Mopedrally – 2023.

Pár éve Szabó barátom agylövése volt, hogy el kéne indulni a Mopedrally-n. Visszakérdeztem csípőből, hogy az amúgy mi a bánat? – Hát le kell menni egy Budapesthez közeli településről Szegedre mopedekkel, végig terepen - hangzott a cseppet sem bizalomgerjesztő válasz. Miközben fejben félőrültnek bélyegeztem a srácot, finoman elutasítottam az ajánlatot, hiszen erre a célra csak TVS Ekónk volt készleten, az pedig betonozott úton, sokkal rövidebb távon is keserves jószág. Ekkoriban amúgy se szerettem már túlzottan, hiszen sose működött rendesen, de az egy másik sztori.

Maga a Mopedrally egyébként egyfajta próbatétel, aminél már az első alkalommal is az volt a lényeg, hogy totál alkalmatlan tárgyak nyergében pergessen le valaki egy hosszú távot, ami nem mellékesen terepen vezet. Bár ma már sokféle eszközzel lehet indulni, így például váltós kismotorral és robogóval is, az alapvető koncepció szerint ez az egész kimondottan a betekerős, klasszikus értelemben vett mopedekről szólt.

A rajt általában egy Budapesthez közeli településen van, a cél pedig a festői Szeged. Akárhonnan nézzük a dolgot, ez nagyjából 200 kilométeres táv, ami terepen még normális motorral is embert próbáló mutatvány, de ilyen kis kávédarálókkal egy kimondottan brutális kihívás.

Az első próbálkozások után hamar kiderült, hogy nem úgy van az, hogy simán csak végighasít valaki a távon – legalábbis Ekóval nem –, ezért kellett egy kísérőautó, aminek így én lettem a sofőrje. Nem csak amiatt kell ez, mert mindig megkotlik a technika – bár általában amúgy megkotlik –, hanem azért is, mert kell frissítő, ruha, gumik, és hasonlók. Sok év rutinja adta ki a csapatunkat: magát a rally-t Szabó és Kevin barátom tolták le, Peti barátom pedig beült mellém valami kisteherautóba, hogy ne unjam halálra magam addig, amíg ezek ketten a fura mazochizmusuknak hódolva hosszú-hosszú órákon át küzdenek az elemekkel.

Váratlanul sokféle kísérőautó megfordult alattunk: volt sokszemélyes Transit, dobozos Transit, T4-es Transporter, sőt, még mobilgumis műhelynek berendezett, 7,2 méteres Iveco Daily is akadt a palettán. Utóbbival voltak vicces szituációk, hiszen előfordul, hogy be kell menni a versenyzők után valahova az erdőbe, ez pedig egy ekkora batárral nem volt egyszerű. Végül a T4 bizonyult a legjobbnak, ezért azt rendszeresítettük állandó kísérőautónak, mivel hazafelé kényelmesen elfér benne két-három darab moped, öt darab őrült, és minden kellék.

Mivel az utóbbi években mindig megfosott valami a betekerős Ekókban, ezért idén Szabó és Kevin is új versenygépet reszelt be magának. Szabó maradt a típusnál, de beszerzett egy sokkal ritkább, de annál ígéretesebbnek tűnő, variátoros Ekót. Kevin ennél jóval tovább ment: lőtt egy, az osztrák posta által levedlett, de egyébként decens állapotú Piaggio Liberty-t. Utóbbitól én nagyon sokat vártam, hiszen papíron minden szempontból kiváló választásnak tűnt: nagy kerekek, masszív futómű és aránylag erős, megbízhatónak mondott, kétütemű Piaggio blokk.

A felkészülés a szokásoknak megfelelően későn kezdődött, így igen gyorsan kellett hengert furatni az Ekóhoz, amiről elég későn derült ki, hogy még így is gané. Ez nagy bajnak tűnhet elsőre, de csak annak, aki nem ismeri Szabó gyűjtőszenvedélyét: nem tudom összesen hány működő és donor Ekója van összesen, de a szám egészen biztosan kétjegyű. Így az történt, hogy a felújított blokk helyett a raligépbe beszlottyant egy másik – egyébként a betekerős a variós Eko blokkja tök más –, ami előtte egyébként működött, így aránylag megnyugtató megoldásnak tűnt. Felkerültek a Simsonra való, vaskos terepgumik, kiesett a kipufogóból a fojtás, majd némi állítgatás és fúvókázgatás után menetkész lett a moped. Az Eko habjára a cserkót az egykor a Tesco polcait díszítő, polczászló-Mikulás tette fel, ebből lett ugyanis az egyedi sárvédő.

Kevin Piaggiója egészen más elképzelés mentén épült: egy raklapnyi új, minőségi alkatrész épült bele. Új kormánycsapágy, Malossi féktárcsa, komplett, Malossi hajtás, Giannelli rezó és csomó apró szervizalkatrész után úgy tűnt, hogy a Liberty megeszi reggelire a Mopedrally-t. Én is kipróbáltam és tényleg baromi jó lett, simán használnám napi járkálósnak is.

A két kismotor hajnalban kelt útra, a XVI. kerület irányából közelítették a rajt helyszínét. Aztán beütött a szar: Kevin Piaggióján megadta magát egy bilincs, lecsúszott az újra cserélt olajcső, a motornak pedig pillanatok alatt reszeltek: a megszűnő kenés miatt megszorult a dugó. Ugyan átfordult, sőt, miután kicsit hűlt, be is indult szépen, de semmi ereje nem volt, és a hangja se volt az igazi, kell majd rá egy teljesen új hengerszett. Így aztán Kevin számára már azelőtt véget ért a Mopedrally, hogy egyáltalán elkezdődött volna, de azért beült mellénk a Transporterbe, mert a szokásos, nomád roadtrip így is hangulatosnak ígérkezett.

Így aztán Szabó egyedül vágott neki a távnak. Az útvonalat egyébként GPS-track formájában kapják meg versenyzők, amit fel lehet tölteni egy erre alkalmas eszközre. Esetünkben ez egy Garmin, amit az Eko kormányára erősítettünk fel, igényesen színben egyező, sárga színű szigszalaggal. Az útvonal alapján már előre le szoktuk egyeztetni a találkapontokat, idén azonban akkora volt a jinba ittai Szabó és az Eko között, hogy szkippeltünk pár találkát és közel féltávnál, nagyjából délután egykor futottunk össze először egy benzinkúton.

Ez egyébként egyúttal hivatalos ellenőrző pont is volt, mivel a táv teljesítését különböző helyszíneken összegyűjtött pecsétekkel kell igazolni. Mivel a rajtnál nem szoktam ott lenni, mindig meglep, hogy milyen sokan jönnek el a Mopedrally-ra. Alig tudtam leparkolni a motoroktól, az égő olaj illatát vitte a szél, mindenhol saras arcok és mocik. A hangulat abszolút fenomenális mindig, és várakozás közben mindig izgalmas körbenézni, hogy ki miféle tróger géppel nyomja le a távot.

Például számomra meglepő, hogy mennyi Simson van minden évben, pedig azoknak az ára az elmúlt években nevetségesen felment. Rengeteg robogó is akad: főleg Piaggio Typhoonok, Aprilia Rally-k és Gilera Stalkerek szoktak jönni, de van olyan is, aki Joggal küldi. Utóbbiakra Joggal mondható, hogy elmeroggyantak, persze szigorúan jó értelemben. Vannak klasszikus mopedek is: Babetták, Ekók, Ciaók. Idén újdonság volt, hogy nem lehetett vízhűtéses, nagytestű enduróval indulni. Szerintem ez nem meglepő döntés, hiszen azok hiába 50-esek, a néha váratlanul komoly futóművük, a nagy, bütykös gumikat hordó kerekeik miatt nem valódi kihívás a Mopedrally, így aztán a buli is elvész.

Mivel idén egyáltalán nem kellett menteni, Szabó pedig úgy hasított, mint még soha, jóval kevesebb információ jutott el hozzánk menet közben. Pontosan ezért megkértem, hogy írjon egy kisebb beszámolót arról, milyen a Mopedrally belülről. Íme:

Még pár kisebb találkozó és egy, az erdő szélén elfogyasztott Bacon King után megérkeztünk Szegeden a sziksósfürdői kempingbe. Ez maga a cél, ami ilyenkor megtelik poros és fáradt mopedesekkel, akik általában itt vernek tábort éjszakára. Mi is így tettünk: a Transportert igényesen letámasztottam egy parcellára, majd körbeépítettük a sátrainkkal. Olyan volt, mint egy vadnyugati szekértábor. Bár lehet rendelni a szervezőktől is baromi jó kaját, ez az opció limitált ideig vehető igénybe, az előző évek tapasztalatai alapján ezt sokszor lekéstük volna, ezért nem szoktunk rendelni. Helyette a T4 mellett sütögettünk egy kis kontaktgrillen, a viszki és a sör egy óriási, jéggel és vízzel feltöltött ládában hűlt. Egy ilyen nap után mindenkinek jól esik pár jéghideg Staro meg egy frissen sült grillkolbász. Hajnalig tartó, kellemesen megfáradt sztorizgatás után tértünk nyugovóra. Másnap bágyadtan, a Transportert élményekkel, emberekkel és mopeddel megtöltve indultunk vissza Budapestre.

Már rég mesélni szerettem volna a Mopedrally-ról, hiszen annak ellenére, hogy sosem indultam – ezután se fogok –, mindig egy szinte felfoghatatlanul hibátlan, stresszmentes két napja ez az évnek. Belülről, a földeken és az erdei utakon veretve persze tök más, hiszen ez egy egészen egyedi kihívás, egy úgynevezett marandó élmény. Nekem maga a roadtrip is fergeteges hangulatú, hibátlan élmény minden évben, még annak ellenére is, hogy sokszor vannak üresjáratok, lehaló motorok, szívás, szerelés és tűző napon leégés. De mégis mi lehetne királyabb hangulatú dolog annál, amikor a barátaimmal röhöghetek egész nap, miközben egy menő kisteherrel szeljük át a fél országot.