Redding: a Ducati egy kemény tökű csapat

2020.04.27. 06:53

Ebben az egész karanténmizériában az egyetlen pozitív a motorsportszerető közönség számára, hogy a versenyzők talán egy hajszállal jobban ráérnek. És mivel az újságíróknak is tartalmat kell generálni, viszonylag érdekes interjúk születhetnek.

Így történt ez házi kedvencünk, Scott Redding esetében is, akit csapata, az Aruba Ducati kötelezett egy élő Instagram beszélgetésre, a kérdéseket pedig az a Neil Hodgson tette fel, aki 2000-ben a Brit Bajnokságot, 2003-ban pedig a világbajnoki címet is elhódította a márkával, jelenleg pedig az angol BT Sport MotoGP szakkomentátora. Ez két okból hasznos: egyrészt ismeri Reddinget gyermekkora óta, másrészt kötetlenebb a beszélgetés, és az interjúalany is könnyebben nyílik meg olyasvalakinek, akivel úgy érzi, egy súlycsoportban van.

Aki esetleg nem követné Reddinget Instán, annak rögtön az interjú elején kiderült, hogy a brit még a teljes határzár előtt elhagyta Angliát, és barátnőjéhez repült Kaliforniába. Eredetileg is tervezte az utazást, de a jegye négy nappal későbbre szólt, viszont érezte, hogy gond lesz, ezért egyik délután átfoglalta másnapra, és egy sporttáskával távozott. Így gyakorlatilag az Egyesült Államokban ragadt, de elmondta, ezt cseppet sem bánja, mert így legalább együtt lehet arájával. Jacey Hayden feltörekvő influenszerként tevékenykedett tavaly, de mivel a koronavírus az influenszer szakmának sem kedvez, sok dolga jelenleg nincs, leszámítva azt, hogy Reddingre főz, és naponta arcpakolásokat készít számára.

Ezen kívül természetesen kitértek a versenyzésre is, és arra, Redding miként éli meg a karanténnapokat. Szerencsésnek érzi magát, mert Kaliforniában nincs teljes kijárási tilalom, ezért akár biciklizni is mehetne, de inkább kint edz a ház előkertjében, vagy a teraszon. Az idő kellemes, panaszkodni nincs oka. Továbbá azt is elmondta, azért is kiváltságos a helyzete, mert számukra Ausztráliában megkezdődött a szezon, így kipróbálhatta magát éles körülmények között. A brit bajnoksághoz képest merőben másnak értékelte a világbajnokságot, és leginkább a sprintversenyt élvezte, mert ott senki nem spórolt semmivel, nem kellett a gumikra figyelnie. Az eredményekkel szintén elégedett, három versenyt futottak, és mindhárom alkalommal a dobogón végzett, az összetettben pedig a második helyről várja a folytatást, ami több mint biztató.

Leginkább a teljesítménykényszer, és a versenyzés adta nyomás, ami hiányzik neki, jelenleg úgy érzi magát, mint egy visszavonult versenyző, ez pedig idegtépő. Ezért a visszatérés időpontjának bizonytalansága végett igyekszik motivált maradni. Elárulta, egy ideig gondolkodott rajta, hogy esetleg kiereszti a gőzt, és nem figyel annyira például az étkezésre, végül meggyőzte magát, hogy ez nonszensz, így inkább a fogyást választotta.

És itt következett az a pont, amely mindenkiből, még Hodgsonból is, óriási megdöbbenést váltott ki. Redding elárulta, hogy az ausztrál futam előtt, bőrruha nélkül 84 kg-t nyomott, ami elképesztően sok a többi versenyzőhöz képest. Persze az angolnak szinte a teljes eddigi pályafutására rányomta bélyegét a súlya, de a termetével nem lehet mit kezdeni (Redding 185 centi magas, az átlag versenyzőmagasság viszont valahol 170 centi körül van). Élete formájában van, egy gramm zsír nincs rajta, teste színtiszta izom, viszont az élversenyzők között kiemelkedő a súlya. Jelenleg azért dolgozik, hogy nyolcvan alá menjen, mert pár kiló akár tizedeket is jelenthet. Azt is megtudtuk tőle, hogy ez a súlykülönbség a brit bajnokságban nem okozott különösebb problémát, mert kicsit nagyobb a szórás a versenyzők között, viszont a világbajnokságon mindenki a századokért harcol, úgyhogy itt minden deka számít. A tavalyi idénynyitón elődje, Alvaro Bautista huszonhárom kilóval volt kevesebb, amely egyértelmű válasz azoknak, akik kritizálták, amiért nem tudta megismételni a spanyol 2019-es szezonnyitó győzelemsorozatát. A súlykülönbség végett Redding sokkal többet vállalt a kanyarokban vetélytársaihoz képest, ami persze veszélyesebb, de mindent meg akar tenni a győzelemért.

A bevezető beszélgetést követték a villámkérdések, melyekre ugyancsak meglepő válaszokat adott. Legnagyobb motorversenyző hőse például Alex Barros, melyet azzal indokolt, hogy a brazil soha nem kapta meg a legjobb technikát, de igazi harcos volt, és amikor összejött minden, megragadta az alkalmat, hogy a győzelemért harcoljon. „Kézen fekvő lett volna megnevezni bárkit a mai legendák közül, de gyerekként tényleg őt csodáltam a legjobban. Mentalitásban rá szeretnék hasonlítani, és ne feledjük, sokszor megverte az akkor legnagyobbnak tartott versenyzőket. Na meg imádtam a sisakfényezését is.”

A következő kérdésre – „Ki lenne az álomcsapattárs? ” – kaphattuk a legdiplomatikusabb, és leginkább üzenettel teli választ. – „Nagyon jó egy csapatban lenni Chaz-zel, (Chaz Davies, idei csapattárs) hisz már gyerekkorom óta ismerem, de talán Jack Millert mondanám.” Ezzel pedig Redding is egyértelműsítette, nem csak pletyka és mások álma, hogy ő még valaha a MotoGP-ben menne, hanem beadta a kérvényt nyíltan a Ducati gyári ülésére. Hiszen még a legszakértőbb szakértők is egyetértenek abban, Danilo Petrucci kegyelemből maradhatott, de a napjai meg vannak számlálva, és Doviziosónak is lépnie kell, ha nem akar örök második maradni, de harmincöt évesen mindent felforgató megújulásra már nem nagyon számíthatunk tőle. Jack Miller helye ugyan nem biztos, de azért lassan valószínű lesz egy gyári ülésen, Redding esetében pedig azon múlik nagyjából minden, miként sikerül abszolválnia a Superbike világbajnokság adta kihívást. A Ducati gyár vezetői mindenesetre támogatják, ez minden nyilatkozatból leszűrhető, és az angol versenyző olasz motor kombináció pedig Geoff Duke óta végül valahogy mindig sikeres, fene tudja miért. Az a sztori pedig nem most, hanem még 1953-ban kezdődött.

Amikor a két legeszementebb pálya – Cadwell Park (ugratós) és Oulton Park – közül kellett választania, utóbbira voksolt, bár elmondta, amikor tavaly, életében először meglátta őket, minden körben befosott a bőrruhába, és elképzelni sem tudta, hogy ennyire szűk, és biztonsági zónáktól mentes pályákon az életben egyszer ilyen sebességgel fog menni. Végül bevallotta, hogy mielőtt az Egyesült Királyságban is szigorítottak az intézkedéseken, még egy pályanapon részt vett március elején Oulton Parkban, mert már a szezon közben is tudta, ide egyszer szeretne visszajönni nyugodt körülmények között. A motort végül a Ducati Manchester biztosította számára: egy Panigale V4S-t kapott. A hideg idő, valamint a járványügyi helyzetre való tekintettel résztvevő alig volt, ő viszont repült a széria motorral. A köridőket nem hozták nyilvánosságra, de állítólag jobb is, mert az utcai motorral szinte megközelítette a versenyen futott köridőket. Elmondta még azt is, legjobban azt élvezte, hogy a pálya hideg volt, bizonyos helyeken nedves és saras, ez pedig extra kihívást jelentett, és most, mindenféle teher nélkül tudta csak élvezni igazán az őrült pálya annál őrültebb vonalvezetését.

Persze szóbaj került az ivászat is, de nagy meglepetést itt sem okozott, amikor elárulta, egyáltalán nem iszik például bort, nem is szereti, de valójában alkoholt is csak nagyon ritkán.

Hodgson utána azt feszegette, hogy a barátnőjének van egy elmélete, mely szerint meghatározható a személyiségünk McDonalds rendeléseink alapján. Erre Redding elmondta, hogy esetleg egy öt darabból álló csirkefalatot szokott rendelni, ha nagy ritkán betéved, vagy grillezett csirkecsíkokat édes chilivel, de sültkrumplit csak akkor, ha krosszozásból tér haza, egyébként nem. A kólát alapvetően nem szereti, de ha nagyon szomjas, egy kis kólát még rendel.

A következő kérdésre ismét nehéz volt jó választ adni, mert Hodgson választás elé állította, mely Ducati-legendát kedveli jobban: Fogarty-t, vagy Bayliss-t. Ennek a történetnek is van háttere, de ez inkább Hodgson múltjában keresendő, amikor még ifjú titánként beszólt Fogarty-nak, amiért az nem tudott jó eredményeket elérni a Grand Prix ötszázas kategóriájában egy Cagivával. Kapcsolatuk némileg stabilizálódott Hodgson visszavonulását követően, de nem hiszem, hogy szóba álltak volna egymással, noha nemcsak honfitársak, márkatársak is voltak egyben. Egyes források azt is sejtették még régebben, hogy King Carl azt is megígérte Hodgsonnak, ha egyszer véletlenül rossz kedvében találkoznak, még pofán is veri. A verekedésből úgy tudom nem lett semmi, Redding viszont ettől függetlenül Bayliss-re tette voksát, és azzal indokolta, hogy az ausztrál személyisége közelebb áll hozzá.

Kitértek az utcai versenyzésre is, amely miatt egyszer már megrendült a britek bizalma Reddingben, amikor váratlanul lemondta vendégszereplését a Man-szigeten. Mindenki tudta, hogy előtte egy nappal édesapja egyik legjobb barátja veszítette életét a versenyen, az angol versenyzőknek mégis egyfajta stigma a TT kötelező kedvelése. Redding ismét nem kertelt, és bevallotta, hogy a North West 200-at még tévében sem látta, a Man-szigeten pedig akárhányszor elképzeli magát, csak borsódzik a háta. Ugyanakkor hozzátette, minden tisztelete az ott rajthoz álló versenyzőké, de ő soha nem lenne erre képes.

Legvégül pedig szóba került a Ducati vezetése, és a róluk alkotott nézetek. Reddinget nagyon meggyőzte, amikor Claudio Domenicali (CEO) fogadta a bolognai irodájában, hogy aláírják a Superbike világbajnokságra a szerződésüket. Elmondása szerint akkor érezte igazán először, hogy azért szerződtették egy csapathoz, mert a győztes versenyzőt látják benne, sőt, vele akarják megnyerni a világbajnokságot. Megosztotta azt a részletet is, hogy az aláírást követően Domenicali ökölbe szorított kézzel képletesen az arcába csapott, és azt mondta neki: „Ezt most kibaszottul meg kell nyernünk.” – Redding ettől odáig volt, meg vissza, és érezte, végre egy keménytökű, mindenre elszánt férfi ül vele szemben. Ugyanezt a mentalitást érezte a gyárban is, amikor körbevezették, és látta, hogy egy csomó fanatikus ember azért dolgozik, hogy győzelemre esélyes motorokat építsenek.

Hodgson végül viccesre vette a figurát, és a Ducati vezetőit emlegetve: Domenicali (CEO), Davide Tardozzi (csapatmenedzser), és Paolo Ciabatti (sportigazgató) neveit bevonva kvízjátékot játszottak, melyben Reddingnek választania kellett a három közül. Ilyenekben például: ki nyerne egy száz méteres sprintfutást? Itt a versenyszellemre hivatkozva Redding Domenicalit választotta. De például arra, hogy egy bárban ki szedné fel az egyetlen nőt, Hodgsonnal egyetértésben Ciabatti nevét emelték ki.

Ha további Redding interjúra vágynak, javasoljuk ugyancsak Neil Hodgson podcastját munkatársával, Gavin Emmettel, akivel közösen szólaltatták meg a versenyzőt. Itt meglepő őszinteséggel vallott az Apriliával eltöltött kudarccal teli szezonjáról, és arról, miként vélekedik másképp a MotoGP-ről, mint előtte.

Hirdetésblokkolóval néznéd éppen a Totalbike, és ettől mi éhen halunk.

A TB olvasása ingyen van, de a működtetése nem: szerzőink és családjaik táplálkoznak, és ami fontosabb: rendszeresen tankolnak, pénzért.

Kérjük, engedélyezd a TB-n a hirdetések megjelenítését, vagy ellehetetleníted a működését annak, amit épp olvasni szeretnél.