Transzszex Triesztben

	Panoráma a konyhából

A távolság nem nagy, hivatalosan mindössze 580 kilométer, háztól házig inkább 600, tehát motorral hat-hét óra alatt lenyomható. Nem is kell túl korán elindulni pénteken, és még az esti bulira éppen odaérek. De merre induljak? Ha a 8-as utat választom Gráz felé, Ausztrián át kb. 100 km-rel hosszabb, viszont szinte végig autópálya van, tehát gyorsan lehet haladni. Aztán van egy matrica, amit meg kell venni, talán 1500 Ft-körül lehet most az ára. És a benzin kicsit drágább, mint itthon. Az osztrákokat nem nagyon csípem, nem beszélek németül, és schillinget is kell váltanom, mert mást nem fogadnak el, kártyám meg nincs. Aztán még van egy olasz szakasz is, majdnem 100 km. Ott is elég drága a benzin, és ott is autópálya van egy darabon, ahol fizetni kell.

A 2-es Opicinában...

A másik lehetőség, hogy végigmegyek a Balaton déli partján, és Rédicsnél átzsilipelek Szlovéniába. Ott úgy 180 Ft körül van a benzin literje, és ráadásul, még a forintot is elfogadják, tehát elég, ha lírát váltok. Az autópálya-díj összesen 1510 SIT (tollár) Triesztig, ami forintban talán párszázzal több. A szlovének kedvesek, sokan beszélnek magyarul, de aki nem, az beszél valamilyen idegen nyelvet. Az angol és a német természetes, Olaszország meg olyan közel van, hogy ez nem is kérdés.

	...és a belvárosban

Eldöntöttem, Szlovénia felé megyek! Akkor legalább még csobbanhatok egyet a Balcsiban is dél körül, ott megebédelek, és azután már csak tankolni kell megállni.
Kifelé probléma nélkül megúsztam az utazást, sőt, az egyik benzinkútnál a pénztáros elszámolta magát, és rosszul váltotta át a lírámat tollárra, így a kifele út a tervezett 16 000 Ft helyett 8 000 Ft-ból kijött. Az egyetlen bosszúságot az okozta, hogy 80 kilométerrel Trieszt előtt, éppen ott, ahol még nincs kész az autópálya a hegyek között, egy baleset miatt egy órát kellett vesztegelnem. Sajnos, mivel csupán egy-egy sáv megy mindkét irányba ezen a szakaszon, az egész forgalom állt, így még a motorkerékpár sem javított a helyzeten.

Itt a frasca, hol a frasca

Nem messze innen egyébként az autópálya mellett ki van táblázva egy motorkerékpár-múzeum. Ha nem lettem volna már így is késésben, megálltam volna. Na majd legközelebb. Ja, és azt is megfogadtam, hogy megnézem egyszer a Lipicai ménest is, ami tényleg csak néhány kilométerre van Trieszttől. Körülbelül este 7 körül értem a határhoz, ahol a vámmentes boltban felpakoltam Union Pivo-val, hogy nehogy megszóljanak, hogy üres kézzel jöttem.

	Végre megtaláltuk!

Zsuzsetta -, ahogy olasz barátai hívják - estére ismerősöket várt Milánóból, érkezésükig volt még néhány óránk. Bár egy kissé megfáradtam az utazástól, egy zuhany után lesétáltunk a városba. Fel sem merült, hogy motorral vagy autóval menjünk, hiszen Trieszt olyan kis város, hogy nincs elég parkolóhely a járművek számára. Ráadásul Olaszországban itt van a legtöbb motorkerékpár is beleszámítva a robogókat, ezért még nekik is fizetni kell a parkolásért. Ha pedig valaki nem az előre felfestett parkolóhelyen áll meg, akkor a rendőr megbünteti.

Hivatalosan kijelölt scooter-parkoló

Péntek este a városban egy kissé lecsökken a fogalom, a belvárosban viszont fel alá száguldoznak a scooteresek. A kávézók teraszai megtelnek, és úgy tűnik, mindenki készül valahová. Mivel kezdett feltámadni a Bora (a helyi érdekeltségű szélvihar), és már az eső is csöpögött, kitaláltam, hogy menjünk moziba. Itthon kevés időm van rá, de gondoltam, ha megnézünk valami olyan filmet, amit már láttam, nem lesz probléma nyelvtudásom hiányosságaival, és közben betekintést nyerhetek az olasz fiatalok életébe.

	A vizesüvegek elriasztják a területüket jelölő macskákat - vagy mégsem?

A mozi multiplexnek egyáltalán nem nevezhető, ugyanaz a lány árulja a jegyet, aki a pattogatott kukoricát, és mindössze két terem van. Rövid várakozás után az egyikből kijöttek a nézők, és a jegyszedő fiú betessékelt minket. Csak a film kezdése után derült ki, hogy egy eredeti olasz filmet láthatunk eredeti olasz nyelven, és véletlenül sem a Csokoládét, amit kiválasztottunk. Még szerencse, hogy a film felénél tartanak öt perc szünetet, mert azalatt Zsuzsa elmesélte, hogy miről is szól a film.

A Trieszti öböl Muggiából

Mire vége lett, a Bora teljes erejével tombolt, viszont még mindig volt fél óránk a többiek megérkezéséig, akikkel az állomás előtt találkozunk. Akkor nincs más választás, igyunk addig egy capucinót! Ez itt Triesztben szintén nem egyszerű feladat. Talán ez Olaszország egyetlen városa, ahol a capucino szó hallatán a pincér nem nyúl automatikusan a csészéért, hanem visszakérdez.

	A szélrózsa

Itt ugyanis a kávénak több fajtáját is fogyasztják. Van pl. a capo, ami egy kicsi kis capucino kis kávés csészében, kérhetünk néro-t (fekete), vagy espresso-t (presszó kávé) is. Aztán kérhetjük mindezeket hideg vagy meleg pohárban, tejjel tejszínnel, tejszínhabbal vagy tejhabbal. Na én itt elvesztettem a fonalat és megmondtam Zsuzsának, hogy kérjen nekem egy magyar kapucsínót és kész! Egy kávé úgy 2-3000 lirába fáj - állva. Ha leülünk, rögtön egy ezressel több.

Erre feltétlen szükség volt...

Este a szlovén sör elfogyasztása közben összebarátkoztunk a milánói ismerősökkel, majd jó fáradtan nyugovóra tértünk. Másnapra az egyik trieszti srác szervezte a programot. Újabb séta a városban, fagyi a kikötőben, fotó a Piazza Ponterosso-n (Piros híd tér - hídnak persze nyoma sincs), majd ebéd Opicinában, ahova Trieszt egyetlen villamosa, a 2-es visz fel. A jármű különlegessége, hogy a városban saját erejéből közlekedik, viszont a hegy lábánál rácsatlakozik egy mozdonyszerűség, ami feltolja a hegy tetejére.

	Marco, Zsuzsa, Francesco és Eva

Egyébként itt, Opicinában található az egyik kemping is. Az árak 2000 Ft/fő/éjszaka körül vannak sátorral. Innen becsatlakoztunk a helyi népi játékba, elindultunk Frascá-t keresni. A frasca lombos ágat jelent, és errefelé az a szokás, hogy azoknál a házaknál, ahol valamilyen helyi specialitást lehet kóstolni - új bort, sajtot, sonkát, olívát -, ott kiraknak egy ágat a kapura. Ezeken a helyeken szívesen látják a turistákat.

Koper belvárosa

Néhány kilométer megtétele után találtunk is egy ilyen kis tavernát, ahol fejenként 10 000 lirából (1 400 Ft) végigkóstoltunk mindent. A legemlékezetesebb azonban a karszt jellegzetes ősi bora, a Terrano. A nagyon testes, sötétvörös, már-már kékbe hajló száraz bor hamar az ember fejébe száll. Azt is megtudtam, hogy errefelé a kemény tojást alkalmazzák borkorcsolyának, és annak ellenére, hogy itt már gyerekkoruktól fogva isznak bort az emberek, nem jellemző az alkoholizmus. Egyébként a szomszéd asztalnál a szemem láttára egy öt éves forma bambino iszogatott.

	Trieszt belvárosa - ez széles utcának számít!

Ebéd után úgy döntöttünk, átmegyünk Muggiába, ami egy Szentendréhez hasonló kis városka a trieszti öböl másik felén, maximum 2 kilométerre a szlovén határtól. Innen már nem volt kérdés, hogy megnézzük-e Kopert (Capodistria), ami Szlovénia egyik ismert nyaralóvárosa. Még szerencse, hogy kocsival voltunk, ugyanis robogóval nem lett volna egyszerű. Szlovéniában már robogóra is jogosítvány kell, és akinek nincs, azt rezzenéstelen arccal visszafordítják a határon. Mivel már este kilenc fele járt, egy korsó sör után visszatértünk Triesztbe, ahol elfogyasztottam életem harmadik legrosszabb pizzáját - ismét Olaszországban - a Napoletano Pizzeriában.

Egy piros lámpánál

Sajnos ennyi volt. A Bora miatt a tengerben való úszkálás kimaradt, és nem láttam pl. a Miramare kastélyt sem, ahol Sisi szállt meg annak idején, mikor Korfui kastélyába utazott. Kiderült viszont, hogy itt Triesztben van az a kórház, ahol az olasz transszexuálisokat operálják át más neművé, és itt van a legnagyobb fizikai kutatóintézet, ahol rengeteg színes bőrű tudós dolgozik. Amúgy pedig a trieszti emberek nem nevezhetőek tipikus olasznak, hiszen sok itt a szlovén nemzetiségű - szomorú látni, hogy egy városban laknak, és nyíltan gyűlölik egymást.

	Topolinók felvonulása

Hazafelé mindössze hat órát vett igénybe az út. A Duty Free Shop-ban vettem magamnak egy parfümöt emlékül, és utoljára Alsólakoson tankoltam a magyar határ előtt. A kutas természetesen beszélt magyarul, és fölösleges tollárjaimat forinttal pótolhattam ki fizetéskor. Aztán a szlovén határőr sokatmondóan megkérdezte, hogy miért nem világít a fényszóróm, és válaszomra, hogy a benzinkútnál kapcsoltam ki, megjegyezte: "Az már két kilométerrel ezelőtt volt. Tudja, hogy legalább 100 márkába kerülne, ha nem lennék ilyen jóindulatú?" De jóindulatú volt. Hurrá, hazaértem!!!