Semmire nem jó, de legalább drága

2019.11.11. 14:13

Sajnos elég béna és semmitmondó nevet kapott az Aston Martin és a Brough Superior közös projektje, az AMB 001. Az Aston nagyjából ugyanaz az autók között, mint a Brough a motoroknál, vagyis mindkettő az ultra drága luxus kategória, az AMB 001 pedig a nevének megfelelően drága lesz.

Mindössze 100 darab készül belőle, egyenként 108 ezer euróért, azaz kb. 34 millió forintos egységáron. És ami a legszebb: ezért az összegért egy kizárólag versenypályán használható motort adnak, aminek aztán egy széria R6 is ki tudja majd fújni az orrát.

Nem azért, mert az AMB 001 gyenge lesz: a 997 köbcentis, 88 fokos hengerszögű V2-est megfújják egy turbóval, amely így 180 lóerőt fog tudni. A turbó egy változó geometriájú feltöltő lesz, ezzek csökkentve a feltöltő reakcióidejét, illetve van egy intercooler is, ami pedig a működés hatásfokát javítja.

A váz titánötvözetből készül, az első futómű pedig egy Hossack rendszerű lengőkaros első villa - felépítésében a BMW K 1300-hoz hasonlít leginkább. A segédváz és az idomok pedig szénszálas műanyagból vannak.

A luxusság egyik kitétele, hogy kellő mennyiségű drága és felesleges részlet legyen rajta, hogy AMB 001 is hozza ezt, olyasmikre is figyeltek, hogy a tank tetején futó taréjon (ez elvileg az Aston Martin Valkyrie-t idézi) az Aston Martin szárnyas logója nem csak úgy oda van festve, hanem egy lézerrel kivágott, mikronnyi vastagságú rozsdamentes acélrács, amelyet szépen belelakkoztak.

Kapcsolódó
Csodás V12-est építettek az Aston Martin csúcsmodelljének

Csodás V12-est építettek az Aston Martin csúcsmodelljének

A 6,5 literes Cosworth motor több mint 11 ezret forog, és fantasztikus a hangja.

Az AMB-k a Brough központjában, a franciaországi Toulouse-ban készülnek kézi munkával, az első példányokat 2020 végén fogják tudni szállítani.

Az oldalról ajánljuk

V2, szíjhajtás és nem Harley: Benelli Leoncino Bobber 400
  • Hírek

V2, szíjhajtás és nem Harley: Benelli Leoncino Bobber 400

Azt hihetnénk, a sorkettes tömegrettenetek mellett az európai piacra senki nem mer 35 lóerős, V2-es bobbert hozni, de akkor tévednénk.

tegnap, 09:22
Ennél esetlenebb csúnyaságot ma nem fogsz látni
  • Hírek

Ennél esetlenebb csúnyaságot ma nem fogsz látni

Van, aki szerint ízlésről nem vitatkozunk. Ezen nem is fogunk: ez viccesen csúnya.

január 9., 15:16
Európába jön a világ legkirályabb motorversenye
  • Hírek

Európába jön a világ legkirályabb motorversenye

A BMW vagy a Harley-Davidson baggere a gyorsabb versenypályán? Bizony, érkezik a King of the Baggers európai változata!

január 6., 08:59