Furfangos Krakus király birodalma

Végre megérkezett az új motorom - örömködtem és minden fizikai fáradtságot elfeledve ráncigáltam a gázmarkolatot azon a melegnek ígérkező szombat reggelen. Vesztemre. A Hősök-terénél egy "vérnarancs" színű lámpán áthaladva a nyomomba eredtek, amit csak akkor vettem észre mikor a túrára gyülekező társaságnál megálltam. A két motoros rendőr élénk figyelemmel hallgatta a mesémet a közlekedési morál romlásáról, majd nagy vigyor közepette megkértek, ha nem szükséges, saját testi épségem megóvása végett ne rohangáljak sűrűn a piros lámpákon keresztül. Majd jó utat kívántak, sisakrostély le, és haladtak tovább...

A többiek csendesen derültek magukban. Már nagyon mehetnéke volt a csapatnak, és ez a kis közjáték csak tovább feszítette a motorokban már türelmetlenül toporzékoló lovak erejét.
Végre elindultunk a 2/a-s kerülőn Sahy irányába. Gyors pénzváltás, határátkelés majd tankolás a szlovák oldalon az olcsó, de jó minőségű benzinből. A túracsapat Zvolen felé haladt tovább a dimbes-dombos tájon, majd Banská Bystrica felé fordultunk egy darabka autópálya jellegű útra. Miután elhagytuk a várost, befutottunk a hegyek közé, és elindultunk a kanyargós úton Donovaly-n keresztül Ruzomberokba.

Útközben a már jól ismert Janosik-vendéglő szolgáltatta részünkre az ebédet és a nagy melegben hűs árnyat. Az ebédet követő kávézás után megint nyeregbe pattantunk és irány a lengyel határ. A határátlépésnél semmi gond nem volt, viszont szemet szúrt a szlovák részen üzemelő élelmiszerbolt nagy forgalma. A turista jön, bevásárol, a határnál gyalogosan egy rekesz sört és egyéb dolgokat cipelő pár véletlenül "leejtett" néhány üveg sört úgy az útlevélkezelő ablak magasságában. Véletlenül egyik sem koppant a földön...

Forint-zloty váltás, tankolás, beülés a drinkbárba, ahol olyan hideg volt, hogy a jegesmedvék randit adtak egymásnak. Miután alaposan megfáztunk, vissza a motorra és irány Oswiecim, más nevén: Auschwitz. Az út mellett hatalmas házak állnak: többgenerációs, legalább kétszintes (ez a csóróbb ), de többnyire három ill. négyszintes vityillók ezek. A táborhoz érve átváltottunk séta öltözetre, majd a pénztárnál befizettünk magyar nyelvű idegenvezetésre. Rövid várakozás után befutott az idegenvezető (Teresa Szabó: 00-48-606-767917 mobil, 00-48-33-8442603 lakás), és körbevezetett minket ezen a különös és borzongásra késztető emlékhelyen.
1940-ben létesítették az egykori lengyel kaszárnya épületeinek felhasználásával azt a hírhedt megsemmisítő tábort, ahol 1941-től 1945-ig több mint 4 millió ember szenvedett és pusztult el a gázkamrákban.

Auschwitz máig a borzalmak helyszíne maradt. Az út a táborba a mártírok emlékműve mellett vezet a kétszeres drótkerítéssel körülzárt "lágerbe". Kapuja felett a cinikus " Arbeit macht frei" (A munka szabaddá tesz) felirat olvasható, a sorompón túl pedig a szenvedések helyszíne. Az egykori blokkokban ma kiállítási anyagok, dokumentumok, vallomások, fényképek, 2 tonna (!) emberi haj, ebből készült szövet, szemüvegek, művégtagok, szegényes csomagok, a kivagonírozás megdöbbentő jeleneteiről készült fényképek láthatók. A 11. számú, úgynevezett Halálblokkban a rögtönítélő bíróság működött, alagsorában a 90 cm x 90 cm-es, négyszemélyes állócellák vannak.
A magyar blokk a 18. számú. A kb. 3 km-re fekvő másik tábor Birkenau-Auschwitz II. rámpájára futottak be a deportáltakat szállító vonatok. Itt az ún. Todesrampen (Halálrámpán) ejtették meg a válogatást: innen vagy a gázkamrákba vagy a kényszermunkatáborba terelték őket.

Miután végig jártuk ezt a valóban szomorú emlékhelyet, utunk Krakkó városa felé folytatódott, ahol egy ifjúsági szálláson töltöttük el az éjszakát. Másnap reggeli után először Krakkó belvárosába tettünk kirándulást. Itt kapásból összezördültünk a helyi parkolóőrrel a motorok elhelyezését illetően. Az a vadmarha kitalálta, hogy a vár bejáratától lehető legmesszebb helyezzük el a motorokat, megerőltetve a váltókarhoz és fékpedálhoz szokott érzékeny lábainkat egy olyan alantas tevékenységgel, mint a gyaloglás.
A parkolóból kifordulva gyors haditanácsot tartottunk, majd párszáz méterrel arrább klassz parkolóhelyet találtunk a motoroknak, ingyenes "csomagmegőrzővel". Az ingyenes "csomagmegőrzőnél" jól beittunk, mivel a hőmérséklet kezdett már az elviselhetetlenségig magas lenni.

Alulról megkerülve a várat (Wavel) először egy időnként tüzet okádó óriási vas Süsü-t találtunk, ami a Sárkánybarlang bejárata előtt állt. A legendák szerint a még lakatlan Wavel-domb környékét hatalmas sárkány tartotta hatalmában. Krakus király egy "járandóságként" odaszállított marha belsejét égő kénnel töltötte meg, és így szabadultak meg a dühös sárkánytól. A furfangos király a Wawel dombon építette fel palotáját és így jött létre a waweli település. A vár maga XIV. században épült és a XVI. század közepén vált Európa egyik legszebb, legékesebb uralkodói palotájává. A palota udvarban sétáltunk-bambultunk egy kellemeset, a motorokhoz visszasétálva újból útra keltünk, immáron Wieliczka felé, ahol egy csodálatos sóbánya található közel 130 méter mélyen.

A távozás közben elhaladtunk kedvenc parkolóőrünk mellett, akit dudaszóval és integetéssel (értse mindenki, ahogy akarja) búcsúztattunk. Rövid motorozás után - mindössze 10-12 km - befutottunk Wieliczkába, majd rövid keresgélés után ráakadtunk a híres sóbányára és az azt övező parkra. Itt beálltunk a fizetős parkolóba - cuccainkra is vigyáztak - és elpályáztunk a bejárat felé. Hatalmas sor fogadott minket. Először azt hittük, hogy jegyért állnak sorba, de hamar kiderült, hogy csak a bánya lejáratát torlaszolták el a lejutni vágyók. Szerencsére gyorsan fogyott a sor, így mire jegyet vettünk, már majdnem mehettünk is le a bányába. Már maga a lejutás sem egyszerű, a 1,20 méter széles csigalépcsőszerű faalkotmányon kell letrappolni a szédítő mélybe, ahol az idegenvezetés kezdődik. Lengyelül. (Lehet angol ill. német nyelvű vezetést is kérni!)

Ritka élmény a 2 órás, 3 km-es séta a mélyben: az útvonal a legrégebbi bányarészeken át vezet, ahol a sókitermelés által keletkezett hatalmas termeken haladtunk át. Bemutatják a régi eszközöket, melyekkel régen a kitermelés folyt, és gyönyörű, sötétszürke sóból készült szobrokat láthatunk. A föld alatti termekben, kristálytiszta, rezzenéstelen víztükrű tavak húzódnak meg csendesen, majd a földalatti séta során a Kinga-kápolnába jutunk, melynek méretei lenyűgözőek. 14 m széles, 15 m magas, 55 m hosszú! Mindehhez hozzájárul még az is, hogy az egész kápolna sóteremként csillog-villog a világításban A séta végén földalatti étterembe, büfébe és más egyéb emléktárgyakat árusító terembe megyünk, majd a lifthez kell még egy kis sétát tenni. A feljutás sem egyszerű. Két egymásra helyezett liftbe kell beszállni (alapterület max. 2 négyzetméter) 8-9 embernek, és huss, megindul felfelé ezerrel az olyan szűk aknában, hogy a rácson keresztül érzed a liftakna falának dörzsölését.

A felszínre érve dögmeleg fogadott minket, de éhségünket ez sem csillapította. Nem úgy a nyárson sült rablóhús. Miután megkajáltunk, hazafelé kezdtük kergetni a mocikat. Az út mellett álló mérőeszköz valami brutális hőmérsékletet mutatott: levegő 35 Celsius, aszfalt 45 Celsius. Később persze ennek megittuk a levét, főleg én.
Nemsokára beléptünk Szlovákiába, és folytattuk utunkat hazafelé. Kicsi szlovák falvakban még szemrevételeztük az igazi hagyományőrző, vaskos szálfákból épült faházakat, majd az árvai várnál megpihentünk egy fotó erejéig. A Tátra mindig tartogat meglepetéseket. Donovaly-nál leszakadt ránk az ég, ami érdekes mutatvánnyal párosult. Koromfekete az égbolt. A tűzforró aszfaltot érő zápor azonnal párává változott és a sötét ködben nem lehetett látni semmit az égvilágon! Szerencsére nem tartott sokáig, 10-15 km múlva már száraz volt az aszfalt, és megszáradtam én is.

Hasznos Információk:

A lengyel zloty nagyon jól tartja magát a forinthoz képest: 1 zloty kb. 63 Ft.
Szállás már olcsón található: 15 zloty-tól felfelé /fő/éj áron.
A kaja szintén nem vészes, nagyjából az otthoni árakkal számolhatunk kint is.
Az út minősége néha kívánni valót hagy maga után, de nem zavaró.