Kedves olvasónknak sikerült a vizsga. Sokat hergelte magát, sokat hergelték őt is. Most jön a neheze: motort is kéne venni!
Két és fél hónap várakozás, négy tevékeny óra, számtalan kellemetlen pillanat, sikítva röhögő kollegák – ezt hagyom most magam mögött, ha sikerül a vizsga.
Utoljára 14 éve vizsgáztam az érettségin, úgyhogy elég érdekes érzés volt megint izgulni. Reggel nyolcra mentem, hatkor már ébren voltam, és azt gondoltam, ez a két óra sosem telik el. Aztán a következő pillanatban már a pálya mellett öltöztem, innen megint kihagyott az agyam, és már a kötelező műszaki ellenőrzésen is túl voltam. Persze megjött a vizsgabiztos is, akiből annyira emlékszek, hogy nagyon kedves, és végtelenül rendes volt.
Megcsináltam a két körömet a rutinpályán, mentem a forgalomban, meg voltam győződve róla, hogy ez nem sikerült. A nagy tépelődés közepette már vissza is értünk a rutinpályához. Közben eltelt fél óra. A kedves bácsi azt mondta, balesetmentes közlekedést kíván, és elslattyogott rágyújtani. Ennyi. Ennyi volt a vizsga. Ez a fél óra, amire nem is emlékszem. Ezért volt az idegeskedés, a várakozás? Kicsit olyan, mint a Kill Billben az utolsó jelenet, amikor vár az ember a nagy összecsapásra, és az összesen három mozdulat. Na jó, ekkorát nem szól, de azért mégis volt egy ilyen érzésem.
Megkaptam a vizsgalapom, amin szerepelt, hogy megfeleltem és mondták, menjek be négy nap múlva az NKH-hoz, ahol átvehetem az igazolást a sikeres vizsgáról. Be is mentem, kezemben a vizsgán kapott vizsgalappal, amin szerepelt, hogy megfeleltem a vizsgán. És a vizsgalapos igazolás mellé, amely igazolta, hogy sikerült a vizsgám, kaptam egy igazolást, hogy sikerült a vizsgám. Ez az igazolás, ennyit tudott. Igazolta, hogy négy napja sikerült a vizsgám. Ennyi. Erre vártam négy napot. Egyébként több kollégám megjegyezte, hogy lassan Svájcba kéne költöznöm.
Ezek után bementem a Központi Okmányirodába, ahol a sor vége az utcán állt. Ezt rutinosan nem vártam ki, hanem miután úgy is szabadnapom volt, hazajöttem a 17-be, és leadtam az itteni okmányirodába. Nagyon kedvesek, készségesek voltak, kaptam egy igazolást, hogy beadtam a jogsi kérelmemet, hogy levizsgáztam, rajta voltak a személyes adataim, a fényképem, aláírásom, és minden hivatalos dolog.
- Ezzel még nem vezethet, az ugye tudja?
- És miért nem?
- Mert ez a jogszabály.
- Oké, de erre a papírra az van írva, hogy a jogosítvány érvényessége a mai nap.
- Igen, de csak a jogosítvány kézhezvételtől lehet vezetni a motort. És nyugodjon meg, lesz az harminc nap is.
Ezt már meg sem akartam érteni. Valaki mondja már meg, miért kapok egy két oldalas, hivatalos papírnak látszó dolgot a semmire? Miért pazarolják akkor a papírt? Nyilván, hogy tudjam igazolni a kérelmet. De minek ahhoz mind a két oldal, fényképpel, mindennel? (A kollégáim az óta módosítottak, inkább a németek passzolnának hozzám.)
Végül minden jóra fordult. Két hét múlva megkaptam az sms-t, hogy mehetek a jogsiért. Ugyan annyi idő alatt lezongorázták, mint a Központi Okmányirodában. Sorban állás, idegeskedés, és minden nélkül.
Így hát lezárult a vizsgám, és életemnek egy korszaka is, amikor azt hittem, a német precizitás és a szabályok tisztelete egy kifejezetten unalmas dolog. De mint tudjuk, minden dolog vége egy másik dolog kezdete. Ne menjenek messze, a motorvásárlás sokkal szórakoztatóbbnak tűnik így elsőre, mint az unalmas tanfolyam volt.