Talmácsi Gábor negyedik lett Brazíliában

2002.09.23. 15:46

Ki ez a magyar gyerek, aki körökön át képes volt vezetni Portugália után a brazil nagydíj 125-ös mezőnyét? Talmácsi Gábor hátatfordított szezonkezdő csapatának az Italjet Racing Team-nek, és egy sokkal ütősebb motorral, a kimondhatatlanul hosszú nevű PEV Moto ADAC Sachsen Hondájával szenzációs eredményeket ér el.

 
   
    Az Italjet motorján bizakodva

Két hete, a Portugál GP-n már láthattuk Talmácsi Gábort a 125 köbcentisek mezőnyét vezetni, aztán sajnos bukott, méghozzá számára is érthetetlen módon. Sajnos van ilyen egy esős versenyen, ahol a pálya állapota pontról pontra változhat.

Az elkeseredésnek már nyoma sem volt, amikor a csütörtöki és pénteki edzésnapokon Talmát a legjobbak között láttuk a PEV Moto ADAC Sachsen által felkészített Hondáján Brazíliában. Az első szabadedzésen tizedik, az első mért edzésen negyedik, a második szabadedzésen már második, és végül a második hivatalos időmérőn a harmadik rajtkockát sikerült megszereznie, ami élete eddigi legjobb starthelyének számít.

A versenyt megelőző bemelegítő edzésen ugyan csak a hatodik leggyorsabb tudott lenni Gábor, azonban az egyre szaporodó felhők számára kedvező jelként mutatkoztak a Riói égbolton. Talma nagyszerűen megy esőben, ezt két héttel ezelőtt is láthattuk, amikor lerajtolta a mezőnyt, és vezetett néhány körön át. A magyar fiú úgy gondolta, ha ez jó volt két hete, talán most sem lehet rossz taktika, és megismételve Portugáliában mutatott remek rajtját: már az első kanyarba másodikként érkezett Vincent mögé.

 
   
   

Talma ismét meglepte a világot, és a magyar nézőket egyaránt, amikor a 21 körös verseny második kanyarjában a mezőny élén vitézkedett. Mögötte Vincent, Barbera, Cecchinello, Poggiali volt a sorrend. Azt gondolhattuk, pár körön át tart csak a pünkösdi királyság, amikor a 2. kör célegyenesének végén a francia Vincent leelőzte Talmácsit. Újabb csodára már nem is számítottunk, ezt azonban gyorsan megcáfolta Talma, az egyenest követő kanyarkombinációkban iszonyatosan befűzte Vincentet, és újból az élre állt. A harmadik körre Vincent belátta, nem lehet tréfálni a magyarral, és jóval erősebb motorjával simán előzte Gábort, aki mögé az olasz Cecchinello zárkózott fel, Poggiali-val a nyomában.

A negyedik körre sajnos Talma vesztett még egy helyet, mert Cecchinello feljött másodiknak, de a második helyét hamar visszakapta, mivel az olasz szépen kifektette magát a sóderágyba. A következő körökben Vincent elhúzott az élen, őt csak az időközben Talmácsit is megelőző Poggiali tudta követni. Ennek ellenére Talma sokáig a biztos harmadik helyen motorozott, nyomában a kissé lemaradt Barbera, Nieto és Jenkner hármassal. A 9. körre ez a hármas utolérte Talmácsit, és Nieto nagyon gyors motorjával erőből előzte meg Gábort a hátsó célegyenesben. A Nieto-Talma-Barbera hármas ekkor 5-6 mp hátrányban volt a vezető Vincent-Poggiali kettős mögött.

Talmácsi láthatóan gyorsabban ment a kanyarokban, mint versenytársai, azonban kissé gyengébb motorja hátrányt jelentett számára a két hosszú egyenesben. Időközben szinte teljesen felszáradt a pálya, és megkezdődött a gumiháború. Az élről indult versenyzők nagy része esőgumival vágott neki a versenynek, amely száraz pályán az esővíz hűtésének hiányában rendkívül gyorsan felmelegszik, és a gumi igen gyorsan elkopik a futófelületről.

 
   
   

Elől Poggiali és Vincent osztotta derekasan egymást, míg Talma várt a megfelelő alkalomra, és amikor már látta, hogy Nieto nem képes úrrá lenni elkopó gumiabroncsain, visszavette tőle a harmadik helyet. A 15. körben azonban elhűlve láthattuk, amint a 18. rajtkockából induló Azuma, és a szintén hátulról érkező Perugini a semmiből felbukkanva gyorsvonati sebességgel érte utol a Talma-Nieto kettőst. A japán kamikáze egy körön belül le tudta Gábort és Nietot, majd sajnos 1 körrel később Perugini is megelőzte Talmat, aki ezzel az 5. helyre esett vissza. Azuma folyamatosan ment fel az élen viaskodó kettősre, és egyben ez a három versenyző elhúzott a Perugini-Talma-Nieto üldöző bolytól.

A 18. körben eljött Talma ideje, és megmutatta az Italjetes volt csapattársának, hogy nem véletlenül jött el onnét. A célegyenesben előzte ki Perugini meglehetősen betegnek látszó gépét. Még ugyanebben a körben az élen történt egy kis csetepaté, de hamar visszaállt a Vincent-Poggiali menetrend. Ekkorra már Azuma mind a kettőjüket utolérte, sőt egy körön belül úgy előzte le őket a japán, mintha más dimenzióban nyomulna.

 
   
    Kukuccs!

Bár Gábor gumija valószínűleg az utolsó csíkokat karcolta már az aszfaltba, megpróbált feljönni a 2-3. helyen motorozó Poggiali-Vincent párosra, de mindössze 2 mp-re sikerült őket megközelítenie, amikor nagyon okosan belátta, hogy a hátralévő két körben már jobb a biztos negyedik hely megtartására koncentrálni. Az élen Azuma elhúzott a világbajnokságban vezető két pilótától, akik közül Vincent az utolsó előtti körben, a hátsó célegyenesben az ellenfél menetszelét kihasználva lenyomta Poggiali-t. Ezt a második helyet Vincent már nem engedte ki a kezéből a futam végéig, bár Poggiali óriási nyomás alatt tartotta a franciát.

Azuma valami iszonyatosan jó gumiválasztással megnyerte a versenyt. Talmácsi Gábor viszont élete eddigi legjobb eredményeként, a negyedik helyen ért célba, amihez csak gratulálni tudunk. Tóth Imi az utolsó előtti, 28. helyen ért célba. Talmácsi Gábor a Westel Press információi szerint szerdán 17 órától várja szurkolóit az M7-es Budapestre vezető szakaszánál található Agip kútnál.

Brazil Nagydíj végeredménye (125 cm 3):
1. Masao Azuma JPN Honda 46p 28.675mp
2. Arnaud Vincent FRA Aprilia +1.705mp
3. Manual Poggiali RSM Gilera +1.760mp
4. Talmácsi Gábor HUN Honda +9.177mp
5. Pablo Nieto SPA Aprilia +26.596mp
6. Stefano Perugini ITA Italjet +32.745mp
7. Jorge Lorenzo SPA Derbi +34.150mp
8. Mika Kallio FIN Honda +34.488mp
9. Klaus Nöhles GER Honda +36.641mp
10. Lucio Cecchinello ITA Aprilia +40.381mp