Mi már csak ilyen nemzetközi család vagyunk. A húgom úgy néz ki, amerikai férjet választ, az unokatestvérem pedig olasz fiút szeret. Mivel utóbbi azért egy kicsit közelebb, Triesztben lakik, egy szimpla hétvége elég a háztűznézőre, és közben még a nyaralást is megoldom három nap alatt.
Panoráma a konyhából |
A távolság nem nagy, hivatalosan mindössze 580
kilométer, háztól házig inkább 600, tehát motorral hat-hét óra
alatt lenyomható. Nem is kell túl korán elindulni pénteken, és
még az esti bulira éppen odaérek. De merre induljak? Ha a
8-as utat választom Gráz felé, Ausztrián át kb. 100 km-rel
hosszabb, viszont szinte végig autópálya van, tehát gyorsan lehet
haladni. Aztán van egy matrica, amit meg kell venni, talán 1500
Ft-körül lehet most az ára. És a benzin kicsit drágább, mint
itthon. Az osztrákokat nem nagyon csípem, nem beszélek németül, és
schillinget is kell váltanom, mert mást nem fogadnak el, kártyám
meg nincs. Aztán még van egy olasz szakasz is, majdnem 100 km. Ott
is elég drága a benzin, és ott is autópálya van egy darabon, ahol
fizetni kell.
A 2-es Opicinában... |
A másik lehetőség, hogy végigmegyek a Balaton
déli partján, és Rédicsnél átzsilipelek Szlovéniába. Ott
úgy 180 Ft körül van a benzin literje, és ráadásul, még a
forintot is elfogadják, tehát elég, ha lírát váltok. Az
autópálya-díj összesen 1510 SIT (tollár) Triesztig, ami forintban
talán párszázzal több. A szlovének kedvesek, sokan beszélnek
magyarul, de aki nem, az beszél valamilyen idegen nyelvet. Az angol
és a német természetes, Olaszország meg olyan közel van, hogy ez
nem is kérdés.
...és a belvárosban |
Eldöntöttem, Szlovénia felé megyek! Akkor
legalább még csobbanhatok egyet a Balcsiban is dél körül, ott
megebédelek, és azután már csak tankolni kell megállni.
Kifelé probléma nélkül megúsztam az utazást, sőt, az egyik
benzinkútnál a pénztáros elszámolta magát, és rosszul váltotta át a
lírámat tollárra, így a kifele út a tervezett 16 000 Ft helyett 8
000 Ft-ból kijött. Az egyetlen bosszúságot az okozta, hogy 80
kilométerrel Trieszt előtt, éppen ott, ahol még nincs kész az
autópálya a hegyek között, egy baleset miatt egy órát kellett
vesztegelnem. Sajnos, mivel csupán egy-egy sáv megy mindkét irányba
ezen a szakaszon,
az egész forgalom állt, így még a motorkerékpár sem javított
a helyzeten.
Itt a frasca, hol a frasca |
Nem messze innen egyébként az autópálya mellett
ki van táblázva egy motorkerékpár-múzeum. Ha nem lettem volna már
így is késésben, megálltam volna. Na majd legközelebb. Ja, és azt
is megfogadtam, hogy megnézem egyszer a Lipicai ménest is, ami
tényleg csak néhány kilométerre van Trieszttől. Körülbelül este 7
körül értem a határhoz, ahol
a vámmentes boltban felpakoltam Union Pivo-val, hogy nehogy
megszóljanak, hogy üres kézzel jöttem.
Végre megtaláltuk! |
Zsuzsetta -, ahogy olasz barátai hívják -
estére ismerősöket várt Milánóból, érkezésükig volt még néhány
óránk. Bár egy kissé megfáradtam az utazástól, egy zuhany után
lesétáltunk a városba. Fel sem merült, hogy motorral vagy autóval
menjünk, hiszen Trieszt olyan kis város, hogy nincs elég
parkolóhely a járművek számára. Ráadásul Olaszországban
itt van a legtöbb motorkerékpár is beleszámítva a robogókat,
ezért még nekik is fizetni kell a parkolásért. Ha pedig valaki nem
az előre felfestett parkolóhelyen áll meg, akkor a rendőr
megbünteti.
Hivatalosan kijelölt scooter-parkoló |
Péntek este a városban egy kissé lecsökken a
fogalom, a belvárosban viszont fel alá száguldoznak a scooteresek.
A kávézók teraszai megtelnek, és úgy tűnik, mindenki készül
valahová. Mivel
kezdett feltámadni a Bora (a helyi érdekeltségű szélvihar),
és már az eső is csöpögött, kitaláltam, hogy menjünk moziba. Itthon
kevés időm van rá, de gondoltam, ha megnézünk valami olyan filmet,
amit már láttam, nem lesz probléma nyelvtudásom hiányosságaival, és
közben betekintést nyerhetek az olasz fiatalok életébe.
A vizesüvegek elriasztják a területüket jelölő macskákat - vagy mégsem? |
A mozi multiplexnek egyáltalán nem nevezhető,
ugyanaz a lány árulja a jegyet, aki a pattogatott kukoricát, és
mindössze két terem van. Rövid várakozás után az egyikből kijöttek
a nézők, és a jegyszedő fiú betessékelt minket. Csak a film kezdése
után derült ki, hogy egy eredeti olasz filmet láthatunk eredeti
olasz nyelven, és véletlenül sem a Csokoládét, amit
kiválasztottunk. Még szerencse, hogy
a film felénél tartanak öt perc szünetet, mert azalatt
Zsuzsa elmesélte, hogy miről is szól a film.
A Trieszti öböl Muggiából |
Mire vége lett, a Bora teljes erejével tombolt,
viszont még mindig volt fél óránk a többiek megérkezéséig, akikkel
az állomás előtt találkozunk. Akkor nincs más választás, igyunk
addig egy capucinót! Ez itt Triesztben szintén nem egyszerű
feladat. Talán ez Olaszország egyetlen városa, ahol a capucino szó
hallatán
a pincér nem nyúl automatikusan a csészéért, hanem
visszakérdez.
A szélrózsa |
Itt ugyanis a kávénak több fajtáját is
fogyasztják. Van pl. a capo, ami egy kicsi kis capucino kis kávés
csészében, kérhetünk néro-t (fekete), vagy espresso-t (presszó
kávé) is. Aztán kérhetjük mindezeket hideg vagy meleg pohárban,
tejjel tejszínnel, tejszínhabbal vagy tejhabbal. Na én itt
elvesztettem a fonalat és megmondtam Zsuzsának, hogy kérjen nekem
egy magyar kapucsínót és kész! Egy kávé úgy 2-3000 lirába fáj -
állva.
Ha leülünk, rögtön egy ezressel több.
Erre feltétlen szükség volt... |
Este a szlovén sör elfogyasztása közben
összebarátkoztunk a milánói ismerősökkel, majd jó fáradtan
nyugovóra tértünk. Másnapra az egyik trieszti srác szervezte a
programot. Újabb séta a városban, fagyi a kikötőben, fotó a Piazza
Ponterosso-n (Piros híd tér - hídnak persze nyoma sincs), majd ebéd
Opicinában, ahova Trieszt egyetlen villamosa, a 2-es visz fel. A
jármű különlegessége, hogy a városban saját erejéből közlekedik,
viszont a hegy lábánál
rácsatlakozik egy mozdonyszerűség, ami feltolja a hegy
tetejére.
Marco, Zsuzsa, Francesco és Eva |
Egyébként itt, Opicinában található az egyik
kemping is. Az árak 2000 Ft/fő/éjszaka körül vannak sátorral. Innen
becsatlakoztunk a helyi népi játékba, elindultunk Frascá-t keresni.
A frasca lombos ágat jelent, és errefelé az a szokás, hogy azoknál
a házaknál, ahol valamilyen
helyi specialitást lehet kóstolni - új bort, sajtot, sonkát,
olívát -, ott kiraknak egy ágat a kapura. Ezeken a helyeken
szívesen látják a turistákat.
Koper belvárosa |
Néhány kilométer megtétele után találtunk is
egy ilyen kis tavernát, ahol fejenként 10 000 lirából (1 400 Ft)
végigkóstoltunk mindent. A legemlékezetesebb azonban a karszt
jellegzetes ősi bora, a Terrano. A nagyon testes, sötétvörös,
már-már kékbe hajló száraz bor hamar az ember fejébe száll. Azt is
megtudtam, hogy errefelé a kemény tojást alkalmazzák
borkorcsolyának, és annak ellenére, hogy itt már gyerekkoruktól
fogva isznak bort az emberek, nem jellemző az alkoholizmus.
Egyébként a szomszéd asztalnál a szemem láttára
egy öt éves forma bambino iszogatott.
Trieszt belvárosa - ez széles utcának számít! |
Ebéd után úgy döntöttünk, átmegyünk Muggiába,
ami egy Szentendréhez hasonló kis városka a trieszti öböl másik
felén, maximum 2 kilométerre a szlovén határtól. Innen már nem volt
kérdés, hogy megnézzük-e Kopert (Capodistria), ami Szlovénia egyik
ismert nyaralóvárosa. Még szerencse, hogy kocsival voltunk, ugyanis
robogóval nem lett volna egyszerű. Szlovéniában már robogóra is
jogosítvány kell, és akinek nincs, azt rezzenéstelen arccal
visszafordítják a határon. Mivel már este kilenc fele járt, egy
korsó sör után visszatértünk Triesztbe, ahol
elfogyasztottam életem harmadik legrosszabb pizzáját - ismét
Olaszországban - a Napoletano Pizzeriában.
Egy piros lámpánál |
Sajnos ennyi volt. A Bora miatt a tengerben
való úszkálás kimaradt, és nem láttam pl. a Miramare kastélyt sem,
ahol Sisi szállt meg annak idején, mikor Korfui kastélyába utazott.
Kiderült viszont, hogy itt Triesztben van az a kórház, ahol
az olasz transszexuálisokat operálják át más neművé, és itt
van a legnagyobb fizikai kutatóintézet, ahol rengeteg színes bőrű
tudós dolgozik. Amúgy pedig a trieszti emberek nem nevezhetőek
tipikus olasznak, hiszen sok itt a szlovén nemzetiségű - szomorú
látni, hogy egy városban laknak, és nyíltan gyűlölik egymást.
Topolinók felvonulása |
Hazafelé mindössze hat órát vett igénybe az út.
A Duty Free Shop-ban vettem magamnak egy parfümöt emlékül, és
utoljára Alsólakoson tankoltam a magyar határ előtt. A kutas
természetesen beszélt magyarul, és
fölösleges tollárjaimat forinttal pótolhattam ki fizetéskor.
Aztán a szlovén határőr sokatmondóan megkérdezte, hogy miért nem
világít a fényszóróm, és válaszomra, hogy a benzinkútnál kapcsoltam
ki, megjegyezte: "Az már két kilométerrel ezelőtt volt. Tudja, hogy
legalább 100 márkába kerülne, ha nem lennék ilyen jóindulatú?" De
jóindulatú volt. Hurrá, hazaértem!!!