1956-ban Pannóniával kategória-első helyen végzett a magyar csapat a Párizs melletti Monthlery pályán rendezett nemzetközi 24 órás versenyen. A szép sikert 59-ben ezüstösen sikerült megismételni a 31. "AranySisak" viadalon.
=GYOEZTUENK MONTHLERYBEN STOP+ |
A franciaországi Monthlery pályán megrendezett
verseny első sorban állóképes, de gyors motort követelt, hiszen a
konkurens motormárkák versenyzői sem alapgázon motoroztak. Joggal,
hiszen a győzelem a megtett körök számának függvénye, különös
tekintettel arra, hogy az elkerülhetetlenül a depóban töltött idők
(tankolások, kisebb-nagyobb javítások, versenyzőváltások ennek
rovására mentek. Nyilván egy agyontuningolt pályagép akkoriban nem
bírt ki 24 órát egyhuzamban, viszont egy túlzottan öreguras
túramotorral meg csak leghátul lehetett kullogni.
Az arany középutat kellett megtalálni, és ez a Pannóniának
bejött, ugyanis 1956-van kategóriájában (250cm3) aranyérmet nyert.
Nem akármilyen mezőnyben, hiszen az akkor még gyártott európai motormárkák színe-java versenyzett a babérokért. A japánok ez idő tájt még éppen csak ébredeztek és másolgattak motoros téren.
A versenyműhely |
Vígh Endre irányításával hozták létre a
Pannónia verseny-műhelyben az ütőképes gépet, illetve gépeket,
mivel több motorral - motoronként két versenyzővel - lehetett
nevezni. Vígh Endre egyébként nem csak sikeres motorversenyző volt,
de nyert országos bajnokságot páros jégtáncban és birkózásban is.
Jó párkapcsolatai révén élvezte a felsőbb vezetők bizalmát, és
a versenyműhelyben élet-halál ura volt.
A nehézségek dacára a megszállott szakemberek azért alkottak. Konstruáltak a motorblokkhoz egy könnyített vázat, részben széria rugóstagokkal, de szereltek bele a Norton "Roadholder" első villájára emlékeztetőt is. A motor hengeréről eltávolították a gázáramlást akadályozó "hattyúnyak" szívótorkot, és azt meredek szögben álló, egyenes, úgynevezett ráömlős kivitelűre cserélték, nagyobb torkú, 32 mm-es karburátorral egyetemben.
Berúgókar nincs, de a váltókar sarokkal is taposható |
A hengercsatorna éleket nagyobb nyitásúra
módosították, és
az egészet megkoronázták egy kisebb robbanóterű, nagy
hűtőbordájú hengerfejjel. Alul a karterben a
főtengely-kiegyensúlyozó mélyedéseket a jobb előszívás érdekében
alumíniummal töltötték ki. Volt fecskefarkas végű kipufogó dob is,
hengerenként kettő, de létezett hengeres kivitelű ám kevésbé bevált
tuning dob is. Egyes motorok külön fordulatszámmérő műszert is
kaptak.
Ez még a kísérleti időszak volt, ezért létezett többféle
megoldás is.
A motor kivitelezésében aktívan résztvevő Horváth Ferenc
versenyszerelő elmondta, hogy ezeknél a motoroknál 14 LE-s
teljesítményt mért a fékpadon. A TL szériakivitel 10-12 LE-t tudott
akkoriban.
A depó a Monthlery-i versenypályán. Balról: Németh Emil, Reisz István, Vígh Endre és Fodi József, a Motorkerékpárgyár akkori igazgatója. |
Legvégül a versenyzőkről is néhány szót, akik a
dicső "aranyos" 24 órát végigmotorozták. Az első helyen végzett
Kurucz Reisz páros:
Kurucz György az 50-es 60-as években sikeres gyorsasági
versenyzőnk volt a Honvédnél, BM állományban. Jó néhány országos
bajnoki cím birtokosa, éveken át 500cm3-es Norton Manx géppel
indult.
Reisz János hasonlóan sikeres versenyzői pályát tudhat maga
mögött. Szintén a Honvéd színeiben indult.
Vígh Endre üzemvezető és Horváth Ferenc szerelő kicsomagolják a motorokat a ládákból, amelyekben Párizsig zötykölődtek |
A másik Pannóniával
Cserkúti József és Szűcs László indult, akik kategóriájukban
4. helyen végeztek. Mindketten sikeres gyorsaságizók voltak, sőt
később Cserkúti az autóversenyzést is eredményesen művelte.
Abszolút sorrendben a Pannónia negyedik helyen végzett 112 km/h-s átlaggal, megelőzve néhány nagyhírű és nagyobb hengerűrtartalmú márkát.
1959-ben biztosra akart menni a magyar motorkerékpár gyár, ezért
három motorral és három pár versenyzővel startoltak a 24 órának.
Ismét indult az aranyérmes Kurucz-Reisz páros, az 56-ban szintén
szerepelt Cserkúti-Szűcs párosból Szűcs László most Németh Emillel
alkotott váltópárost, és a harmadik váltópár Máthé Sándor - Hollós
István kettős lett.
A három célba ért Pannónia |
A 24 óra június 6-án 16 óra 20 perckor vette
kezdetét. A csapat rutinja az 56-os versenyről maradt, azt
kiegészítették a Tihanyban rendezett főpróbával.
Ott gyakorolták be a gyorstankolást is, amely nagy
ejtőtartály segítségével, gyertyacserével és láncolajozással együtt
40 másodpercet vett igénybe.
Az időközben kifejlesztett MC-58 krosszmotor blokkját tették
a vázba. Ez már egy kipufogós, felül alubordákkal hűtött, öntöttvas
hengerekkel rendelkezett. Legfelül nagyméretű hengerfejjel.
Máthé Sándor,arcán a 24 óra fáradtságával. A pöttyös kendő akkoriban kabala is volt egy kicsit. |
A szívótorka ugyanúgy ráömlős volt, mint az
56-os motornak, 32-es Puch karburátorral. Komolyabb tuningra azért
ne gondoljunk, ezek a motorok legideálisabb esetben is csak maximum
18LE-sek voltak 6000 percenkénti fordulatszám alatt. Egy ilyen 24
órás versenyen akkoriban még
nem a lóerőké volt a döntő szerep, mint ahogyan végül is a
2. helyre szoruló Kurucz -Reisz páros technikai hátráltató tényezők
miatt nem győzött. Ugyanis meghibásodott a kuplung, és ennek
kijavításával 30 percet töltöttek a depóban.
A fényszóróizzó kétszer is kiégett a vezető páros motorján, és az esős idővel tetézett éjszakában ez nem jött valami jól, tekintve, hogy az akkori pálya nem úszott fényárban, mint manapság, hanem egész egyszerűen sötét volt. A kanyarok közeledtére az emelt fordulók tetején kinyúló két fénynyaláb figyelmeztetett csupán, és azok ívére a 20 méterenként elhelyezett piros fényű petróleumlámpák szolgáltak támpontul.
Az ünnepélyes eredményhirdetés. Balról: Reisz-Kurucz, Németh-Szűcs, Hollós-Máthé. |
A Pannóniáknál
előnyt jelentettek a korabeli motoroknál nagyobb fékek
(200mm), így a kanyarok előtt később kellett a fékezést
megkezdeniük, ami időnyereséggel járt. Kategóriájában legkomolyabb
ellenfelük a Puch-hal indult franciák voltak, akik meg is nyerték a
versenyt.
A kategória 2. helyezés dacára szép teljesítményt hajtott
végre a Pannónia és legénysége, ugyanis mind a három nevezett
motorjuk célba ért, ráadásul a 2. 3. 4. helyen. Érdekesség, hogy a
39 indulóból mindössze 21 motor érte meg a verseny végét.
Sajnos későbbi sikeres szereplésüket megakadályozta, hogy az ellenfelek komoly gyorsasági pályagépekkel indultak, amelyekkel a Pannónia nem bírt el az időközben kihozott Yamaha kópia P-20-assal sem, amely sok konstrukciós gyermekbetegséggel küzdött, és a spórolósan megválasztott nyersanyagai következtében nem a tartósságáról lett híres.