Hogyan szívat a hivatal, ha ritkaságot helyeznél forgalomba?

2016.07.12. 06:12
Szabolcs ritka olasz motort vett Németországból, és itthon akarta forgalomba helyezni. Két és fél hónap és ezernyi ősz hajszállal később sikerült is neki. A művelt emberek valószínűleg ezt hívják kafkai történetnek, előre szólok, hogy hosszú lesz.

- Érvényes még a német műszaki?
- Pillanat, megnézem. Igen, 2016 március szerepel a forgalmiban.
- Akkor ez egyszerű, csak honosíttatni kell, és ha meglesz a rendszám, akkor külső állomáson is lehet majd műszakiztatni.

Körülbelül ezzel a beszélgetéssel kezdődött több mint három hónap története, ami normális esetben fél napot tenne ki.

Március másodikán vittem a motort a szegedi Közlekedésfelügyelethez honosításra. Aránylag simán ment a dolog, még úgy is, hogy ez volt az első Bimota DB3 Mantra, amivel dolguk akadt. Kicsit döcögött a műszaki adatlap kitöltése, de rendelkezésre álltak a német papírok és a Motorkatalógus. Azért azt kérni kellett, hogy ne a 2004-es Motorkatalógust vegyék elő, mert bár a kinti forgalmit 2004-ben adták ki az első forgalomba helyezéshez, ezt a típust csak 1995 és 1998 között gyártották. (Azt azért kiemelném, hogy a hivatal egy olyan, újságárusoknál megvásárolható terméket tekint alapnak az ilyen esetekben, amiben a hibamennyiséget az határozza meg, hogy melyik évben éppen mennyire lelkiismeretes kolléga dolgozott rajta. De  láttunk már a Mozaik utcában a bikez.com-ot segítségül hívó vizsgabiztost is, szóval igazából nincs is ebben semmi meglepő. Alig várom, hogy útlevél készítésnél a Facebook profilom alapján azonosítsanak. Végül a Bimotának az új magyar és a régi német forgalmijában nem egyezik a teljesítménye. - Z.I.)

Az adatlapra Bimota került márkanévnek, típusnak DB3, és kereskedelmi névnek Mantra. Logikusan.

Még itt szóltak, hogy az okmányiroda rendszere nem fogja ismerni ezt a motortípust, lesz velük egy kis bajom. Volt ismerős, aki hasonlóan ritka motort hozott be, kérdeztem is tőle, hogy mire számítsak. „Két hét, hogy felvegyék a kódszótárba a típust, aztán kiadják a rendszámot.” Ez nem is olyan vészes, gondoltam, persze, ritka motor, még nem volt ilyen az országban, és egy hónapig úgyis külföldön leszek dolgozni. Megkérem egy barátomat, Pétert, hogy intézze el az okmányirodát, s mire hazajövök, csak fel kell csattintani a rendszámot, és lehet Mantrázni.

Még kiutazásom előtt elmentem befizetni a regadót, egy internetes alkuszon keresztül kötöttem biztosítást, és írtam meghatalmazást a barátomnak.

Beletelt egy-két hétbe, mire az orosházi okmányiroda elé kerültek a papírok (Péter ott él többnyire), lévén más dolga is akadt. Ahogyan azt előrevetítették, az okmányiroda számára ismeretlen volt a típus, nem tudtak kiadni rá rendszámot, de küldtek e-mailt Pestre, hogy vegyék fel a kódszótárba, és értesítenek, ha tudják folytatni a forgalomba helyezést. Megjegyezték még, hogy az alkusz által kiadott ajánlat nem jó, mert nincs rajta kötvényszám. Csak a rend kedvéért Péter rákérdezett, hogy milyen számú rendszámokból lehet választani, s mivel talált egy kerek végűt, azt lefoglalta, és kifizette ott helyben. Nem is gondolhatta volna, hogy ez is bonyolíthat a helyzeten.

Talán két hét is eltelt, amikor Péter egyéb dolga miatt ismét ott járt, és rákérdezett, hogy áll a kódszótár bővítés. „Ketten jogosultak ennek a műveletnek a végrehajtására, és az egyikük szabadságon van, de próbáljuk sürgetni.” Ehhez nehéz bármit is hozzáfűzni. Közben kötöttem új biztosítást, ezúttal direktben egy biztosító honlapján, hogy legyen kötvényszám.

Letelt a távolban töltött hónapom, hazaértem, de a Mantrázásról szőtt álmaim még nem akartak realizálódni. Talán egy hét is eltelt már áprilisból, amikor jött a hír, hogy bejegyezték a kódszótárba a motort, vigyek új műszaki adatlapot, és műszakiztassam le a motort, mert a német vizsga március végével lejárt.

Első hallásra úgy értettem, hogy újra kell honosíttatni a motort, ami a lejárt műszaki miatt már szigorított vizsgát is jelent, plusz 30-40 ezer forintos költséget. Ennek tisztázása végett hívtam az okmányirodát, hogy miattuk nincs még forgalomba helyezve a motor, az ő rendszerük hiányossága miatt kellett három hetet várni. A hölgy, akivel beszéltem, nagyon megértő volt, amivel igencsak meglepett. Próbált ötletelni, hogy miként tudná megoldani a forgalomba helyezést lejárt műszaki mellet, ha az eljárás még az érvényesség lejárata előtt megkezdődött. Abban maradtunk, hogy ő ennek utánajár, és szól, ha megtudott valamit.

Beszélt a Közlekedésfelügyelettel, és arra jutottak, hogy vissza kell vinni szegedre a motort műszakira, de nem kell újrahonosíttatni, csupán egy időszaki vizsgát kell intézni. Ám legyen, úgyis szükséges lenne, anyagiakban nincs különbség.

Megpróbáltam időpontot kérni Szegedre, de csak akkorra kaptam volna, amikorra megint mennem kellett dolgozni. Sebaj, a Békéscsabán van ezzel foglalkozó ismerős, hátha ők hamarabb tudnak fogadni. Szívesen láttak volna, de hogy egyszerűsítsék a helyzetet, rátelefonáltak a szegedi kollégáikra, hogy valahogy préseljék be a motoromat még az otthonlétem alatt.

Nem volt meglepetés a vizsgaállomáson, a motor rendesen átment. Az alvázszámot azonban másképp jegyezték be, mert bár a német papírokon szerepelt a DB3 az azonosítóban, az nem a csillagok között szerepel, így az nem része, és a német forgalmi alapján kiállított műszaki adatlap így nem helyes, de az új adatlappal rendben lesz. Érvényes műszaki van a motoron, van új adatlap, ismételten kötöttem biztosítást, mert az előző ajánlat érvényét vesztette adatpótlás hiánya miatt.

Irány Orosháza, elhozom végre a rendszámot – gondoltam én. Az okmányirodában ezúttal személyesen is találkoztam a hölggyel, akivel azelőtt telefonon beszéltem. Továbbra is készségesen segített, azonban a rendszerben továbbra sem találta a motorom típusát. Telefonált, e-maileket küldött mindenfele, hogy valami megoldást találjon. Talán egy óra telt el, amikor felajánlotta, hogy felhív, ha jut valamire, addig nyugodtan menjek a dolgomra. A fél nap már eltelt, amikor visszamentem, addigra már próbálták a központi okmányirodát, újra hívták a szegedi Közlekedésfelügyeletet, illetve kértek tanácsot Békéscsabáról is, de még nem tudták megmondani, hogy mi a teendő. Szüleim orosháziak, írtam apámnak egy meghatalmazást, hogy majd vele intézzék tovább a dolgot, nekem haza kellett mennem.

Másnap hívott a segítőkész hölgy az okmányirodából, hogy sikerült megbeszélniük a szegedi KF-fel, hogy cserélnek műszaki adatlapot, és akkor már minden rendben lesz, csak vigyem el Orosházára az új dokumentumot. Egymás között nem tudják átküldeni, és szkennelve sem felel meg, lévén az már másolatnak számít, és nekik az eredeti okmány kell. De ő mindezt lebeszélte, ellenőrizte, egyeztetett a KF-fel, várni fognak, nekem csak a papírt kell elhoznom. Meg kell hagyni, ez óriási segítség volt, bele sem merek gondolni, hogy hol tartana az ügyem, ha mindezt nekem kellett volna kijárnom. Szinte biztos, hogy inkább külföldön próbálkoztam volna, akárhol.

A KF-nél nem repestek az örömtől. Aznap én voltam a második, akinek új adatlapot kellett kiadniuk, mert az első nem felelt meg az okmányirodának. Nem rám haragudtak, csak nem tudtak zöld ágra vergődni azzal, hogy amit ott a műszaki állomáson fizikálisan látnak a járművön, és amit aszerint vezetnek fel a műszaki adatlapra, azt hogyan lehet megkérdőjelezni az okmányirodák íróasztalai mögött. Az én esetemben a kereskedelmi név volt a probléma, DB3-ra kellett változtatni Mantráról, az okmányirodának csak így felelt meg.

Ismét elindultam Orosházára, immár a harmadik műszaki adatlappal a kezemben. Alig akartam elhinni, hogy ezúttal a rendszernek nem volt gondja a motorommal. Azonban ez alkalommal nem a nagyon készséges hölgy volt bent, és az aznapi hölgy, bár panaszom nem lehet rá, mert csak a munkáját végezte az előírásoknak megfelelően, hiányt talált a papírjaim között. A motort ugyanis kereskedőtől vettem, aki nem íratta a saját nevére (hiszen miért is tenne ilyet egy kereskedő), viszont a motor német papírjain nem az a név szerepelt, ami a kétnyelvű adás-vételi szerződésen állt, így az okmányiroda tulajdonosi lánc igazolást követelt rajtam, hogy bizonyítani lehessen, hogy a motor jogszerűen lett eladva. Természetesen eredeti példányra volt szükség, e-mailben, szkennelve-nyomtatva nem felelt meg. Nem akartam elhinni, hogy ilyen létezik.

Két hónappal azelőtt egy Amerikából behozott autó esetében a központi okmányirodának elég volt, hogy az adás-vételin szerepelt az eladó nyilatkozata, miszerint tulajdonosa a járműnek, és jogában áll eladni azt. Az én szerződésemen is szerepelt ez a bekezdés, azonban Orosházán ezt nem tudták elfogadni, mert ők kiemelt okmányirodaként működnek, rájuk jobban figyelnek. Talán kisebb irodákban a központ átsiklik az ilyen esen, de ők nem tehetik meg, hogy figyelmen kívül hagyják az előírást. Ismét meg kell hagyni, a hölgy, aki mindezt mondta, nem volt goromba vagy elutasító, csupán a munkáját végezte, és próbált is volna segíteni, de csakis szabályos keretek között. Engem azonban már kötött az itt kifizetett rendszám, nem akartam elbukni, noha nem lett volna óriási veszteség. Összeszorított foggal káromkodva mentem ki az autómhoz.

Telefonáltam a német kereskedőnek, hogy tud-e kétnyelvű tulajdonosi lánc igazolást küldeni, illetve beszéltem barátokkal, akik rendszeresen hoznak be külföldről járműveket, hogy mi a bevált gyakorlat. Végül találtam eredeti tulajdonosi lánc igazolást. A mai napig nem értem, ez mire jó, az okmányirodában sem tudták kellően kifejteni, hogy ez mit is szolgál. Odafent valaki kitalálta, és akkor kell. Azért azt megjegyeztem, ha esetleg attól tartanának, hogy valaki hamis adás-vételi szerződéssel próbálna forgalomba helyeztetni egy járművet, annak egy tulajdonosi lánc igazolás hamisítása sem fog problémát jelenteni.

Másnap újra nekiveselkedtünk az okmányirodai bonyolításnak. Ismét a rendkívül készséges hölggyel akadt dolgom. Egészen szépen haladt a folyamat, már-már elhittem, hogy véget ér a történet, és mindenki boldogan mehet haza. Megint megakadt a rendszer, hiányolta a regadót. A magyarázat ezúttal egyszerű volt: a legelső műszaki adatlap alapján fizettem a regadót, amin a vázszámban még szerepelt a DB3, de a műszakiztatás óta az kikerült belőle. A hatóságok informatikai rendszerei között úgy tűnik nincs átjárás, az új vázszám alapján nem látták a befizetést. Papíron ott volt minden, a három műszaki adatlap alapján látszódott, hogy ugyanarról a motorról van szó, mint aminek a regadójáról szóló papír is ott volt az asztalon, de ugye a rendszer ezt nem látta. Megint megakadtunk.

A vámudvarnál, ahol befizettem a motorom ügyét, eredetileg intézték, nem tudták módosítani utólag a határozatot, így kérelmet kellett beadnom a szegedi NAV Igazgatósághoz, hogy a befizetett összeget vezessék át az új vázszámra. Ehhez mellékelni kellett az eredeti műszaki adatlapokat is. Telefonos egyeztetés során még el kellett mondanom, hogy miért is van három műszaki adatlapja a motornak. Másfél hetet mondtak az ügyintézésre, a papírok postán érkeznek majd. Nagyjából mindegy is volt, mert ekkor már ismét külföldön voltam.

Az ígérteknek megfelelően meg is érkezett az új határozat, regadó átvezetve, és megint abban reménykedtem, hogy apu csak besétál az okmányirodába, és most már tényleg megkapja a rendszámomat. Aznap gyakrabban is néztem a telefonomat, hátha jön a várva-várt üzenet, és a történet véget ér. Mi történhet még?

Például az, hogy a NAV-tól nem jöttek vissza az eredeti műszaki adatlapok. Telefonáltam kintről a NAV-hoz, az ügyintéző, aki egyébként szintén készségesen segített mindvégig, hallhatóan szánta-bánta a figyelmetlenséget. Abban maradtunk, hogy kipostázza szüleim címére az adatlapokat.

Apu szerencsére türelmetlen volt, és telefonált, hogy mikorra várhatóak az adatlapok. Az derült ki, hogy NAV-nál is bonyolultak a dolgok, a levél az irattáron keresztül került volna postára, ami egy-másfél hetet vesz igénybe. Ekkor a feleségem beszélt az ügyintézővel, aki kiadta neki személyesen az adatlapokat (a kérelem beadásakor írtam neki meghatalmazást, hogy átvehesse a papírokat, mert akkor még nem lehetett tudni, hogy ki is lehet postáztatni őket). És végül a párom postázta a p

apírokat szüleimnek Szegedről Orosházára.

Ismételten kötöttem biztosítást, mivel a harmadik ajánlat is elévült időközben.

Ekkor már tényleg semmi nem állhatott az ügy lezárásának útjába – gondoltuk.

Már nincs sok hátra, de akadt még egy utolsó csavar.

Az okmányiroda rendszerében a motorom alvázszáma megjelent az Interpol körözési listáján. Körülbelül másfél óra telefonálás és egyeztetés után kiderült, hogy a körözött jármű, mely egy olasz bűntényben érintett, egy autó. Itt meglepően rugalmasnak bizonyult a rendszer, minden további nélkül elfogadták, hogy a motorom nem autó, függetlenül attól, hogy a vázszám azonos, de legalábbis nagyon hasonló.

Május 19-én a Bimota DB3 Mantra bekerült a magyar járműnyilvántartásba, apám kezébe nyomták a rendszámot.

S.Sz.