Cafe Racer ízlésesen

Ha azt mondom, Yamaha RD 250, az emberiség elég kis része lesz izgatott - még a motorosok sem nagyon. Én sem vagyok kétütemű rajongó. Ráadásul a típusról először nem az jutott eszembe, amit Tomi, a Harmati Yamaha szerelője épített magának (aki egyébként kétütemű-expert és már készül egy másik projektje is), hanem a későbbi, esztétikailag kihívásokkal küzdő LC típus, azaz a vízhűtéses.

Ez azonban az eredeti RD 250: klasszikus forma, küllős kerék, berúgó, nagy hűtőbordák, mivel léghűtéses.
Attila tulajdonképpen kávérészert épített belőle, de csak nagyon szolidan. Az RD 250 alapban elég szép motor és talált egy nem hulladékot, így nem rozsdás romokból kezdte az építkezést. A Cafe Racerség éppen hogy megmutatkozik a hátulján, ami így kissé áramvonalasabb lett, valamint íves felújítás keretében kapott egy kevésbé magas, sokkal normálisabban kinéző kormányt, ami számomra a legjobb rész, mert mellőzte a szokásos csutkakormány-idiotizmust.

Persze rengeted csinosítani és fényezni való részlet után bele kellett nyúlni műszakilag is, de korántsem felújítás jelleggel: a blokk jó állapotban volt. Ami elsőre feltűnt, hogy a két szívócsonkon van egy közösítő cső: ez már kvázi tuning, a későbbi vízhűtéses típusról került ide. Mivel a hengerek ellentétesen járnak, ezért tökéletesebb így a töltés. Gyanítom, hogy működik, Tomi szerint gyárilag érezhetően rosszabbak a menetteljesítmények.

Az RD 250 kicsi motor, de megy mint az állat. Oké, számítottam valami megindulásra magas fordulaton, hiszen kétütemű, de arra nem, hogy lent is megy. Lent nem erős, de nyomatékos: abszolúte vállalhatóan működik, szinte mint egy négyütemű. Egyszerűen döbbenetes, milyen finoman jár és mennyire nincs meg a kétüteműek össze-vissza pöfögő jellege: semmilyen Trabant fíling nincs, kontrolláltan pörög fel és ejti le a fordulatot.

Hozzá tartozik - ezt nem mindenki vágja - hogy a Yamaha eleve élen járt a kétütemű fejlesztésben és elég sokáig ragaszkodtak hozzá. Valószínűleg nekik volt a leghosszabb ideig kétütemű sportmotorjuk a kínálatban. Ez látszik is, mert ez az amúgy erősen velem egykorú motor igen kiforrott benyomást tesz. Persze ez nem a szériaállapot, ezért kellett rajta dolgozni bőven.

A munka pedig meglátszik, mert fék is van: korához képest nem is rossz.

Igazából azt gondoltam eddig, hogy ilyen öreg kétüteműekkel nem érdemes foglalkozni, mert szépnek ugyan szép, de a kétütemű karakterisztika és a nyűgök nem teszik mentálisan rentábilissá.

De kezd meginogni a véleményem. Nyilván több törődést igényel, mint egy fele ennyi idős motor és jóval többet, mint egy négyütemű, főleg ebben a géposztályban.

Az viszont biztos, hogy kellemes a karaktere és nagyon szeretni való.