott kicsit a lendület.

Egyrészt igen, pont ezt éreztem, rossz időben voltam rossz helyen, de nem Talmácsi miatt. Ment volna ez a dolog tovább, még pénzt is adtak volna, de a gazdasági válság betett mindenkinek, egyszerűen nem volt miből áldozni a motorsportra. Ez pedig nemcsak rám, szinte az összes versenyzőre igaz, aki a generációmhoz tartozik, mert valójában senkinek nem jött össze. Voltak próbálkozások, sokan akartak menni mindenféle bajnokságban, és kapargatták össze a pénzt, akár fél szezonokra is, de ez soha nem volt kifizetődő, mert a motorsport ilyen téren mindig is egy hosszú távú befektetésnek számított.

A Talmácsi Gábor körüli médiafelhajtás anno szüntelen volt, sőt, már akkor is tele volt vele a média, amikor még csak a pontokért hajtott, egy alapos, jól felépített szerkezetként működött. A menedzser megegyezett, nálad mégsem tapasztaltunk hasonlót.

Alapvetően teljesen más személyiség vagyok, de amúgy sem volt erre túlzott lehetőség. Eleinte úgy gondoltuk, hogy az elejét megpróbáljuk csendben intézni, és csak az eredményekre koncentrálni, de később, amikor szükség lett volna a médiára, szinte kivétel nélkül elutasítottak. Általában azt a választ kaptuk, hogy majd akkor írnak rólam, ha szállítom a pontokat, vagy jó eredményeket érek el. Egy világbajnoki cím után máshova kerül a mérce, főleg, hogy Talma egyébként is iszonyú népszerű volt akkoriban.

Nem gondolod, hogy az árnyékában minden nehezen ment?

Nem, cseppet sem, és igazából ezek a külső tényezők soha nem is érdekeltek, mindig a saját dolgaimra összpontosítottam. Nagyon sok összetevőből állt, hogy nem jöttek össze a dolgok. Az utánpótlás akkor már szétesőben volt, a televíziócsatornák közötti váltások sem tettek jót a dolognak.

Mi következett ezután?

Egyfajta sodródás, folyamatos váltások, de még szerencsésnek mondhatom magam, hogy egyáltalán motorom tudtam maradni Stefano segítségével, mert egy csomó olyan srác, akivel akkor együtt mentem, és nagy neveknek számítottak, egyszerűen eltűntek a süllyesztőben. Azért abban a tíz évben is nemzetközi sorozatokban indultam, és még a legrosszabb évemben is, ami talán 2012 volt, az IDM-ben kezdtem, és dobogóra is álltam. Majd jött a Superbike VB keretein belül az EJC bajnokság az ötszázas Hondákkal, Tóthéknak köszönhetően Superbike VB, és a Pedercini csapatnál is mentem Superstock kategóriában a világbajnokságon. Ezeket pedig nagyon nehéz volt összehozni, és mindenki rengeteget dolgozott a háttérben azért, hogy a szerződések létrejöjjenek.

Azt tudjuk, hogy Stefano Favaro Talmácsiba viszonylag sok pénzt invesztált, hogy sikerüljön az áttörés. Nem vártál volna el hasonlót tőle te is?

Nem, mert mindenki mindent megtett, hogy a lehető legjobban jöjjünk ki még a reménytelennek tűnő helyzetekből is. Inkább csak az szomorított el, hogy ennyire nem érdekel itthon senkit a motorsport. Azt gondolom, ha a 125-ös karrierem sikerült volna szépen felépíteni, bármi összejöhetett volna, de sajnos a válság közbeszólt, és egyszerűen nem volt alkalmunk annyi pénzt összeszedni, hogy magas szinten folytatni tudjam. Mindig a pénzzel volt a gond. Abból, amit a vb-re költöttünk, mehettem volna még egy évet Spanyolországban, de rizikós volt, sikerül-e bajnoknak lenni. Nagyobb esélyt láttunk arra, hogy a világbajnokságon esetleg felfigyel rám valaki. De a dolgok végül rosszul sültek el, onnantól pedig a túlélés volt a cél, nagyon felépíteni nem lehetett a dolgokat.

Soha nem fordult meg a fejedben, hogy abbahagyod az egészet?

Az talán nem, de azért napi tíz negatív hír, és visszautasítás után hazamegyek, ledőlök, és végig gondolom az egészet.

Mégis mi az, ami motivál?

Leginkább, hogy megmutassam, mi van bennem. Persze a barátaim, a családom, és a szűk környezetem töretlenül hisz bennem, és tudja ezt, de már csak azért is szeretném megmutatni mindenkinek, mire vagyok képes.

Ennek ellenére nem vagy az nagyhangú típus, aki ezt hirdeti, sőt, épp az ellenkezője.

Nem hiszem, hogy a hangoskodással bármit el lehetne érni. A hangemberek menjenek mondjuk....

.....Mondjuk kommentátornak. (Sebestyén Péter a MotoGP magyar közvetítéseinek szakkommentátora a Spíler TV-n)

(nevet) Igen, bár ezért is volt ez nekem eleinte nagyon nehéz szakma, úgy gondolom, először mindenki bizonyítson a pályán, aztán lehet arcoskodni.

Hogy lettél ennyire tudatos?

Nem tudom, mindig is egy sportszerető ember voltam, és hiszem, hogy a sport nagyon sok mindenre megtanít, leginkább fegyelmezetté válik tőle egy gyermek. Azt pedig végképp nem értem, hogy miért motorozik ennyire kevés gyerek, mert ezzel remekül zsarolhatna egy szülő. Motorozni minden gyerek szeret, ez nem olyan, mint az úszás, hogy akkor hajnalban, télen ugorj a klóros vízbe. Itt minden edzés végén nevetnek. Egyrészt a tanulásra is lehetne ösztönözni őket, másrészt, hogy járjanak kiegészítő sportokra. Én például egy csomó sportot kipróbáltam csak azért, hogy még komplexebb sportoló váljék belőlem. Eljártam kapusedzésekre, mert tudtam, hogy jót tesz a reflexeimnek. Majd amikor az edző szólt, hogy túl jól megy, járjak több edzésre, közöltem vele, hogy nekem a motor az első számú sport, ezért váltottam, és inkább karatézni jártam. De folyamatosan sportoltam a motorozás mellett.

A generációdban , azt hiszem, csomóan csak azért kezdtek el motorozni, hogy ők legyenek a jövő Rossijai, és majmolták is minden téren.

Én is kedveltem, de nem miatta kezdtem. Sokkal inkább édesapám miatt, aki gokartozott régen. Akkoriban még a gokartosok meg a motorosok együtt lógtak, a motor mindig a garázsban állt, én pedig kimentem rendszeresen ráülni, mígnem egyszer elvitt magával. Akkor minden eldőlt. Viszonylag egyszerű helyzet volt. Amúgy én mindig az esélytelen versenyzőknek szurkoltam, valahogy közelebb álltak a szívemhez, az abszolút kedvencem pedig Simoncelli volt.

Ha jól tudom, egyetemre jársz és mellette dolgozol. Nem egy tipikus, motorversenyzőkre jellemző életforma. Az egyetlen, akire emlékszem, hogy profi Formula 1-es karrierje kezdetén napi munkát végzett, azt hiszem Romain Grosjain volt, aki egy genfi bankban dolgozott karrierje kezdetén.

Igen, jelenleg még egyetemre járok kereskedelem és marketing szakon, dolgozni pedig rögtön a gimnázium után kezdtem, úgyhogy nekem ez a természetes. Először a Fit4Race csapatnál dolgoztam mint edző – egy versenyzők felkészülését elősegítő csapat – most pedig Stefano menedzsment irodájának dolgozom online marketing terén.

Arról nem beszélve, hogy egy profi versenyzőt üzemeltetni ezen a szinten már egy kisebb vagyonba kerül, gondolok itt a felkészülésre, és adott esetben az orvosokra, amit zsebből kell fizetni, ha bármi baj történik.

Sokáig sírtam, hogy nem lehetséges így megfelelően felkészülni és versenyezni, mert azt éreztem, hogy nagyon messze vagyunk a profiktól, aztán egyszer valami átkattant, és eldöntöttem, ha folytatni akarom, fel kell építeni ugyanezt a kis magyar valóságban, ha úgy tetszik összerakosgatni az egészet. Így találtam fizikai edzőt magamnak négy vagy öt éve, akiben tökéletesen megbízom, és segíti a felkészülésem. A szüleimtől kaptam egy 2002-es 450-es krosszmotort, amivel nem nagy MX pályákra járok, hanem kifejezetten olyan terepre, ahol azokat a gyakorlatokat tudom elvégezni, amelyre speciálisan szükségem van. És van egy öreg CBR1000-esem, amit én csak múmiának hívok.

Ezzel sem a Hungaroringen motorozok, mert egy pályanap úgy kezdődik, hogy kell egy csomó üzemanyag, meg egy szett gumi, inkább berakom a kocsiba, elmegyek a kecskeméti gokartpályára, befizetem az ötezer forintos napidíjat, és remek funkcionális edzéseket tudok csinálni a motorral. Itthon minden így megy, ezt kell elfogadni. Ha megnézed a külföldi versenyzőket, összeállnak hárman-négyen, és elmennek télre Spanyolországba edzőtáborozni, mert másképp nem megy. Itthon persze ez sem működött, mert mindenki féltette a saját felkészülését, pedig ebben a rendszerben pont egymás inspirálása lett volna a legfontosabb. Engem nem zavart volna cseppet sem, ha vannak sokkal gyorsabbak. Ez mostanra kicsit változott, mi is most megyünk edzőtáborozni Görbe Somával a Sport&Events Academy másik versenyzőjével.

Van valaki, aki egyébként figyeli a motorozási stílusod?

Igen, Daróczy Attila, aki gyerekként még az edzőm és szerelőm volt. Nincs ott velem folyamatosan, de utólag mindig ki szoktuk elemezni a motorozásom.

És hogy állsz az orvosokkal?

A helyzet velük is ugyanez, az idők folyamán természetesen már találkoztam a legjobbakkal, így tudom, kihez kell menni ha baj van, de persze erre sincsenek óriási összegek elkülönítve.

Ahogy meséled, kicsit olyan, mintha még mindig a vasfüggöny mögött lennénk.

Pontosan, de másképp sajnos nem megy. Sokan nem is értenék, ha elmesélném nekik, de még így is kivételes helyzetben vagyok, hogy csinálhatom ezt az egészet. Tényleg az van, hogy hajnalban felkelek, megcsinálom az első edzést, utána munka, délután a második, a kajára nagyon odafigyelek, az alvásra is, közben meg próbálom szervezni a dolgaimat.

Ezek után, hogy sikerült mégis visszaverekedni magad a nemzetközi színtér elejébe?

2017-ben ugyan végigmotoroztam a szezont a Supersport VB-n a magyar SSP csapattal, ami 2018-ra kapott egy nagyobb tőkeinjekciót, de néhány verseny után megszűnt, én pedig ülés nélkül maradtam. De van egy nagyon jó ismerősünk, aki remek kapcsolatot ápol a Hondával és a PTR csapattal is, rajtuk keresztül kezdtük meg a tárgyalásokat, az ő segítségükkel. Végül abban állapodtunk meg, hogy 2019-ben ennél a csapatnál fogok motorozni a Supersport VB-n, majd jött a váratlan hír, hogy a versenyzőjük szezon közben otthagyta őket, mert visszament az Angol Superbike Bajnokságba, ők pedig jelezték, hogy akár már 2018-ban is mehetek náluk. Így ismét megkezdtük a tárgyalásokat, és sikerült összerakni egy csomagot, és előkeríteni a szükséges összeget, ezért az utolsó öt futamon már náluk versenyeztem, és velük folytatom idén is.

Hogy sikerült öt verseny alatt úgy felépíteni magad, hogy a magyar motorsport gyakorlatilag legnagyobb eredményét sikerült elérned, ha csak elmúlt öt évet tekintjük.

Már amikor először felültem a motorra, tudtam, sikerülhet a pontszerzés. Nagyon jól éreztem magam a motoron, csak kicsit görcsösen akartam, túl agresszív voltam, akkor mondta a csapat, hogy úgy kezeljem, mint egy öreg hölgyet, és meghálálja. Így is lett. A következő versenyeken már a pontszerzés volt a cél, végül pedig tudtuk, hogy a szektoridők alapján akár a Top10 is meglehet. Csak össze kellett rakni fejben a versenyt, és persze kellett némi szerencse is, de Katarban meglett a tizedik hely.

Mi a terv az idei évre?

Nyilván jó lenne megcélozni a dobogót, de alapvetően rendszeresen az első öt és tíz között lenni. Azt hiszem, ez nem elérhetetlen. A Honda persze öregecske technika, és folyamatosan nem lehet felvenni a versenyt a Yamahákkal, de adott esetben akár még ők is legyőzhetők lennének. A Honda váza a mai napig az egyik legjobb, a blokkot pedig fel lehet húzni, a csapatnak már tavaly sikerült kiküszöbölni az egyik legnagyobb problémát, hogy túlmelegedett, a futómű és a gumi pedig adott, mindenkinek ugyanaz. Ezért szeretnék megcélozni itt jó eredményeket, mert a Supersportban, annak ellenére, hogy elképesztően szoros, egy átlagos csapattal is oda lehet érni a mezőny elejébe, ha kiadja a jó motor, mérnök, és versenyző kombináció egy adott hétvégén. És nálunk még kipörgésgátló sincs, az elektronika sem szól közbe. Mindez a Superbike-ban elképzelhetetlen.

Vannak olyan terveid, hogy egyszer még visszatérsz a Moto2-be esetleg?

Persze, az nagyon klassz lenne, de tanultunk már ebből a mindenáron MotoGP szereplésből, és nem szeretném újra elkövetni ezt a hibát.

Meddig csinálnád, mik a terveid?

Amíg megéri, mármint az lejött, hogy nem a pénzért csinálom, hanem amíg boldoggá tesz engem és a körülöttem levő embereket.

A világbajnoki cím még meglehet?

Azt hiszem igen.

Egyszer Ron Haslam azt mondta a fiának: azért nem leszel soha világbajnok, mert nem lennél képes meghalni a pályán. Te erre képes lennél?

Azt hiszem igen, értem mire gondolt, és azt hiszem igen. Már csak azért is, hogy megmutassam mindenkinek azt, ami bennem van, ami felgyülemlett bennem az elmúlt tíz évben.

Hirdetésblokkolóval néznéd éppen a Totalbike, és ettől mi éhen halunk.

A TB olvasása ingyen van, de a működtetése nem: szerzőink és családjaik táplálkoznak, és ami fontosabb: rendszeresen tankolnak, pénzért.

Kérjük, engedélyezd a TB-n a hirdetések megjelenítését, vagy ellehetetleníted a működését annak, amit épp olvasni szeretnél.