Mire menne a legjobb superbike a MotoGP mezőnyében?

2020.02.18. 14:10
3 hozzászólás

Állítólag a Kawasaki megkérdezte, hogy elindulhatnának-e szabad kártyával a MotoGP valamelyik futamán a Superbike VB-s ZX-10RR-rel, de Carmelo Ezpeleta, a Dorna (a Superbike és a MotoGP jogtulajdonosa) feje elutasította az ötletet. Ezpeleta a GPOne-nak adott interjúban azt mondta, hogy nem szabad keverni a GP-t és a Superbike-ot, hiszen a két sorozat másról szól. A GP a prototípus motorok bajnoksága, a Superbike-ban pedig széria-alapú versenygépek vannak.

Jonathan Rea és a Kawasaki ZX-10RR
Jonathan Rea és a Kawasaki ZX-10RR

A Kawasaki ötlete egyébként érdekes, ugyanis többször is felvetették a rajongók, hogy ideje lenne visszatérniük a GP-be, ahonnan 2009-ben léptek ki, és azóta minden sportra szánt pénzt a Superbike-ban költenek el - ennek meg is van az eredménye, évek óta verhetetlenek. Ezpeleta elmondta, hogy a szabadkártyákat azoknak a csapatoknak tartják fent, akik eleve ott vannak a mezőnyben - például így tudnak a gyárak tesztpilótái egy-egy futamon elindulni.

Érdemes megnézni, hogy az öt éve verhetetlen Rea-ZX10-RR páros mire mehetne a prototípus versenygépekkel szemben. 2019-ben hét olyan pálya volt, ahol az SBK és a MotoGP is rendezett futamot, ezeken lehet összevetni Rea legjobb kvalifikációs idejét a GP mezőny legjobb pole idejeivel, és megnézni, hogy Rea ezek alapján honnan rajtolhatna.

Qatar - Losail International Circuit
WorldSBK - Rea Superpole Lap Time 1m 56.246
MotoGP - Pole Winning Lap Time 1m 53.546 (Vinales)
Rea Grid Position 24 / 24
Spain - Jerez
WorldSBK - Rea Superpole Lap Time 1m 38.247
MotoGP - Pole Winning Lap Time 1m 36.380 (Quartararo)
Rea Grid Position 19 / 25
Netherlands - Assen
WorldSBK - Rea Superpole Lap Time 1m 35.530
MotoGP - Pole Winning Lap Time 1m 32.017 (Quartararo)
Rea Grid Position 22 / 22
WorldSBK Pole Time (Bautista) 1m 34.740 (22 / 22)
Italy - Misano
WorldSBK - Rea Superpole Lap Time 1m 34.596
MotoGP - Pole Winning Lap Time 1m 32.265 (Vinales)
Rea Grid Position 22 / 24
Spain - Aragon
WorldSBK - Rea Superpole Lap Time 1m 50.013
MotoGP - Pole Winning Lap Time 1m 47.009 (Marquez)
Rea Grid Position 24 / 24
WorldSBK Pole Time (Bautista) 1m 49.049 (19 / 24)
Thailand - Chang International Circuit
WorldSBK - Rea Superpole Lap Time 1m 32.341
MotoGP - Pole Winning Lap Time 1m 29.719 (Quartararo)
Rea Grid Position 23 / 23
WorldSBK Pole Time (Bautista) 1m 31.912 (23 / 24)
Australia - Phillip Island   
WorldSBK - Rea Superpole Lap Time 1m 29.413
MotoGP - Pole Winning Lap Time 1m 28.492 (Vinales)
Rea Grid Position 6 / 22

Az eredmény érdekes, de a táblázat semennyire nem tekinthető egzaktnak, mert például a két sorozatban eltérő gumikat használnak (SBK: Pirelli, GP: Michelin), a versenyeken eltérő lehetett az időjárás, a szél, a hőmérséklet és a páratartalom, melyek mind-mind befolyásolják a köridőt. Ráadásul a GP-n több edzésidő jut, tehát az ott indulóknak több lehetőségük van összerakni a tökéletes kört.

Szóval ezekből a nem teljesen összevethető adatokból nem lehet messzemenő következtetéseket leszűrni, de találgatni azért lehet. Ezek alapján Rea a Kawasakijával a GP mezőnyében jellemzően az utolsó sorok egyikéből rajtolhatna, de nem elképzelhetetlen, hogy Michelin gumin némi tesztelés után a top15-re is jó lehetne. Érdekes, hogy az ausztrál pálya mennyire kedves a ZX-10RR-nek és Reának, a széles, tempós kanyarokban a hatodik helyet is megcsíphetné, vagyis ezen a pályán egészen biztosan versenyképes lenne - igaz, a 2019-es GP futam extrém szeles volt, ami torzítja a képet, de ha a 2018-as GP köridejeit nézzük, Rea az első sorból rajtolhatna, míg ha a 2017-est, akkor is beférne az első tízbe.

Ezpeleta nem említette, hogy a Kawasaki melyik versenyen indult volna, de feltételezhetően a japán nagydíj lett volna a cél, ahol nincs Superbike futam, de az is lehet, hogy éppen Philip Islandet nézték ki, hiszen ott tudnának a legeredményesebbek lenni. Ugyanakkor nehéz megjósolni, hogy mi történne, ha mégis indulnának. A MotoGP versenyek hosszabbak, vagyis a ZX-10RR-be több üzemanyag kéne, ami megváltoztatná a Kawasaki egyensúlyát és viselkedését, illetve Rea-nek a mezőnytől eltérő ritmusban kéne motoroznia, ami nem biztos, hogy sikerülne - tehát nem biztos, hogy tudná azt a köridőt hozni, amit tiszta körön. A ZX-10RR ugyanis lényegesen gyengébb, mint a GP versenygépei, Philip Islanden a Kawa végsebessége 311 km/h volt, míg a Yamaha M1 339,6 km/h-ra, a Ducati GP19 pedig 346 km/h-ra képes ugyanott.

Ezen kívül az egyetlen, szintén nem bizonyító erejű összehasonlítási alap a közös jerezi SBK-MotoGP tesztek lehetnek, de mivel ott első sorban a csapatok a legjobb köridő helyett az új alkatrészeket próbálgatják, szintén nem mérvadó.

Szintén intő jel a Kawasaki számára, hogy az Aprilia kapcsán már kiderült, hogy a Superbike versenymotor GP-hez való átszabása nem könnyű feladat - ők a szintén SBK világbajnok RSV4-ből indultak ki az RS-GP fejlesztésénél, és az idei évre látták be, hogy az alapoktól kell újragondolni a koncepciót.

Hirdetésblokkolóval néznéd éppen a Totalbike, és ettől mi éhen halunk.

A TB olvasása ingyen van, de a működtetése nem: szerzőink és családjaik táplálkoznak, és ami fontosabb: rendszeresen tankolnak, pénzért.

Kérjük, engedélyezd a TB-n a hirdetések megjelenítését, vagy ellehetetleníted a működését annak, amit épp olvasni szeretnél.