Magazin: Imolai veteránbörze - 2008

Az elején lehettünk. Épp csak beléptünk Szent Péter kapuján (8 euróért), talán ha a bokszutca mögötti második soron sikerült végigloholnunk addigra. Igen, ekkortájt lehetett, mert Miki velünk volt, nem látott még neki az Autobianchi A112 sárvédőkereső műveletnek. Ekkor Árpád – aki Nikonjával a markában percenként hasra vágta magát, mihelyt meglátott valami penge verdát – egyszercsak eltűnt a szemem elől. Nézem a standokat – Árpád sehol. Nézem a földet – ott sem hever. Pedig szükségem volt rá – nála hatszáz euró volt, én óvatosságból csak kétszázat vittem a börzére. És éreztem, mindjárt kölcsön kell kérnem tőle.

Nímand vagyok, aprópénzzel

Kölcsön, kölcsön – mire és minek? Ott álltam bambán, zsebemben hatszáz euróval meg egy maroknyi csörgős apróval. Tízszer ennyi is kevés lett volna, egy pillanat alatt az is szánalmas aprópénz lenne csak. Tiszta fejjel és matekos logikával nem lehet megállni Imolában. Szerelem van, szív és az ipartörténet szálldosó taslijai, nesze, nesze, csitt-csatt.

Hatszáz euró? Hát mit akarok én? Előttem egyenes csövekből hegesztett vázával egy Egli Vincent – ennyi pénzért talán megengednék, hogy berúgjam, de a markolathoz már hozzá sem érhetnék, olyan kevély fekvőtámaszban állt Ceriani villáin. Philip Vincent és Phil Irving kéthengeres, ötvenfokos V-kettesét Fritz Egli mester vette kezelésbe húsz évvel később – a stevenage-i kéthengeres svájci vázat és izomkúrát kapott.

Negyvenezer euró; anyám, add el a házat, és vedd meg ezt a búgócsigát! Térden csúszok, hasalok, fölé hajolok, minden atomját próbálom megjegyezni. Az Egli Vincent az angol ötvenes, majd a svájci hetvenes évek után mint hármasugró szökkent ide a múltból, meghasította az időt, széthasította tudatomat. Csikós, mint szerető apa, terelne odébb: – Nézd ezt a Lintót, látod a csálé karburátorát?

Lino Tonti agymenése ez, egy pár Aermacchi kettőfeles henger házassága szakértelembe, tapasztalatba és versenyvérbe mártva. Máskor egy tantrikus orgazmus, a Vincent után szánalmas recska a piros motor.

Pedig van mihez kötni: Marsovszky Gyula „svájci” versenyzőnk 1969-ben második a világbajnokságban Agostini mögött egy Linto nyergében. A néhány derék- és hegyesszögből álló váz, a falatnyi műszer és a bűvös szárazkuplung tömény vágyakozást szülne – feltételes mód, kedves olvasók, szigorúan feltételes. Onnantól, hogy Vincenttel kezdődik a nap, már nincs miről beszélni. Esetleg egy másik Vincentről.

A csuklóig tetovált olasz pszeudo-Elvis úgy ül a gépen, mintha egy leszakadt Honda Dio lenne alatta a hetvenedik piros lámpánál. Unalom, megszokottság – paradox és nem helyénvaló szavak egy eredeti Vincent Black Shadow esetében. Nem egy Egli-féle utánérzés, ez az eredeti, az igazi, az utolsó.

A végcél. Van miért élni és dolgozni: egy ilyet birtokolni kell. Kérdem, eladó-e? Szemén látom, hogy hülye vagyok – igen, tudom. Már rég beleőrültem a gépzsír és a benzin illatába. Évről évre adom-veszem a motorokat, és a cél nem valahol itt van, hanem pont ez az. A Black Shadow Series D ott volt a szemem előtt, ujjammal végigsimítottam az arany tankcsíkot: ácsingózzon csak Csikós a szaros hatszáz eurómra, istenverte aprópénz az.

A Fiat 500-szál

Szépek, szépek a Vincentek, de még a kábé százezer látogató között sem akadt egy potentát, aki kiteregette volna bármelyikre az eurótízezreket. Ezek drága cuccok, ilyet csak az vesz, akinek a fülén gyémántolaj folyik reggelente.

Sokkal olcsóbb például autóval sportolni. Mondjuk Fiat 500-zal. Nálunk a kis Fityó a kispolák befőttesgumi-motoros öreg tesója, nemhogy a versenyzés nem jut eszébe az embernek róla, de még a bárhová odajutás is kétségesnek tűnik. Az olaszok azonban szénné tuningolják ezeket a harmatgyenge miniket. Abarth-, Giannini- és egyéb (modern) tuningos árusokból nincs hiány körben a pálya mentén.

A kész motorok a legszebbek. Lyuggatott alu ékszíjtárcsa, óriási ikerkarburátor, külső olajhűtő, külső olajszűrő, sportkipufogó, könnyített fedelek, hatalmas benzinszűrő – és a belükben nyilván folytatódnak a csodák, hogy talán 35-40 lóerőt kicsiholjanak belőlük. Hogy miért nem vesznek inkább Steyr-Puchot? Hiszen azt hetvenig fel lehet húzni, simán. A kész blokkok mellett, a földön kiterítve egyéb felpiszkálós cuccok. Lyuggatott fékdobok, tárcsás elsőfék-konverziók, 130-ig skálázott műszerek, óriási karbik, hűtött alumínium olajhűtők – ha valaki innen nem tud összelegózni egy minimum kispolák-gyilkos Fityót, menjen el kapálni.