A rémséges Babetta

Több, mint tíz éve voltam motoros találkozón utoljára, még a szörnyű, épített GSX 750-emmel. A hányásig ivás, a Born To Be Wildra elborult agy, az útszéli szutykokra való rejszolás nem az én műfajom, úgyhogy azóta is lelkesen hanyagolom az ilyen összeröffenéseket.

Megjegyzem a Velvet olvasók kedvéért: ez utóbbi példa egyáltalán nem képletesen értendő, mert emlékszem olyan esetre, amikor befizette magát az úriember, hogy a komoly, egy négyzetméteres színpadon lerendezze a bárcás - ezt körbeállva nézték a sültparasztok. Majd amikor nem állt fel neki és a prosti fintorogva odébb akart állni, saját magának tuningolta a jancsit. Ott, mindenki előtt. Na, akkor fejeztem be a nyilvános találkozók látogatását.

A Pilisi Sólymok találkozója azonban már a nevében is lightosnak lett hirdetve, több okom is volt odamenni. Meg akartam nézni Erdős Csaba bemutatóját és halottam a messziről jött simsonos kettyósról, így számítottam némi robogóblog témára is. A legfőbb attrakció pedig a Babetta ügyességi verseny az inverzbabettával: állítólag marha nagyot lehet vele esni, amit szívesen néz az ember, amíg nem belső nézetesben látja.

A hiba ott volt, hogy a szervezők elfelejtették beindítani a sok éve oldalkocsissá épített gyönyörűséget: valamiért úgy gondolták, hogy egy év állás után is pöcc-röff. Sajnos a kétüteműek nem erről híresek, így át kellett alakítani a versenykiírást bioenergetikai csapatversenyre. Kétfős csapatokra lett átszabva a móka: a vezető és a toló szakemberre. 

Találtam viszont két érdekeltséget, bizonyítandó, hogy a segédmotorok rajongói is megjelennek néha egy-egy találkozón - nagy számban voltak jelen, nem csak az ötvenesnek álcázott 125-ösök. Abszolút értékben persze már nem voltak sokan: mindez azt jelenti, hogy manapság már alig látogatják a motorostalálkozókat, itt is elég gyéren voltunk. Gondolom ennek a pénzhiány az oka, másrészt, hogy baromi unalmasak a találkozók, sőt, sokkal egyszerűbb faszbúkozni, mint kimozdulni otthonról.

Az egyik érdekesség a korai Jawa Pionýr 50 volt: ez az egyik legolcsóbb módja annak, hogy ütőképes veterán járműved legyen.

A Jawa 555 már 1955-ben létezett. Fekvőhengeres kétütemű blokkjához 3 sebességes lábváltó jár, így teljesen motorszerű. Elődje, az 550-es Pionyr talán még látványosabb, mert azon nincs hátsú burkolat, igaz, csomagtartó sem.

A másik, egy jóval újabb Puch, ami önmagában sem néz ki rosszul, kitűnő átépítési alap. Ez is lánchajtásos, berúgós és lábváltós. A váza jó kiállású, de az előredöntött blokk is dögösen néz ki, igaz, furcsa a burkolat: nem láttam még ebből turbóhűtéses verziót. Ez elvileg egy Puch X50, de abban viszont nagy hűtőbordás blokk van.

Rengeteget hoznak be Ausztriából fillérekért a hasonló mopedekből: olcsó alternatíva lehet a robogókkal szemben, különösen, hogy a Puch nagy múltú és nagy nevű gyártó, így ezek a kis ötvenesek meglehetősen kiforrottak. Igaz, 80-nal száguldozni nem lehet velük, így a mai robogósoknak ezek már kevesek, sajnos.

Átépítés Puch Maxi-ból, sajnos ez nem a találkozón volt.

Miközben ilyesmin elmélkedtem, a szervezőknek sikerült beindítani a Babettát, így megúsztam, hogy nekem kelljen a Sámpit tolnom. Nem voltam nagyon szomorú, ráadásul így meg tudtam csinálni ezt a videót, amin megörökítettük, hogy megint ő lett a bajnok. Reméljük jövőre betiltják az oldalraseggelést, így másnak is lesz esélye, és a többszörös bajnokot is látjuk eltaknyolni végre.