MotoGP: Mugello

Jason Dupasquier tizenlikenc éves volt, 2001-ben született Fribourg-ban, akkor, amikor Valentino Rossi az első világbajnoki címét szerezte ötszázban. Fribourg egy vízválasztó város Svájcban, a vele azonos nevű kanton fővárosa egyben. Vonatjegyet ugyan még kérhetsz németül, de jobban jársz, ha a vasútállomáson már francia nyelven szólsz a büféshez. Így a városban hivatalosan is két nyelven beszélnek, vagy ahogy épp esik. Dupasqier édesapja Philippe, motokrossz versenyző volt, így hamar megismerkedett a motorokkal. És mivel sok aszfaltos pálya nincs a környéken, leginkább a Neuchatel-tó melletti Payerne településen található gokart centrumba jártak supermotózni, amely kategóriában a nemzeti bajnoki címig jutott. Ezt követte egy váltás a gyorsasági világába, ahol tehetsége hamar megmutatkozott, és néhány év alatt a világbajnokság Moto3-as kategóriájának elejébe verekedte magát. Egyenletesen fejlődött, és minden bizonnyal nagy jövő állhatott volna előtte. 

A szombati edzés mindent megváltoztatott, ahol egy ártalmatlannak tűnő bukás után érkezett mögötte a japán Szaszaki. „Így megy ez” - mondaná Vonnegut, a motorsport pedig életveszélyes. Vannak pillanatok, amikor felesleges hülyeségekkel szaporítani a karaktert, hisz a család fájdalma úgyis leírhatatlan. Nyugodj békében Jason.

A Dorna az eddigiekkel szemben nem várt a futamok végéig, hogy a halálhírt közöljék, kizárólag a Moto3-asok mezőnyét kímélték meg ettől, a további két kategória versenyzői már az információ birtokában mentek a rajtrácsra. Nehéz volt, és sokan megkérdőjelezték a döntés helyességét, akadt közöttük néhány versenyző is. De Fabio Quartararo, a mugellói futam győztese egy ponton megálljt parancsolt a kérdéseknek a verseny utáni interjúk során, és közölte, erről nem hajlandó többet nyilatkozni. Hogy mi lett volna ha, és rajthoz álltak volna akkor is, ha erről megkérdezik őket? - hiszen ez a munkájuk, nem volt választási lehetőség, a szenzációt pedig kár tovább hajhászni az újságíróknak, mert ezzel senki nem hozhatja vissza az elveszített versenyzőt.

Ezen a mugellói futamon ismét egy új Fabio Quartararót láthattunk, akivel ugyan nem tudom mi történhetett – ő maga állítja, hogy mentálisan fejlődött sokat az utóbbi évhez képest – de érinthetetlennek tűnik, legalábbis jelenleg. Kiegyensúlyozott, érett, átgondolt, és elképesztően gyors motorozást láthattunk tőle, és nem túlzok, ennek a mezőnynek az egyik, ha nem a legszimpatikusabb versenyzője. Olyan magasságokban van a többiekhez képest, amely egyelőre biztos alapokat ad neki a bajnokságra nézve, és végre megkapta azt a fejlesztést is a Yamahától, amelyre oly régóta várt: az első holeshot device-t, másnéven rajtelektronikát a motor elejére is, amellyel sokkal jobban sikerült az indulás.

Persze nemcsak neki, hanem csapattársának, az újdonsült apukának, Maverick Viñales-nek is megvolt a lehetősége egy csodás végeredményre, de nagyon elrontotta az időmérőt, így csak a nyolcadik helyen érhetett célba. Marc Márquez ismét érezte gyengeségét szombaton, ezért Viñales-szel húzatta magát a gyors körön, aki ezen úgy felidegesítette magát, hogy inkább elrontotta a saját körét is. Szakértők szombat este egyöntetűen állították, egy versenyzőnek nem a dühöngés a dolga, hanem hogy leszegje a fejét, és akkor is gyorsan menjen, ha tudja, a mögötte érkezők ki akarják használni a sebességét. Így viszont a hisztit ismét egy elrontott verseny követte, és bármennyire is tudja a Yamaha, mekkora képességek rejlenek a spanyol versenyzőben, kötve hiszem, hogy sokáig képesek lesznek tolerálni a hasonló sztárallűröket.

A futamon a legnagyobb meglepetést mégsem az Aprilia – Aleix Espargaro a sokat sejtető negyedik helyről várta a rajtot, a versenyen pedig végül a hetedik lett - hanem sokkal inkább a KTM és a Suzuki szolgáltatta. Utóbbi csapatból a világbajnok, Joan Mir teljesített jobban, és harmadik lett. Csapattársa, Alex Rins ismét bukott. Esetében lassan kijelenthetjük, rossz szériában van, és egyelőre senki nem tudja, miként kecmereghet ki onnan. Mir viszont stabilan zárkózott, és a tavalyi énjét mutatta. A motorban található évközi fejlesztések ebben sokat segítettek, és bár nem tisztázott, mik ezek pontosan, sokan úgy vélik, egy új elektronikai rendszerrel próbálkoznak, amellyel állítható a motor súlypontja az egyenesekben és a kanyarokban, biztosítva így nagyobb stabilitást, és jobb gumi menedzsmentet. A KTM csoda viszont sokak számára érthetetlen. Annyi biztos, hogy egy új vázat hoztak, amely a kanyarkimenetnél segít a versenyzőnek – előbb kilőhet a kanyarokból, hogy aztán hamarabb rátegye a tüzet – valamint egy újfajta üzemanyagot használtak, amelyről egyéb információk nincsenek. Utóbbi egyébként sok kérdést vetett fel az újságírók körében, hiszen a benzinkérdés eddig többé-kevésbé tabunak számított, és eltérésekről ezen a téren hallani sem lehetett, de azóta tisztázódott a helyzet: kizárólag a Moto3-as, valamint Moto2-es kategóriákban kötelező azonos üzemanyagot használni, a MotoGP-ben nem.

A KTM fejlődése mindkét versenyzőt érintette, de ezúttal Miguel Oliveira domborított, és ért másodikként célba, míg Brad Binder az ötödik lett. Érdekesség, hogy a V4-es elrendezésű motorok közül egyedül a Ducati használt közepes keverékű első gumikat, a többiek a keményre voksoltak, és Simon Crafar a futam során többször jelezte, hogy ez bizony kulcsfontosságú lehet. Egyedül Pecco Bagnaiaban látta a lehetőséget, hogy esetleg megszerezheti élete első MotoGP győzelmét, de az olasz minden bizonnyal elkapkodta a dolgot, és már a futam elején bukott. Jack Miller ezzel szemben meglehetősen szerény formáját mutatta, Crafar pedig többször is jelezte, hogy az ausztrál már a verseny előtt akut fáradtságra hivatkozott, így a hatodik helyét nem a rossz gumiválasztásnak tudja be. A Ducati becsületét a hazai futamon Johann Zarco próbálta menteni, és sokáig úgy tűnt, meglehet a dobogó legalsó foka, de Mirre végül nem volt ellenszer, és azt sem tudjuk, pontosan mekkorát sérült a motorja, amikor Enea Bastianini – az olasz végül nem tudott elindulni a versenyen - belerongyolt a felvezető körben a rajtrácsra menet, amikor a francia hirtelen fékezett, és a rajtelektronikát babrálta. Megdöbbentő jelenetek voltak, és minden bizonnyal további vizsgálatot igényelnek, mert egészen egyszerűen elképzelhetetlen, hogy a megannyi elektronikai beállítás kimatatása közben más versenyzőket veszélyeztessen.

Marc Márquez újfent bukott, amely tőle talán szokatlan, viszont ha jobban beleássuk magunkat a témába, és elolvassuk Mat Oxley nemrég született elemzését, kevésbé lepődünk meg a történteken. Márquez jobb válla és karja sérült, erre az oldalára gyengébb, így a balosokat nemegyszer túlvállalja, hogy kompenzáljon a jobbos kanyarokat. Most is ezt történt, megfűszerezve annyival, hogy ott volt mellette Brad Binder, akin fennakadt, és végül elesett. Binder egyébként azt nyilatkozta a verseny után, hogy az incidenst követően aktiválta magát a légzsák, és a következő másfél körben alig tudott mozogni a motoron, és levegőt sem kapott. Ha ezen elv mentén haladunk, várnunk kell a sachsenringi futamig, amely az első, óramutató járásával ellentétes versenye lesz Márqueznek, így a tizenháromból tíz balkanyarból álló pályán ismét dominálhat, és esetleg villanthat, ha sikerül megőrizni hidegvérét.

Oxley tollából egyébként az elmúlt hetekben egy sokkal bravúrosabb cikk is született, melyben Danilo Petruccit szólaltatja meg, és arról faggatja, a versenyzők milyen mértékben használják a hátsó féket, hogy stabilizálják a motorokat menet közben. Petrucci válaszai sokak szerint nyitott kapukat döngettek, amikor elárulta, hogy szinte folyamatosan: akár az egyenesekben, csökkentve az egykerekezési hajlamot, akár az irányváltásoknál, akár a kanyarok előtt, hogy segítsenek ezzel az első gumiknak, és így csökkentsék az agresszív fékezéseknél az első abroncsokban felléphető túlnyomást, mely egy idő után tapadásvesztéshez vezethet.

A publikáció az angol MotorSport magazinban jelent meg, mely talán az Egyesült Királyság egyik legnagyobb múlttal bíró motorsport magazinjának számít, 1924-ben alapították, mégis megdöbbentő kommentháború alakult ki az olvasók között. Voltak, akik itták az olasz szavait, mások viszont állították, marhaság, és nincs létjogosultsága az egésznek, de voltak, akik úgy reagáltak, nyílt titkokat tartalmaz, hiszen minden valamirevaló motoros tudja ezt. A lényeg, hogy szakértők mindenütt vannak, még akkor is, ha Angliában könnyedén előfordulhat, hogy Sylvian Guintolit egy doningtoni pályanapon simán megszorongatja. Ennek ellenére mégis úgy gondolom, érdemes emlékezni a Kimi Raikkönen könyvben leírtakra: mely szerint úgy, ahogy hétvégente nem szoktunk Formula 1-ezni hobbiból, úgy MotoGP-zni sem túl gyakran. És lehet, hogy Petrucci nem a megszokott utat járta be, és nem a kiskategóriák nagyra nőtt hercege, két futamgyőzelmet mégiscsak szerzett valahogy, egyet pont Le Mans-ban tavaly, a másikat pedig Mugellóban két éve. Az olasz állítja, hogy hátsó fék nélkül szinte lehetetlen elképzelni a motorozást egy ezressel, ezt már a Superstock ezres kategóriában is megtanulta. De elárulta azt is: badarság, amit arról nyilatkoznak, hogy a mugellói egyenesben meghúzódó jobbos törésben, ahol a motorok háromszázötven fölött normál esetben elrepülnének, kizárólag az elektronika dolgozik. Ellenben mindenki használja a hüvelykujjas hátsó féket, hogy a motor az aszfalton maradjon.

Érdekesség, hogy a végsebességrekordot ezúttal nem egy Ducati, hanem Brad Binder állította fel a KTM-mel szombaton délelőtt. Sebessége 362,4 km/h volt. Petrucci úgy véli, minél többet használja valaki menet közben az elektronikát, annál lassabb, hiszen az a korrigálásra való, korrigálni pedig akkor kell, ha hibát vét a versenyző. Egyszerű képlet ez, csak alkalmazni nehézkes. Így akkor lehet valaki igazán gyors, ha az elektronika minél ritkábban avatkozik bele.

Valentino Rossi idei első Top10-es eredményét szerezte, az olasz a tizedik helyen ért célba, de ez leginkább sajnos annak volt köszönhető, hogy négyen este ki előle. Rossi formája továbbra sem javult, bár ha az időeredményeket nézzük, más képet fest a történet. A vasárnapi versenyt tizenhét másodperccel gyorsabban teljesítették, mint két évvel ezelőtt. Rossi a mai versenyidejével akkor a hatodik helyért csatázhatott volna, amely 2019-ben reálisnak is tűnt. Továbbra is úgy fest, nem a kilencszeres világbajnok lassult ennyit két év alatt, hanem a mezőny fejlődött valami kegyetlen tempóval. Ettől persze a végeredmény még nem változik, és a kilátások sem javulnak. Rossi azt nyilatkozta, a nyári szünetben dönt jövőjéről.