Gyere Kína, jóban leszünk

Teszt: Zontes E350 - 2024

2024.05.11. 08:55

Eleinte előtört a maró szkepticizmus, majd végig gondoltam, hogy ez a Kína már nem az a Kína. Vagyis megvannak még a gagyi keleti holmik, de toronymagasan emelkednek ki közülük a Zontes E350 kaliberű gyöngyszemek, amelyek az olcsó gyártás és racionalizált termelés miatt már a nagy gyártók golyóit szorongatják.

Nem látok lángoló kukákat, nem rohangálnak félmeztelenül ordítozó emberek és nincsenek pániktól megvadult tömegek. Senki sem aggódik Kína miatt? Jönnek az okostelefonok, a kifőzdék, az autók, a motorok, és a gagyi kínai és a kínai fogalmak lassan elválnak egymástól és ha valami olcsó, akkor az nem feltétlenül chinesiumból készült.

Itt a lehetőség Kína, ne szúrd el

Nem is annyira a vásárlóknak, inkább a gyártóknak lenne oka aggodalomra, mondom ezt annak fényében, hogy nálam volt egy hétig a Zontes E350. Kellemes csalódás ért, sőt, egy kicsit haragszom is az olaszokra, akik a kedvenceim ebben a műfajban, mert azt látom, hogy csinire reszelt veteránokkal hülyítik a közönséget a tényleges innováció helyett. A japánok és a németek ügyesek, de milyen árat kérnek el, normális?

Erre jön egy ilyen, mint a Zontes a Guangdong Tayo Motorcycle Technology Co. Ltd. jóvoltából és olyan kedvező áron pakol elém ínyencséget, amitől még az evés is jobban esik. Az E350 nem akar újat mutatni, nem váltja meg a világot, ám benne van majdnem minden, amit tudunk, átgondolt és jól összerakott motor, nem mellesleg piszok jól néz ki.

Mérnöki pontosságú telitalálat forma

A ma kapható divatos és modern nagyrobogók közé abszolút illik az E350 dizájnja. Nagy bogárfejet kapott előre látványos nappali menetfényekkel és LED-es tompított, illetve távolsági fényszórókkal. Kis érdekesség, hogy a két lámpatest belső felén, a burkolatok alól fényes lila világítás szivárog, ezzel még vagányabb az E350 megjelenése. A seggét sportosan felhúzták, erre pedig a burkolatok fényezésével is alaposan rájátszanak. Hátul, mintha kitinpáncél alól bújnának ki finom hártyás szárnyak, úgy jelenik meg a két lámpatest úszófényes index-szel és még több LED csíkkal.

A kínaiak könnyen túltolják a formákat, láttunk már erre számos példát, de a Zontes megtalálta az arany középutat. Átmatricázva simán elsüthetnék nekem az E350-et, mint Honda, Yamaha, esetleg Kymco. Elhinném, hiszen sehol sem lóg ki a lóláb. Messziről világít a 268 milliméteres első féktárcsa ahogy 4 dugattyús, hidraulikus féknyereg markolássza, és hátul is csak 3 milliméterrel húzták összébb az átmérőt, ott inkább az egy dugattyús nyereg tűnik kicsinek. Nem is olyan határozott a fékerő, erősen kell harapni a karokon, hogy rövid úton megálljon a 200 kilós E350, de legalább kétcsatornás Bosch ABS asszisztál az éles helyzetekben.

Váratlan erő, remek literteljesítmény

Nem beszélve a kipörgésgátlóról, ami talán nem hangzik olyan releváns extrának egy 350-es óriásrobogónál, de a Zontes E350 váratlanul megy. Elkezded húzni a kart, nyílik a röpsúly és mire összefog a kuplung van annyi nyomatéka az egyhengeres, négyszelepes motornak, hogy kicsit is rosszabb úton megcsúsztassa a hátsó kereket. Arányaiban nagyon jó erőben van, hiszen 349 köbcentihez tartozik 37 lóerő és 38 Nm nyomaték, amik elég magasan, 7500-as és 6000-es fordulatnál ébrednek. De kategóriájában egy 400-as Piaggio Beverly is csak 35 lóerő azonos nyomaték mellett, miközben ott több a köbcenti.

Technikájában is abszolút versenyképes az E350 és a hajtáson túl ezt most a futóműre is értem. Eleinte kicsit ingatagnak éreztem, de csak azért, mert az 500-as Aprilia Atlanticomhoz vagyok szokva, azon minden alacsony. A Zontes lábtartója magasan van a testedhez képest és a kerekei is elég picik - elöl 15, hátul 14 col –, miközben a motor majdnem 2,2 méter hosszú. Féltem is, hogy hogy jutok haza Alsónémediből egy ilyen ingatag, billegős jószágon, de mire felcsavartam az M5-re, kezdtem szokni a helyzetet.

Az imbolygás lassan eltűnt, elkezdtem testtel fogni a motort és csak húztam a gázt. A mutató hevesen kúszott, még 100-ról is megindult az E350 és egy belsősávos kamionelőzést simán lehozott. Van rajta egy E gomb, ha visszavennél – erre eleinte azt hittem, hogy Eco, valójában a Comfort módot jelöli. Érezhetően ellustul a technika, de nem hagy cserben, mert 6000 felett kikapcsol, így egy előzést biztonságosan be tudsz fejezni. Ha nem vacakolsz vele, akkor a legtöbb városi sebességhatárnál nagyot ugrik, minden helyzetből ki tudod rántani magadat, de talán még országúton is.

Ezért nehéz meghatározni, hogy az E350-et kinek ajánlanám. Városba azért elég testes, de országútra és autópályára talán egy kicsit túl sovány. Bár 350-es létére elég delej van benne, hogy kitartsd a 120-130-at, illetve a szélvédelem is elég ügyes a két fokozatban – elektromosan – állítható plexivel, a nagy bogár fejével és az alapáron járó kézvédőkkel. Az ülés kényelmes, a 16 literes tank pedig sokáig tart, ha a fogyasztást olyan 3,5-4 liter között tartod normális közlekedéssel, végül is alkalmas túrázásra. Még hely is van benne, az ülés alatt kétsisakos tárolót alakítottak ki rendes béléssel és tele van praktikus megoldásokkal.

Ilyen szintű praktikumot és átgondoltságot nem vártam

Ezért is vacilláltam annyira, hogy ne legyen-e esetleg a tesztnek olyan címe, ami az átgondoltságra utal. A Zontes E350-et tényleg nem összedobálták abból, mit a polcon találtak, itt komoly fejlesztés és mérnöki munka zajlott. Eleve izgalmas, hogy tele van olyan extrákkal már alapból is, amiket más gyártók súlyos felárért nyújtanak. Sok fokozatban állítható markolatfűtés, ugye az elektromos szélvédő, a gombbal nyitható ülés és üzemanyag betöltő nyílás, és akkor még szó sem esett a műszercsoportról.

Ez egy teljesen digitális egység, amin több téma és grafika közül választhatunk. A sportos elrendezéstől egészen konzervatív irányokig minden van, de ez csak a játék része. Ami tényleg fontos és hasznos lépés volt a Zontes részéről, hogy egy telefonkivetítésre képes szoftvert húztak fel a műszercsoport kijelzőjére, amit a Carbit Ride nevű applikációval lehet előhívni. Összekapcsolja a telefont és a kijelzőt, mire utóbbin megjelenik az élő kivetítéssel minden.

Olyan szinten minden, hogy a navigáción és főmenün túl akár videót is lehet nézni az E350 kijelzőjén, de a Messengert is hagyhatjuk nyitva. Fontos, hogy ez csak egy kijelző, tehát effektíve csak mutat dolgokat, de nem reagál semmire, így nincs meg a veszélye, hogy a telefont basztatjuk menet közben és ha csak nem pornó megy rajta, akkor nem fogjuk állandóan azt bámulni.

De megvannak a klasszikus praktikus elemek is, mint a kormány alatt található mély tárolók. A jobb látszólag üres, ám a tetejében van egy NFC-chip olvasó, így ha lemerül az elem a motor kulcsában – mert amúgy keyless –, akkor sem leszel meglőve. A bal tároló csak akkor nyílik, ha a kulcs a motor közelében van. Ebben USB A és C töltőket helyeztek el és egy OBD olvasót, hogy a szerelőnek is könnyebb dolga legyen. Van még egy rugós-csapóajtós tároló a kijelző alatt is, én ebben kulcsokat, kisebb kapu távirányítót tartottam, de jó ötletnek tartom a felesleges tér praktikus kihasználását.

A kormány megint egy elég különleges elem, mert állítható. Egy felfele mutató nyilat mintázó műanyag elem van a közepében, amit felpattintva három imbusz fejű csavar kioldásával a vezetőhöz közelebb dönthető az egész kormány, ezzel rövidebb karú embereknek kedveznek. Szintén ez alatt a fedél alatt van egy látszólag kihasználatlan 6-os átmérőjű, menetes lyuk, melybe telefontartót lehet könnyedén és stabilan elhelyezni. Óriási ötlet és ez keveseknek jut eszébe.

Ahogy a menetrögzítő kamera sem egy általános találmány motoron, a Zontes mégis bevállalta és istenem de jól tette! A motorokról ugyanis tudjuk, hogy elég kiszolgáltatottak a forgalomban, kicsi esés vagy baleset szinte nincs is, ezért a könnyebb tisztázhatóság érdekében jó ha van kameránk. Sőt, mindjárt kettő! Az E350 előre és hátra is figyel és egy kis memóriakártyára menti amit látott – mint egy rendes fedélzeti kamera.

Ilyen áron? Ajándék

Nem azt érzem az E350-en, hogy összecsapták, rászabadították a piacra, majd legyintettek, hogy majd évi néhány-tíz darabbal elketyeg. Komoly energiát fektettek bele, átgondolták minden részletét és összeszorított farpofákkal, keresztbetett ujjakkal várják, hogy a termékük sikeres legyen, amire egyébként minden esély megvan. Az egész motoron csupán a kézifékbe tudok belekötni, de ez is lehet egyéni probléma. Egy kis reteszes rendszerrel lehet behúzott állapotban rögzíteni a hátsó fékkart, ami ismét egy filléres, egyszerű, de közben zseniális ötlet. Ez a retesz viszont nekem néha beleakadt a kesztyűmbe és zavart.

Amikor egy motornak ennyi problémája van összesen, akkor jogos a kérdés, hogy miért nem ezekkel van tele az utca. Hiszen ilyen árral nem, hogy versenyképes, de egy klasszikus hülyének is megéri ajánlat. Mindezt a jóságot, az erős de finom blokkot, a high-tech holmikat és a szép testet 2,1 millió forintos áron mérik a Zontesnél. Ez persze nem kevés egy ilyen közepes óriásrobogóért, de a már említett 400-as Beverly kevesebb tudást nyújt 2,6 millió forintért. A japánoknál hasonló a helyzet, mert egy 350 köbcentis Honda Forza 2,65 millió, egy Yamaha XMax 300 2,5 millió forint. Azt várná az ember, hogy majd a BMW-nél szállnak el igazán az árak, és tényleg, a C 400 X 2,9 millióról indul, míg annak konzervatívabb változata a C 400 GT már 3,3 millió forint, tehát bő másfél Zontes E350.

Sikeres is lehetne ha...

Mindezekkel szemben a Zontes egyetlen dolgot nem tud: hiányzik a márka presztízse. Nincs mögötte olyan komoly múlt, ismertség és bizalom. A felsorolt márkákat már rég a barátaidnak tartod, esélyes, hogy átéltetek már ezt-azt, de a Zontes nem ilyen. Kérdés, hogy képes vagy-e fejest ugrani az ismeretlenbe, rávállalsz-e az izgalmas és kreatív technológiai megoldásokra, kialakításokra baromi kedvező áron, vagy maradsz biztonsági játékos és hűségesen tejelsz a hagyományokért.