2018.07.24. 14:40
16 hozzászólás

Valamikor nyár elején megvettem a Berzerkert, a szerkesztőségi Honda Dio ZX-et a vállalattól. Versenygép a javából, két Totalbike24-et lenyomtunk vele, az egyiken a tizedik helyen értünk célba, és motorerőben érezhetően a legjobbak között voltunk. Futóművet, féket legfeljebb nyomokban tartalmazott, és ezen csak rontani tudtunk - pl. a nyársapáti versenyen - szóval, a legvégén visszaépítettük utcai motornak, és azóta nyugdíjas napjait tölti. Tavaly azért  kivittük edzésre, egy ideig a Karotta-család használta, aztán amikor úgy nézett ki, hogy nem lesz gazdája, megsajnáltam.

Jó versenyeket nyomtunk együtt, és kezdett fájó lenni az otthoni Honda-hiány, szóval kialkudtam rá egy tisztességes árat. Projektet vettem, nem járművet, tudtam jól, de ehhez a gyöszhöz nagyon sok szép emlékem fűződik. Az is baromi jó volt, amikor Bandival kiválasztottuk a sok konténerszökevény közül, aztán hatalmasakat szereltünk közösen, az utcán máig megismerik - nem engem, a robogót! -, és tényleg betyár kis dög.

Széria ötvenes létére meglepően tüzesen megy, tehát egy túl mélyre döntött kanyar is a végét jelentheti, szóval egy sokat látott versenygép tényleg BÁRHOGYAN összetörhet, megállhat, kifinghat, azt viszont nem gondoltam volna, hogy álló helyzetben lapítják ki.

Hazafelé - egy utcányira az otthontól - hirtelen megállt előttem egy Fiat 500L, gyorsan szúrt egy rükit, és nagy gázzal áthajtott a robogó elején. Kicsit későn vette észre a parkolóhelyet, és izomból oldotta meg. Nyomtam a dudát, mint az állat, próbáltam tolatva menekülni, de olyan rössel jött, hogy az első kereket teljesen begyűrte maga alá.

Hatalmas mázli, hogy van egy embertípus, aki sosem hibázik, de ha mégis, a másik akkor is szarosabb, így egy egészen szürreális párbeszéd részese lehettem.

Én: - Elnézést, az a helyzet, hogy elütött. :(:(:(
Fiatos Nő: - Ha elütöm az nem ilyen.
Én: - :(:(:(
Fiatos Nő: - És amúgy is mentek ész nélkül.
Én: - Én most álltam.
Fiatos Nő: - És nincs is rendszámod!
Én: - Ez ötvenes, arra nem kell.
Fiatos Nő: - De hát nem láttad hogy tolatok?
Én: - De, és ezért nyomtam a dudát, meg próbáltam menekülni.

Utólag visszagondolva valóban holttérben voltam - egyirányú, egy sávos utca, én pedig jobbra húzódtam, ahol a Fiat vastag hátsó oszlopa kitakart. Tolatóradar ugyan volt rajta, szóval akár észre is vehetett volna, de sok megúszott helyzet után jut ilyen is.

Miután láttam, hogy már a kék-sárga kitöltéséhez is le kell hívnia a fiát az utcára, és végiggondoltam, hogy ennek a lebiztosítózása is extra macera, gyors fejszámolás után megajánlottam a feltehetően sérült alkatrészek bontott árát, aztán felejtsük el az egészet. Láthatóan neki sem volt kedve ezzel vacakolni, így végül békében váltunk el.

A teljesen megszorult elejű Berzi hazarángatásával nem fárasztanék senkit, biztosan megnyertem a szánalomkeltési versenyt, ahogyan a kormánynál fogva felemeltem az elejét és lépésről lépésre hazatotyogtam vele - csak az utolsó métereken jutott eszembe, hogy a hátsó féket behúzva egykerékre állítsam, és úgy toljam.

A következő héten a céges raktárból Nyegleóval kitúrtunk a TB24-ről megmaradt Berzi alkatrészek közül egy első felnit és egy fossá kopott tárcsát - egyiket sem használtuk soha, ugyanis az öntött alufelni egy másik évjáraté és más a kilométerspirál alsó jeladója, a tárcsa pedig annyira vállas, hogy nem is értem, miért tartottuk meg.

Abban bíztam, hogy az eredeti lemezfelni van annyira hitvány, hogy inkább az görbült, és nem a telószár, mert azt nehezebb lesz pótolni - a Dio ZX-nek minőségi, olajos első telója van, és horror áron megy, a helyszínen tíz rugónak kalkuláltam, de így utólagos kutatásaim alapján a duplájáért sem biztos, hogy találnék jót.

A potenciális pótalkatrészekkel felvértezve egyik éjjel lementem a garázsba, és nekiláttam felmérni a károkat. Először leakasztottam a féknyerget, utána jött a nehezebb rész, ki kellett bányszni a teljesen átlóban álló, a telószárak között megszorult kereket. Egyedül arra nem volt mestertervem, hogy mit kezdek, ha tengely is vetemedett, de azzal mákom volt, egy csavarhúzóval benyúlva sikerült kikalapálnom, aztán a gumit leengedve ki tudtam húzni a csálé kereket. A féktárcsa szemre megúszta, indikátoróra nélkül nehéz volt biztosra mondani, de sík felületen sokáig nézegettem, és végül visszaépíthetőnek minősítettem.

Az összerakásnál azonnal beugrott, hogy miért nem tettük fel soha az aranyszínű kereket: ha meghúzom a tengelyt, akkor a kerék is megszorul. Igen, a sebességjeladó vastagabb a lemezfelnisen, a csatlakozó is más - igaz, ez rámegy mindkettőre, fordítva viszont nem lenne jó. Körülnéztem a neten, de ez az alkatrész még csak nem is rendelhető, bontottat pedig nem találtam - marad hát az átalakítás.

A határidő pedig szorított, közeleg a TB24 - nem a Berzivel indulunk, de három fontos feladata is van a verseny kapcsán: egyrészt ezen kéne megtanulnia robogózni az egyik versenyzőnknek, másrészt általános edzőmotornak is tökéletes, harmadrészt a verseny alatt paddockjárműnek is tökéletes. Végül konzultáltam Stump Bandival, aki antidepresszánsként oldotta fel a szorongásomat: gányoljam össze, péntek este guruljak át, és mindent megoldunk, ha pedig mégsem, kölcsönadja a saját robogóját a tréningre.

Hogy mozgatható legyen a Berzi, alátétekkel kihézagoltam a kereket, és útra keltem - este fél tízkor értem ki Bandihoz, aki megerősítette a diagnózisomat: két millimétert le kell marni a jeladó belső feléről. Megnyugtatott, hogy a környék nyugis, nyugodtan flexelhetünk éjszaka. Ha már ott voltunk, becsiszoltuk a hátsó fékpofát, mert már úgy visított, mint egy Ibizán bulizó kuvik. Dumálás közben a saját robogója középállványán is igazítottunk, éjfélre ráérős tempóban végeztünk mindennel.

A Berzi tehát ismét harcos, még Bódis Ricsi is megerősítette, amit eddig is tudtunk: benne van a dög.