Simsonnal az alagútban

Ezzel a vitorlással orosz kadétok érkeztek

Aki motorral, repülővel vagy hajóval eljut Hamburgba, az biztosan nem hagyja ki St. Pauli negyedében a kocsmázást. Ódon vigalmi negyed az: a kikötő miatt nagy hagyománya van a bároknak, mulatóknak és a ledér macáknak is.

Bejárat St. Pauli felől. Ez a díszesebb

A sok látnivaló mellett egyet szeretnék az utazók figyelmébe ajánlani: az 1911-ben megnyílt Régi Elba-alagutat. A Norderelbe folyóág alatt St. Paulit köti össze a túloldali Steinwerder kikötővel. Annak ellenére, hogy idén 99 éves és műemlék, mégis használatban van.

Lifttel viszik le az autókat. Az egyik ép mozgásban van

Építését a múlt század megnövekedett kikötői forgalma indokolta. A vízen forgalmi dugók alakultak ki a keresztben haladó személyszállító kishajók és a hosszában csurgó óriási óceánjárók miatt. Korabeli beszámolók szerint fagyban még kritikusabb volt a helyzet, hisz a zajló jég lehetetlenné tette, hogy a kikötői munkások időben eljussanak a túlpartra: a 12 kilométer kerülő akkor még sokkal több időt vett igénybe, mint a mai időkben.

Véletlenül én is belelógtam a képbe. Így néz ki lentről a liftszerkezet

Stockhausen mérnök irányításával 1906-ban megkezdődött az építkezés. Nagynyomású levegőt vettek igénybe, hogy az alagútelemek közötti vízbetörést megakadályozzák. Sajnálatos módon a túlnyomás miatt fellépő keszonbetegségben három munkás életét vesztette.

Fa és réz: 2003 óta műemlék a régi Elba-alagút

A két parton alakították ki a függőleges aknákat. Közöttük a földfelszín alatt 24, a folyómeder alatt 3 méterrel két, egymással párhuzamos alagutat fúrtak. 4400-an dolgoztak a létrehozásán – az építés költsége 10,7 millió birodalmi aranymárka volt.

A gyalogosok a két szélén közlekedhetnek

A személyautókat, motorokat és kisteherautókat négyszekrényes liftrendszer szállítja a végaknák mélyére. Gyalogosként is érdemes leliftezni, de aki a működésre kíváncsi, lefele válassza a lépcsőket. Én lábaimat használva keltem át, nem volt gond, a táv mindössze 448 méter. Nehezen visszaadható hangélményt adott, amikor egy negyvenéves Guzzi elcsattogott mellettem – ezt még én is szeretném motorral kipróbálni. Sietni persze nem lehet, és a helyiek nem is teszik: lassan, nyugodtan, a turistákra mosolyogva gurulnak el a gyalogosok között.

Aki fotózni akar, gyalog menjen le, úgy látványosabb

A V7-es Moto Guzzit sajnos nem sikerült megörökítenem, de egy zöld Simson Schwalbét igen. A képek filmre készültek, nagylátószögű objektívvel. Tudom, nem alagútba való a régi analóg technika, de akkor éppen ez volt nálam – az egész napos digitális képgyártós munka után jó volt filmessel kóricálni.