Gyilkossági kísérlet-e motorolajat locsolni az útra?
Vasárnap valaki olajjal locsolta fel a Bajna és Héreg között található 1119-es számú út kanyarulatait összesen négy helyen. A szándékosság gyakorlatilag nem kizárható, az indok pedig könnyedén kitalálható. Megvallom őszintén, engem is felbasz, mégiscsak szoktam arra járni.
Az elkövető - talán nem túlzás így hivatkozni rá - júlis 7-én, feltehetőleg valamikor a kora hajnali órákban locsolta szét azt az anyagot, amit az előzetes szakértői vizsgálatok használt motorolajként azonosítottak. A kiöntött olajfolton látszik, nem bízta a véletlenre a kimenetelt, aki ezt csinálta. A sáv egyik szélétől a másikig öntötte ki az olajat, méghozzá mindkettőben, még azt az egészen kevés esélyt is elvéve, hogy valaki az átellenes sávból, időben észlelje a veszélyt.
De az elkövető nem hagyott esélyt. Ő vért akart, és minden ésszerű következtetés szerint motoros vért. Azzal talán ő maga sem számolt, hogy egy ilyen olajos felöntés nem csak a motorosokat veszélyezteti. Hogy elérjen... mit is? Egy újabb balesetet? Én szívem szerint gyilkossági kísérletnek hívnám ezt, csakhogy belőlem az esetleges érintettség és az abból fakadó tehetetlen düh beszél. A jog viszont más nyelven szól. Dr. Takács Krisztián, a Totalcar jogi ügyekben rendszeres szerzője a következőket válaszolta azzal kapcsolatban, hogy tekinthetjük-e élet elleni cselekménynek azt, ami vasárnap történt.
A rendőrség a nyomozást közlekedés biztonsága elleni bűncselekmény gyanúja miatt rendelte el. Az ilyen esetekben az elkövető szándéka kiemelkedő jelentőséggel bír.
Amennyiben a szándék csupán a veszélyeztetésre terjed ki (veszélyhelyzetet kívánt előidézni „leckéztetési” céllal) de nem állt szándékában testi sérülést vagy halált okozni, abban az esetben az említett közlekedési bűncselekmény miatt kerülhet sor a felelősségre vonásra. Magyarul: a veszélyhelyzeten túli, további sértő eredményekre (sérülés, halál) a tettesnek csak a gondatlansága terjedhet ki ilyen esetben.
Amennyiben azonban az elkövető szándéka kifejezetten arra irányult, hogy mások testi épségét sértse vagy életét kioltsa, úgy már élet elleni bűncselekmény (testi sértés, emberölés) miatt indulhat az eljárás. Ha a szándékosság ,,túlterjed” a közvetlen veszély okozásán és az elkövető kívánja vagy belenyugszik abba, hogy a közlekedési szabályszegésével más vagy mások testi épségét sérti vagy akár kioltja, akkor súlyosabb – a körülményektől függően – élet elleni bűncselekmény megállapítására kerül sor.