Nem voltak fanfárok. A fúvósok valahol máshol játszottak, a pomponos lányok sem nálunk rázták a roppanós tini pomponjukat. Hírverés nélkül beindult a Yamaha XS400 12E, a hónapok óta agyonhallgatott barkácsmotor.
Szakál még áprilisban levette róla a kezét. Kivittük az OT Expóra, akkor a külső átalakítás már kész volt. A Vasúttörténeti Parkból a gép egyből Cs.-hez ment, aki nem mondott határidőt, így nem is nagyon volt mit betartania – sokáig készült a gép, igaz, volt mit csinálnia, meg volt is, ami hátráltatta. A szegedi eladó nem csinált titkot abból, hogy az egész kábelezés puruttya. Az is volt, ment kompletten a kukába. Újat kellett teremteni, de nehezítve a mester dolgát, alaposan át lett alakítva a gyári kör.
Nagyjából két héttel ezelőtt volt a kitűzött végső határidő, fülemben hányingert keltve visítottak a Final Countdown riffjei. Persze a gép nem készült el. A legbosszantóbb az volt, hogy már csak apróságok hiányoztak. Előbb az egyik ezeréves, aluházas Honda index belseje dobta be a kulcsot, utána a kormány tartófüle bizonyult gyöngének. Így késtem le a szlovákiai Independent szokásos nyár közepi buliját, amit idén már nem Gútán, hanem a zoboralji Gimesen rendeztek.
Végül múlt hét szerdán finiseltünk: a Yamaha zuhogó esőben, szörnyűséges gázreakciókkal eljött Budapestre. Az elektromos rendszer jól vizsgázott, de nyilvánvaló volt, hogy az átalakításon és a kábelezésen túl most már a karburátorral is kell kezdeni valamit.
Oké, oké, tudom, hogy az XS 80 ezer forint volt, éppen ezért nem is vártam tőle csodát – őszintén mondtam az eladónak, hogy mesélje csak el, hol milyen tákolás van benne, nincs harag, csak tudjak róla. Az elcseszett első futómű és a kábelezés merült csak fel, a többiről hallgatott, pedig volt még itt pár hiperlepra megoldás.
A végső átnézésre Motordokinkat kértem föl. Szakértelme és tapasztalata vitathatatlan, nem csak az orbitálisan széttuningolt VW Bogár az ő területe, hanem utcai és terepes motorkerékpárok egyaránt. Kellemes bugyborgó hanggal kigurultam hozzá, egyből átadtam neki próbaútra. Megerősítette, amire én gyanakodtam: a karbik abszolút nincsenek szinkronban, sőt, biztos, hogy a membrán is sérült.
Sérült? Enyhe kifejezés. Leszerelés után jött a sokk, a durva tagló. Ugye, a kendácsolásnak is vannak fokozatai, de ez nem magyar lelemény volt, hanem fogyatékos tákolás. A jobb oldali, minden ráncnál kilyukadt diafragma kotongumival volt kipótolva, míg a baloldali bicikligumi javítókészlettel. Mondanom sem kell, hogy a belső, benzinnel átitatott oldalra volt odafosva mind: csodálkozunk, hogy az üzemanyag már szétmarta és szabadon tátongtak a lyukak?
Beljebb sem volt jobb. A karburátor aljában rozsdahegyek, szétreszelt és rossz méretű fúvókák. Emez tisztítható, amaz cserélhető – a Bogár Solex-cuccai passzolnak a Mikuni BS34-be – csak az istenverte membránt nem lehet idehaza készletről, normális áron megvásárolni. Ne vakítson engem senki azzal, hogy nem létezik tervezett avultatás: aki a membránt kitalálta, pontosan tudta, hogy nem örökéletű és hogy félelmetesen drága lesz a cseréje. Nem véletlen, hogy aki teheti, elsumákolja, nem jó poén tízezreket kidobni egy gumibiszbaszért.
Motordokink fizikai fájdalmat érzett a tákolás kényszerétől. Muszáj volt nekünk is befoltozni a lyukakat: a gépnek valahogy haza kellett gurulni, sőt, hétvégén Verőcéről le kellett vinnie Magyaregregyre, a South Western Bikers szokásos strandbulijára.
A mester mindent megtett. Saválló kesztyű, ragasztó, dörzspapír: készültek az új foltok. Egész jól megragadtak, hiszen néhány órás száradás után szépen tartották a vákuumot, gond nélkül tudott szinkront állítani.
„A motor és a karburátorok összességében nem rossz állapotúak, a karbik pillangószelep-tengelye sem kopott, nagyon jól mozognak a házban, egyáltalán nem lógnak. A tolattyúk nem kopottak. Eddig a jó hír, a rossz az, hogy a két karburátor magán viseli a hazai pénztelenség és buherálás összes nyomát, a ragasztott membránokat, a belebuherált idegen fúvókákat, és a többi otthoni megoldásokat.
Sajnos mi csak tovább tudtuk kendácsolni, ez nehezemre esett, mert ez az, amitől két tüdővel viszolygok: a hebrákolás, a gányolás, a ragasztás, a helyettesítés. Szembesülnünk kellett azzal, hogy itthon egy boltnak sincs raktárról membránja a Mikuni BS 34-esekhez, pedig ez nem egy ritka karburátor. A motornak másnap fellépése volt, így mi is buheráltunk, foltoztunk.
Az egyik főfúvóka gyári 130-as volt, a másik meg valahol 160-170 között, ahogy a kaliberrel kimértem, de még a légfúvókák is különbözőek voltak, az alapjárati vákuum meg kb. 50%-kal eltért.
Kapott gumikesztyű-foltot rávulkanizálva, kapott egy 130-as Solex főfúvókát, a levegőfúvókát meg 150-ről felhoztam dörzsárral a másik 170-es szintjére. Jellemző, hogy a hivatalos XS400-as szerelési útmutató nem adja meg az air correction jet méretét, ezt kaliberrel mértem ki.
A szinkron beállítása után a motor kis fordulaton is egyenletesen járt, a kompresszióval biztosan nincs baj, és a javított membránoknak köszönhetően a szinkron meg is maradt. Az új membránokat meg kell rendelni, csak úgy lesz tökéletes” – mondta Motordoki az átbütykölt délutánt követően.
Cseréltünk olajat, szereltünk tükröt – este hatra a Yamaha XS400 készen állt a próbaútra. A Motordoktor elégedett volt, óvatosságra intett, de nem tiltott le arról, hogy ezzel induljak le a Mecsekbe. Talán vigyáztak rám a már felköltözött motoros cimborák, itt, lenn az aszfalton nagyon lelkesen gurult a matt szürke bobber.
Csak benzin kellett bele, zavartalanul hagytam magam mögött a 6-os utat. Bonyhád felett a dombon elfordultam Dombóvárnak, majd Szászvárnál Komló felé vettem az irányt. A kellemes, dimbes-dombos tájon öröm volt terelgetni a lapos kéthengerest, vigyorogtam, mint egy gyerek – born to be child.
Magyaregregy két dologról nevezetes. Ott van Máré vára, a reneszánsz stílusban épített-átépített erőd. A területét már a rómaiak is használták katonai célra, de egyes tudósok szerint Skóciai Szent Margit – Szent István unokája – is itt töltötte leányéveit.
A másik említésre méltó pont az egymedencés fürdőcske. Mivel a mellette levő kempinggel együtt egy holland család vásárolta meg, nagy a rend, igazán európai színvonalon lehet elvonulni. Minden évben itt tartja buliját az SWB – a strand területén ingyenes a sátorozás és a koncertek is: egy sátorhely nem marad szombat délutánra. Mi évek óta a szemben lévő kempingben ütünk tanyát – nekem megér kétezer forintot a meleg zuhany és nyugalom, ha épp aludnék. A sörcsap és a koncert csak 100 méter, ez nem távolság.
Vittem magammal egy csomó szerszámot, de nem volt rájuk szükség. Helyettük pléhbögre és villa kellett volna: Hege barátom meghívott reggelizni és kávézni. Jellemző, a két csallóközi lemotorozik a Mecsekbe, hogy együtt ehesse a csehek kedvencét, az utopenecnek, vagyis vízi hullának becézett ecetes, káposztás, paprikás virslit. Hege Moto Guzzi SP3-ja becsületes, felkofferezett túragép, megfér benne a gázfőző meg a kotyogó is: amíg mások itták a műanyag három-az-egybent, mi urasan kortyoltuk a feketét – tökéletes indítás volt a visszaút előtt.
A Yamaha hazafele is jól adta. Annak ellenére, hogy a nyers, éppen csak lefestett pléhen ültem végig, nem teljesen kényelmetlen; a plusz nyeregrugók sokat hozzátesznek a hátsó csillapításához. Egy épített motor sosincs kész, ez is csak nagyjából nyolcvan százalékos állapot: a nyerget azért át kell szabni. Szöge nem ideális, nem tart meg igazán, lejjebb kéne billenteni, de combtőnél is túl széles – mielőtt bebőröztetném, mindenképpen visszaviszem Szakál műhelyébe egy kis ergonómiai beavatkozásra.
A Harley-ról származó kipufogódobokkal sem vagyok maximálisan elégedett. Hangszínük jó, nem is üvöltenek durván, de én egy picit még halkítanék rajtuk; mindjárt itt a tél, lesz mit tenni. Fejemben a szürke szín sem végleges, és a gumiharmonikák is hiányoznak a villaszárakról. A kezelőszervek nagyon rosszul mutatnak, megpróbálok majd valami univerzális, karcsú cuccot bogarászni.
Mivel a membránnal eljátszott kendácsolás se nekem, se a Motordokinak nem volt ínyére, nekiláttam egy új beszerzésének. A hazai árak riasztóak, vagy a webshopnál megadott terméknél meg sem adják, mi mihez jó, a telefont meg mintha nem ismernék. Bakos Ricsi barátom, az ebay.com nagy tudású mestere adott egy linket, ahol a BS34-hez való membránt árultak, igaz, nem fixáron. Sebaj, ma hajnalban felkeltem, és 03.37 órakor, nagy csatában 62 dollárért leütöttem egy párat. Erre jön 30 posta, ami együtt nagyjából 18 ezer forint – ennyiért idehaza egy darabot sem adnak.