Évekkel ezelőtt már volt részem ilyesmiben. Ismerős motoros lányokkal, - akikkel egyébként már korábban is motoroztunk együtt a fiúkkal - megbeszéltük, hogy lemegyünk a Balcsira. Csak egyedül, csak lányok. Persze a vége mindig az lett, hogy a 6-8 lányból csak négyen maradtunk, de mi legalább stabilan, minden évben, három éven keresztül megcsináltuk a Balaton körüli túrát.
Egyedül oldottuk meg a műszaki gondokat, túléltünk egy olyan vihart, amikor a szél fákat csavart ki előttünk az úton, és a jobbos kanyarban balra kellett dönteni a motorokat (ezt persze a fiúk sosem hitték el), és sikeresen magunkba bolondítottuk az utunkba eső pasikat. Ez alatt nagyon jól összeszokott a csapat. Mit mondjak, jót tett az önbizalmunknak. Bármikor bárhova elmennék velük, teljes nyugalommal.
Amikor egy olvasónk felhívta a figyelmemet Zsanett által
meghirdetett női motoros túrára, gondoltam, majd a résztvevők
fényképeznek, aztán meg írnak valamit róla. Persze tudtam, hogy az
lenne az igazi, ha ott lennék, hiszen van viszonyítási alapom, de
féltem. Még fiúkkal sem indulok el ilyen hosszú útra, ha előtte nem
motoroztunk együtt. (Az más kérdés, hogy általában a fiúk ódzkodnak
tőle, hogy velem együtt motorozzanak.) Meg aztán biztos
nem véletlen a női sofőrökről kialakult sztereotípia.
Az indulás előtt többször beszélgettünk Zsanival, aki két találkozót is szervezett, hogy legalább arcról megismerjük a lányokat. Az eredmény az lett, hogy egyre jobban tartózkodtam, de már nem csak a tapasztalanság, hanem a korkülönbség miatt is. A jelentkezők ugyanis többnyire a húszas éveik elején jártak, és ami számomra még rémisztőbb, hogy hasalós, speed gépeken motoroznak. Végül azok közül, akikkel a meetingeken találkoztam, csak ketten jöttek el a túrára.
Zsanett az SV650S-sel |
Még akkor sem voltam biztos a dolgomban, amikor kifizettem
Zsaninak az első napi szállásomat. Intéztem gyorsan egy
tesztmotort, egy SV650-est, hogy legalább az erőviszonyok
kiegyenlítettek legyenek. Hiába a jól hangzó szlogen: "mindegy,
hogy milyen motorod van", tapasztalatból annyit azért tudok, hogy a
250-650-es motorok között csak szenvednék az 1100-as Guzzimmal,
ráadásul akkor még úgy tudtam, hogy az egyik lány egy 200-as
robogóval jön. Ja, és véletlenül Zsaninak is egy SV650S-e van.
Az elhatalmasodó ellenérzéseim közepette már én is kezdtem jelnek venni, hogy az indulás dátuma péntek 13. Aigner Szilárd csupa rosszat, vihart, zápor-zivatart jósolt erre a hétvégére. Amikor pedig a tesztmotort nem adták oda előző nap, már egész biztos voltam benne, hogy a túrából nem lesz semmi. Azért még felhívtam Zsanit, hogy szóljak, nem érek oda a tíz órás indulásra. Áttette az időpontot délre. Erre nem számítottam.
Zsuzsi a Harley-val |
Végül negyed egyre értem a megbeszélt benzinkútra. Nyugodt
tempóban szeltem át a várost - legalább otthagynak, és akkor
megúsztam. Vagy talán utánuk megyek, de akkor sem töröm valami béna
kiscsaj miatt össze magam. Bár már mindenki a motoron ült és
nyomták a gombokat, szemmel láthatóan nagyon örültek nekem, pedig
többségükkel még sosem találkoztam.
A benzinkúton hét motorral nyolc lány várakozott, mind szimpatikusak (bár szemtelenül fiatalok), normálisnak látszó motorokkal - Réka: Suzuki GSF600 Bandit, Eszter és utasa Andi: -RF400R, Én: -SV650 és Zsani: SV650S, Niki: Kawasaki ZZR250, Dóri: Yamaha XT250, és a legnagyobb egy Harley-Davidson XR883R Sportster a nyergében Zsuzsival. Bár itthon a lelkemre kötötték, hogy ha már mégis elindultam, legalább álljak a sorban leghátulra, a csapat úgy döntött, hogy a 250-esek előre, és a HD megy leghátulra. Nem nagyon értettem a logikáját, hiszen a 600-as sportmotorok sokkal gyorsabbak, de én most csak sodródtam.
Niki és a ZZR250 |
Az útvonalat a lányok módosították még a megérkezésem előtt, a
pénteki csúcsforgalomra gondolva, így a 7-es út helyett az 1-es,
majd a 811-es után a 8-as következett. Egyetlen megállóval, a
balatonalmádii tankolással másfél-két óra alatt értünk a
káptalanfüredi szállásunkra. Kicsit sajnáltam, hogy nem álltunk meg
valami csárdában, hogy legalább megismerkedhessünk, de végülis erre
van még két nap.
A forgalomban nagy meglepetésemre a csajok ügyesen boldogultak. Az elején volt némi probléma a cikk-cakkba való beállással, mert Zsani nem tudta eldönteni, hogy melyik oldalon menjen elől. Később a kereszteződésekben Zsuzsi a HD-val zárta az utat, így nagyjából végig együtt maradt a csapat. Az előzésekkor néha lemaradt a hátulja, mert amíg az SV-vel 100 km/óráról Zsani könnyedén gyorsulgat, az XT-nek 250-esnek pont itt van a vége.
Kiskorú Dóri és Yamaha XT-je |
A szállásunk az ifjúsági táborban nagyon komoly volt, de
szerencsére mi voltunk az egyetlen lakói. A tizenöt-négyzetméteres
szoba tizennégy alvóhelyet tartalmaz. Direkt nem akartunk külön
szobákat, fel voltunk spanolva, készültünk az éjszakai
traccspartira.
Az emeletes ágyakon elsőként az alsó helyek találtak gazdára
(az erősebbek győztek a közelharcban), de akadt olyan is, aki
direkt felső ágyat akart. Az emeletre életveszélyes, félbefűrészelt
vas létrafokok vezettek. Izgultam is, hogy nehogy pont ma éjszaka
kezdjem meg alvajárásomat. Nekem egyébként körülbelül
lábszárközépig ért az ágy vége. Fölöttem az ágy alja ismerős -
nosztalgikus érzéseket ébresztő - üzenetekkel volt teleírva.
A szoba elfoglalása gyorsan ment, egy talpalatnyi üres folt sem
maradt. Ruháinkat ledobálva - már a gondnok előtt - kerestük elő a
fürdőruhákat. Közben Niki leszedte a Kawáról az idomokat. Néhány
héttel ezelőtt ugyanis csaknem totálkárosan vette meg a papájával,
és bár most is pont a szervizből hozta, maradt még rajta némi
munka. Például az egyik index nem villogott, hanem folyamatosan
égett, de akkor még nem tudtuk, hogy ez a legapróbb hiba. Nagyjából
egy óra múlva már a strandon voltunk.
A strand környéke Almádiban természetvédelmi terület, ezért
parkolni csak jó messze a fizető parkolóban szabad. Mi persze
szerettünk volna rálátni a motorokra. Már épp azon törtük a
fejünket, hogy
keresünk egy szabad strandot, ahol akár a motorokkal is
lemehetünk a partra, mikor az egyik büfés néni kinyitott egy
lelakatolt kaput, és megengedte, hogy az öltöző mögé álljunk a
motorokkal. Amikor pedig a 200 forintos belépőjegyet is kifizettük
mind a nyolcan, a jegyszedő néninek is kisimult az arca.
Az első csobbanás után elment a nap. A Balaton vize nem volt nagyon frissítő, úgy harminc fok körül, és az alja csupa iszap, ezért nem nagyon erőltettük a pancsolást. A büfében rendesen fogyott a lángos és a palacsinta, úgyhogy nem lehetett panasz ránk - ezen a hétvégén senkit nem érdekelt a fogyókúra. Kattogtak a fényképezőgépek és elkezdődött az ismerkedés.
Eszter és a Drag Star |
A strandról úgy este fél nyolc fele mentünk vissza a táborba.
Gyors zuhany, és indultunk is Bándra a csárdába. Aggódásra adott
okot, hogy a távolban hatalmas villámok cikáztak, de bíztunk
Szilárdban, és reméltük, hogy nem lesz eső. Egyébként még mindig
nagyon meleg volt. Indulás előtt befutott Eszter Győrből Yamaha
XVS650 Drag Starja nyergében. Az a motor akkora! Nem is akartuk
elhinni, hogy egy lány vezeti, de mégis.
A bándi csárda - ha valaki nem ismerné - nagyon jó hely. Számomra az egyik pozitívuma, hogy semmilyen külföldi szénsavas üdítőitalt nem árulnak. Itt a sláger a bodzaszörp, bár a többiek inkább a házi málnát választották. Az étlap egy hatalmas fatábla, amibe bele van égetve az a kb. tízféle étel, amit kínálnak. Az adagok jó nagyok, a tulajdonosok is nagyon szimpatikusak, nagydarab, egészséges vendéglősnek látszanak, akiken látszik, hogy csak jó kaját adhatnak. Mondjuk a kéttagú cigányzenekar egy kicsit zavart a dumálásban. Kiderült, hogy még az is jó a lányokban, hogy hagyják, hogy a többiek végigkóstolják, amit választottak.
Ildi és a CB1 |
A csárdából hazafelé eleredt az eső. Már éjjel 11 óra volt. A
parkolóban, akinek volt, felhúzta az esőruháját, a többiek
bevállalták, hogy eláznak. Szerencsére az eső nem volt túl nagy. A
táborba visszaérve úgy döntöttük, hogy az alváshoz még korán van,
meg aztán
néhányan már kóros alkoholhiányra panaszkodtak. A választás
a szomszéd utcában álló, lakókocsiból kialakított vendéglátó
egységre esett, hiszen idáig még kellemes a séta, és van rá esély,
hogy haza is találunk majd néhány sör után.
Reggel Zsani kilenckor riasztotta a csapatot, hiszen tízkor el
kellett hagynunk a szállásunkat. Nem is baj, így hosszabb lesz a
nap. Tízre mindenki újra motoron. Csak Nikire kellett várnunk
megint, mert éjszaka hazafelé kiderült, hogy beleér a gumiba az
első sárvédője, amitől
a mögötte haladók folyamatos gumifüstbe burkolóznak, és már
féloldalasra kopott a gumija. A problémát - más lehetőség híján -
egy gumipók segítségével orvosoltam. Közben újabb taggal
gyarapodtunk, Ildi futott be Agárdról egy CB400-as Hondával. Az
útitervet persze közben újra módosítottuk, hiszen a következő
szállásunk Keszthelyen volt, viszont ha már tízkor elindulunk,
tizenegyre odaérünk, és elmarad a motorozás. Út közben pedig alig
van néhány kanyar.
Alsóőrsön egy vízparti kajálóban fogyasztottuk el a kapucsínót és
a tojásrántottát, majd újra felmentünk a felső útra. Komolyabb terv
nem volt, csak annyi, hogy mindenképp forduljunk balra, mert arra
van Keszthely. Kellemes kis kanyargás vette kezdetét. Már egészen
jó, egyenletes tempóban haladt a csapat. Igaz, hogy Nagyvázsonyban
mentünk egy kört, de az
a szerpentin sokaknak feldobta a hangulatát szombatra. A
faluból újra a helyes útra fordulva Zsanit egy méhecske (méhe,
ahogy a győri Eszter mondja) vette kezelésbe, amire összegyűlt a
falu apraja-nagyja. Az unatkozó nénik csapdába ejtették Zsanit -
aki allergiás a méhcsípésre - és nem engedték motorra ülni, nehogy
rosszul legyen. Azért az orvostól beszerzett kalcium pezsgőtabletta
hamar orvosolta a bajt a nénik nagy bánatára.
Mivel nem volt különösebb célunk, kijelöltük Kékkutat, úgyis
mindenki nagyon szomjas volt már. Többszöri forgolódás után sem
találtuk meg a helyes utat. Később a felderítő csapat megtalálta,
de állítólag nagyon sok turista volt a forrásnál. Na sebaj. Addigra
már úgyis nagyon elegünk és melegünk volt. Réka kijelentette, hogy
"Na most húzzunk egy kövéret, és menjünk le a Balcsira!"
Badacsonyban egy benzinkútnál vártuk be a keszthelyi csajokat, pontosabban csak Andi keszthelyi, vele jött Judit Zalaegerszegről egy Kawasaki EN500 Vulcannal. Andi csak annyit mondott: "A medence 30 fokos az udvarunkban" és a lányok már pattantak is fel sorban a motorokra. A hátralévő utat fél óra alatt tettük meg nagyon jó tempóban.
Keszthelyen Andi és Attila panziójában a Calecon Brothers MC
tagjai babgulyással vártak minket. Az előző napi szállás után a
csajok ekkora luxusra nem számítottak. Miután elosztottuk a
kétágyas szobákat
mindenki fürdőruhára vetkőzött, és egy nagyot csobbant a kertben
lévő medencében. A fiúk egymás után hordták a söröket, és csak
arra vártak, hogy felszolgálhassák a bográcsból a gulyást.
A gulyás is nagyon jó volt, a baj csak az, hogy a fiúk annyira komolyan vették a dolgukat, hogy amikor Andi felajánlotta, hogy süt egy kis rétest nekünk, azt válaszolták, hogy nem dolgozhat, mert ma nőnap van. Cserébe megettük a család összes cseresznyéjét. Mivel a hőmérséklet továbbra sem csökkent, a buli az éjszakába nyúlt. Kilenckor Attila felkapcsolta a medencében a lámpákat, és a tetőfokára hágott a hangulat. Csak a Chippendale fiúk hiányoztak.
Reggel nehezen ment az ébredés. Csak az tuningolta a csajokat,
hogy ott a medence. Délben érzékeny búcsút vettünk a Calecon
Brothers MC tagjaitól és Anditól, és megígértük, hogy augusztusban
eljövünk a találkozójukra. Addigra újabb lánnyal gyarapodott a
csapat, ugyanis megjött Bea, aki szintén Keszthelyen lakik és egy
Suzuki VL250Y Intrudere van. Juditért eljött a kedvese egy
barátjával, akik egy darabon elkísértek minket, és videóra vették,
ahogy a csajtúra a Balaton déli partján halad. Mivel
nem akartunk belefutni a vasárnap délután Budapest felé autózók
tömegébe, Szántódnál visszakompoltunk az Északi partra. Az eső
a kompon kezdett újra szemerkélni. A tapasztaltabbak esőruhába
bújtak.
Füreden álltunk meg utoljára együtt. Ebéd közben még átdumáltuk a fontos dolgokat. Elbúcsúztunk a keszthelyiektől és a zalaegerszegi lánytól, és tovább indultunk. Legalábbis indultunk volna. Ugyanis amikor már mindenki a motor ült, és nyomta a gombokat (még a Kiskorú is kivételesen sikeresen rúgta be az XT-t), Niki motorja megint megadta magát. Most a kuplungbowden adta fel a harcot. Az út túloldalán épp akkor állt meg két krosszozó. Mi mást tehettünk, rájuk uszítottuk az egyetlen krosszozónkat. A fiúk próbáltak a meglepetés legkisebb jele nélkül segíteni rajtunk. A hiba feltárása után egyikük azonnal motorra pattant, és pár perc múlva már ott is volt a bowdenjavító kitt. Pillanatok alatt jobb lett a motor, mint új korában. Persze azért a csajok bepróbálkoztak: "Meg ne írd, hogy fiúk segítségére szorultunk!", de mit csináljak, ha ez az igazság?
Hazafelé újra a 8-as, majd 811-es utat választottuk. A veszprémi
körgyűrűnél elbúcsúztunk Esztertől, aki itt Győr felé kanyarodott.
A korábban még tizennégy motorból álló csapat a felére
csökkent, és ahogy közeledtünk Budapest felé, sorban
szakadoztak le a lányok. Amennyire nem akartam elindulni a túrára,
annyira szomorú volt, hogy már vége is van az útnak, és most egy jó
ideig biztos nem találkozunk.
Persze szerencsére a jó dolgok nem múlhatnak el nyomtalanul. Másnap jött az üzenet Zsanitól, hogy csinált egy SMS falat, majd Ildi megcsinálta az index fórumon a saját topicunkat "Krapeknők" címmel, mert a fiúk szerint ez a legjellemzőbb név a motoros lányokra. Szerintünk persze ez nem igaz. Szerdán néhányan együtt söröztünk Geronimo MC klubházában, és ha minden jól megy, hamarosan pólót is készíttetünk majd. Már a következő hétvégén többen együtt motoroztak, és folyamatosan tervezik a következő alkalmat, ahova megint nem hívjuk el a fiúkat.