Honecker Bosszúja visszavág

A szerző megjegyzése     Ezzel az írással a célom az volt, hogy azok az emberek, akik nagy japán, német, olasz, vagy más gyártmányú motorokkal rendelkeznek, ne nézzék le a "szoci" motorosokat. Örülök, hogy másokkal is megoszthatom élményeimet, és talán ez ösztönzőleg hat a legtöbb márkatársamra, és a keleti géposztállyal rendelkezőkre. Talán így ők is szívesebben, és bátrabban indulnak el hosszabb túrákra. MZ/X

	Pihen a csapat

Az egész történet azzal kezdődött, hogy felvettem az MZ gyárral a kapcsolatot. Elsősorban az új gépekről szerettem volna valami infót kérni, mert ezekről itthon szinte semmit nem lehet tudni, de a régi típusokról is érdeklődtem. Elég hosszas - két hónap - várakozás után jött a postai értesítő, hogy küldeményem érkezett. Én persze egy szerény levélre, max. egy nagyalakú borítékra számítottam. Ezzel szemben, mikor a postás kislány egy igen méretes csomaggal közelített felém, hidegzuhanyként ért a látvány.

Össze sem lehetett téveszteni más csomagjával, mert még a ragasztószalagjukon is az eddigi MZ címerek láthatóak. A csomagban azon kívül, hogy a kérdéseimnek és a kéréseimnek maximálisan eleget tettek, volt egy levél is, amiben meghívtak egy gyárlátogatásra. Mondanom sem kell, egy hónapig pörögtem az örömtől. Még azon a napon felkerestem egy cimborámat, és márkatársamat, és elkezdtünk tervezgetni. Ez még 2000 decemberében volt. Az egész telet könnyebbé tette, hogy bennünk élt a tudat, hogy tavasszal "haza" visszük a motorjainkat, és egy jó kis túrával kezdjük az idényt.

Prága

Már ekkor elkezdtem számolni a napokat. Mindössze 11 nap volt a turnéig. Éppen az útravaló tartalék alkatrészvásárlásból tartottam hazafelé, mikor egy nő motorostól elgázolt, mert sietett. A motor is tört egy kicsit, de annál jobban a szívem, hogy hogyan lesz ebből túra. A legborzasztóbb az volt, hogy már mindent előre elterveztünk, a kellemest össze akartuk kötni a hasznossal, Prágát is belevettük a programba. A szállás lefoglalva, kifizetve. Még azon a hétvégén nekiestünk a motornak. Kormánycsere, lábtartó egyengetés, és az egyéb apróbb sérülések kijavítása. Persze, hogy ne legyen olyan könnyű az egyszerű ember élete, még egy új akksit is vennem kellett. Mindezek ellenére mégis vártam már az indulás napját, ami igen hamar el is jött.

	Na végre, ide is eljutottunk!

Ez a nap április 30. volt. Reggel fél ötkor indultunk Kecskemétről. Cimborámék nem kaptak itthon szlovák koronát, a rajkai határátkelő szlovák szakaszát pedig előző nap adták át, így ott sem tudtak nekik váltani. Az első benzinkútnál viszont már tankolnunk kellett. Először még azt hittük, hogy szerencse, de később kiderült, hogy annyira nem is jó üzlet itt forintért tankolni. Az olcsó szlovák benzinből így lett 330 Ft/l-es benzinár.

Délután háromkor megérkeztünk Prágába. Fővároshoz méltóan itt is viszi magával a forgalom az embert, de egy kis kavarodás után mégis könnyedén megtaláltuk a szállásunkat, ami az óvárosban volt. Négyszáz korona körül már elég színvonalas szállást lehet találni, viszont a hatalmas turistaforgalom miatt nem árt itthonról lefoglaltatni. Igaz, így valamivel drágább. Felkerestük a város nevezetességeit, mint pl. az Orlojt, a Károlyi-hidat, és persze egy igazi cseh sörözőt, amit szintén nem szabad kihagyni. Nagyon változatosak a sörárak, 11-től 55 koronáig láttuk, boltban viszont már 5-6 koronáért is van, és az sem akármilyen.

Lehet, hogy ez a chopperek előrje?

Másnap reggeli után indultunk tovább Chomutov felé. A határhoz közeledve nagyon sok motorossal találkoztunk. Szinte egy hatalmas találkozón éreztük magunkat. Chomutov után jelentkezett először az MZ hátrányos oldala, a kis nyomaték. A nagy nyugati gépek úgy húztak fel az emelkedőn, mintha sík terepen mentek volna. A határ után egy kanyar elvétése miatt letértünk az autópályáról, de a táj szépsége mindenképpen kárpótolt a kis kerülőért. Egy-két kis falun áthaladva észrevettük, hogy a helybeliek szinte úgy nézték a kétütemű pöfögőinket, mintha sosem láttak volna ilyen csodát.

Egy darabig szinte semmi nem emlékeztetett arra, hogy ez valamikor az NDK volt, de egyszer csak jött egy Trabant, majd egy MZ, majd még egy, és a többi is. Nagyon szép állapotú gépekkel találkoztunk. Elértünk a Zschopau táblához, ami tulajdonképpen az egyik célunk volt, így őrült fényképezésbe kezdtünk. Persze az arra haladó autósok semmit nem vettek észre az egészből.

	A régi gyár egy része

Az úton továbbhaladva már messziről lehetett látni az MZ gyárat. Nem álltunk meg, csak lelassítva, dudálva, és a kerítésen befelé bámulva haladtunk el előtte. Innen már a várost is tökéletesen lehetett látni, mivel jóval fölötte voltunk. A városba leérve az első nyilvános térképen próbáltunk eligazodni, és szállást keresni, mert azt még nem foglaltunk, de a netről ötoldalnyi címet töltöttünk le - érdemes a hálón bogarászni.

Persze próbáltuk a legolcsóbbat megkeresni, mert elég széles skálán mozogtak az árak, 20-140 DM-ig, és a dolog anyagi oldala ugye egyáltalán nem mindegy. A neheze ezután kezdődött, mert akárhány embert megkérdeztünk, hogy hol az a bizonyos utca, amit keresünk, senki nem tudta. Fáradtak voltunk, és iszonyatosan melegünk volt. Megálltunk egy parkolóban, otthagytunk a motorokon minden cuccunkat. Azt hiszem, ezt nem sok helyen lehet megtenni, mert gyorsan kirámolnák az embert. Mondjuk az is biztos, hogy nem a mi 13 és 20 éves motorunk kellett volna ott valakinek, de ezt persze sosem lehet tudni. Átsétáltunk a szomszéd utcába, ahol éppen valami majális-szerű volt.

Blokk összeszerelő részleg

Szétnéztünk a buliban. Itt is ki volt pakolva az MZ. Itt láthattam először élőben az új gépcsodákat. Miután visszamentünk a motorokhoz, egy srácot kérdeztünk meg, hogy tudja-e, merre van az általunk keresett utca, és ő felajánlotta, hogy elvisz oda. Kiderült, hogy ez az utca még mindig nem az, igaz, itt is volt egy hotel, de ez a 140 DM-ás kategóriába tartozott. Innentől gyalog kerestük a szállást, ami végül másfél óra keresgetés után meglett. Nem is csoda, hogy nem ismerték, mivel a város legszélső utcája. Egy idős házaspár adta ki az emeleti szobáit 20 DM-ért, és igazán nem tudtuk, mivel lehet jobb és több egy 140 DM-ás szállás, mert itt is minden komfort megvolt.

Mivel már túl fáradtak voltunk a tervezett múzeumlátogatáshoz, csak a városban nézelődtünk. Itt is muszáj volt meginni egy sört. Hát én ilyen sört még az életben nem láttam! Karamellás, nagyon édes, nagyon laktat, és nagyon finom. Ez a sör 2,50 DM volt a sörözőben, de itt is volt 6,50-ért is sör. Később visszamentünk a szállásra, de a fáradtságnál nagyobb volt a mehetnék, és mivel a karamellás sör alkoholmentes volt, felültünk a motorra. Úgy volt, hogy csak a szomszéd falut nézzük meg, de az csak egy utcából állt, ezért elmentünk a 10 km-re fekvő Chemnitzbe.

	Chemnitz - ami a kommunizmusból megmaradt

Ez egy igazi nagyváros. Nem igazán akartunk elkeveredni, ezért egy parkolóban letettük a motorokat, és gyalog mentünk tovább. Én '89-ben jártam itt utoljára, akkor még Karl-Marx-Stadt-nak hívták. Akkor még persze nem motorral voltam. Nagyon sokat változott az óta a város. Megnéztük a vörös tornyot a Júra korból származó, megkövesedett fákat, a színházteret és Chemnitz ex jelképét, a monumentális nagyságú Marx-fejet.

Már sötét volt, mikor elindultunk vissza Zchopauba, és az eső is eleredt. Ismét nehezen találtuk meg a szállásunkat. Másnap reggel egy ingyen reggeli várt minket a földszinten, amit azért kaptunk, mert az egyik szoba nem kétágyas volt, hanem egy, plusz egy pótágy. A házibácsit megkínáltuk egy ki hazai pálinkával, amitől szegény szemei igencsak könnybe lábadtak. Reggeli után elindultunk az MZ gyárba. A portánál egyből fényképezkedni kezdtünk, majd a portán bejelentkeztünk. Már itt is megdöbbentő látvány fogadott. Legalább 8-10 láda levél, amit különböző cégek, kereskedők, és talán a rajongók küldtek nekik.

A kész motorok teszetlésre várnak

Az udvaron már várt egy figura, aki végigkísért minket az egész gyáron. Nagyon közvetlenek voltak velünk, minden kérdésünkre készségesen válaszoltak, még azt is megengedték, hogy fényképezzünk, pedig azt nem igazán lehet ilyen helyen. Az egyetlen dolog, ami rosszul érintett, hogy az új MZ 1000S-t még csak nem is láthattuk, pedig erre lettünk volna a legkíváncsibbak, mivel hosszú idő óta ez az első saját típusuk. Az is kiderült, hogy ez a gyár már nem az, ahol a nagy múltú és igen közkedvelt típusokat gyártották.

A következő program az augustusburgi kastély, ahol van egy hatalmas motormúzeum, ahol bemutatják az egykori német, majd NDK motorgyártás történetét. Rengeteg újat tanultunk a matuzsálemi korú járgányokról. Olyan motorok vannak kiállítva, amik a chopperek elődjének tekinthetők, vagy például a '40-es évekből való 2000 ccm-es, gázüzemű motor, és rengeteg MZ versenymotor, amelyek közül soknak már az '50-60-as években 200 km/h fölött volt a végsebessége. Ebbe a múzeumba 5 DM volt a belépő és további 5 DM lett volna az a pénz, amit a fényképezésért kellett volna fizetni, de ezt sikerült megspórolni. A kastélyban látható még vadászati, hintó, és egyéb kiállítás is.

	MZ fanatikusok Zschopauban

Augustusburg után visszamentünk Zschopauba. A város szélén rábukkantunk a régi gyárra, aminek most egy részében disco és bowling pálya üzemel. Ezek láttán is "leültünk" egy kicsit, főleg azért, mert ez a gyár kb. ötször akkora területen feküdt, mint az új. Még saját kohója is volt, ahol az öntvény alkatrészeket készítették el. A városban van egy nagyon szép kastély, ahol ismét a vendégszeretet és a kedvesség vett körül minket. A belépő 3 DM lett volna, amit természetesen kifizettünk volna, de csak a felét kérték, mert ránktukmálták, hogy diákok vagyunk.

A belépő tartalmazott egy könyvnyomtatási, egy numizmatikai múzeumot, és egy toronyba is fel lehetett menni, ahonnan szép kilátás nyílt az egész városra. Ezekben a múzeumokban elbeszélgettünk az ott dolgozókkal. Először azt hittük, kényes témát érintettünk, mivel arról kérdezősködtünk, hogy jó-e nekik, hogy egyesült a két Németország. A régi magyar-NDK baráti kapcsolatra való tekintettel őszintén elmondták a véleményüket, amiből azt vettük ki, hogy nem mindenkinek lett ezzel jobb, és sokan nem örültek, ennek.

Az új gyár

Itt is szóba került az MZ-gyár. Elárulták, hogy az igazi probléma, a munkanélküliség, az MZ-gyár dolgozóit is keményen érintette. (Régen kb. 5000 fő, napjainkban kb. 250 fő dolgozik a gyárban.) A múzeumi körséta végén, a hab a tortán, egy MZ múzeum volt. Itt még könyvet, és térképet is adtak ajándékba. Itt is olyan dolgokat láttunk, amit idáig itthon álmodni sem mertünk. 350-es, boxermotoros MZ, RS250, amit csak dél-amerikai piacra gyártottak, 175-ös MZ 1950 tájékáról, amit még csak egyszer láttam itthon egy erdélyi srác alatt.

Ez a nap annyi újdonságot és ismeretlent tárt elénk, hogy alig bírtuk feldolgozni a sok információt. Délután még a kötelező szuvenír-vásárlást is be tudtuk iktatni, és estére egy kis sörözésre is maradt idő. Reggel 5-kor indultunk haza. Tudtuk, hogy hazáig csak tankolni állhatunk meg, ha viszonylag időben haza akarunk érni. Sajnos az időjárás is ellenünk játszott, olyan szél volt, hogy a lejtőn lefelé vissza kellett kapcsolnunk negyedikbe, hogy menjen a motor, a fogyasztás pedig 4,4 literről 5,8 literre nőtt. Délután 16 órára sikerült átlépnünk a szlovák-magyar határt.

	Ebből a motorból csak ez az egy készült

Jó érzés volt újra az itthoni levegőt szívni, de valahogy mégis ott motoszkált bennünk az a gondolat, hogy ebben az országban kizsigerelik az embert. A határ után az egyik benzinkútnál még a parkoló is fizetős volt. Na, minket ez nem zavart, mi megálltunk ebédelni. Kicsit később Abdánál a cimbora motorjával valami történt. A fontosabb dolgokat átnéztük, egy-két alkatrészt kicseréltünk, és indultunk tovább.

Győrnél jött az igazi gáz! Leállt a motor. Itt is beindult a szerviz. Megállapítottuk, hogy a szinte vadiúj trafó beokádott (magyar, kisipari gyártmány), ezen kívül a gyújtáskapcsoló is csődöt mondott. A világítást direktbe kötöttük az akksira, a trafót pedig kicseréltük - persze megcsinálni kicsit tovább tartott, mint leírni. 21,30-kor indultunk Győrből, és fél egyre értünk haza Kecskemétre megállás nélkül.

MZ 350

Az MZ és más keleti motortulajdonosoknak csak annyit, hogy 1710 km-t még egy gázolás után is meg lehet csinálni, és úgy érzem, az ilyen típusú motorok gazdái joggal lehetnek büszkék magukra és a járművükre. Nekem, hála Istennek ez már a negyedik ország volt, ahova eljutottam Honecker Bosszújával, és nem hiszem, hogy ez a bosszú számukra több bosszúságot okoz, mint örömöt. Bízom abban is, hogy még nagyon sok találkozóra és túrára elvisz a masina!